péntek, június 13

Nem 76...


Hát nem sikerült a felvételi. A 76-os sorszám nem szerepelt a továbbjutók sorszámai között. Most mégsem érzem azt a fejbevágásszerű érzést, azt a haragot, amit akkor éreztem, amikor a MOME-ről vágtak ki. Onnan kivágtak, innen úgy érzem, egyáltalán nem, hiszen ott voltam azon a 3. fordulón, megnézték a filmem, kimondták a nevem, meghallgattak. Tudják, hogy idén érettségizem, tudják, hogy mindenképpen a kommunikáció érdekel, s én nem érzem azt, hogy teljesen leírtak. Persze konkrét bírálat itt sincsen, akár a MOME-n, most mégsem mondták az első forduló alapján, hogy nem, tehát a teszt alapján azt gondolták alkalmas vagyok, a riportom és a történetem alapján is a második forduló után, itt azonban valami nem stimmelt, vagy, másoknál jobban stimmelt. Ezután nem érzem azt, hogy na ide sose jövök többet, már csak azért sem, mert nem akarok hazudni a portásnak, akinek azt mondtam, viszontlátásra. Azért sem, mert akkor is akarom, most talán még jobban! Tudom, hogy sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy az lehessek, aki akarok lenni, sokkal többet kell olvasnom, jobban kell érdeklődnöma világ iránt, aktívabban kell élnem. Túl szép lett volna, ha elsőre csont nélkül felvesznek. Nem szálltam volna el, de nem becsültem volna meg annyira. Nem tudom mikor indul megint ilyen szak, de én ott leszek a felvételin...
Kicsit olyan, mintha magyaráznám a bizonyítványomat, de tényleg ezt érzem most, és örülök, hogy nem borultam ki. Egyébként a bizonyítványra visszatérve, igen azt is magyarázom, nem 76 százalék lett a magyar érettségim, hanem 78.
Szóval be is jött meg nem is az a péntek tizenhárom. (13=7+6 mindegy)

8 megjegyzés:

Acho írta...

Sajnálom. Bár ennek valamiért nyilván így kellett lennie. Mindazonáltal nagyon becsülendő a hozzáállásod. És a magyar szóbelidért is minden tiszteletet megértemelsz. Take my bow!

Beaune írta...

Így kell erre reagálni!:)
Gratulálok, és üdvözlöm az elszántságodat. Biztos vagyok benne, hogy foglak még mutogatni a tévében az ismerősöknek: Nézzétek, azt a srácot egész jól ismerem, ugye, milyen jól csinálja?:)

dsarosi írta...

"Ki gondolta volna?" Most másnak adtak esélyt. Jövőre majd neked is.

GbZ írta...

Köszönöm mindenkinek, jól esik...

ZM írta...

A magyarhoz gratulálok, kiváló eredmény. A másikhoz is minden elismerésem.

Névtelen írta...

Drága Bazsikám!

Megnéztem a filmed.(Teljesen egyedül megtaláltam, azért ez nem kis teljesítmény tőlem.:))És csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy KAHHHHHHH!Szerintem idén csak azért nem kerültél be, mert túl jó voltál a mezőnyhöz képest.Ez már csak így van, tudod a nívó :)!Szóval még egyszer CONG!Jövőre pedig ismétlünk!

U.I.: Szerintem tudod ki voltam.

Puszi

Zsu írta...

Csatlakoznék az előttem szólókhoz! Gratulálok a magyarhoz, nagy teljesítmény (mondjuk már megszokhattuk Tőled :P ). A hozzáállásod pedig káprázatos, azt hiszem beíratkozom Hozzád tanulni! ;) Legközelebb tuti sikerül! :*

erchegyia írta...

Gyanús volt, hogy nem jön az az SMS :(