Most olyat játszom, mint a pestiek, akik nyaranta vidéki nyaralójukba száműzik magukat, nehogy civilizált embert kelljen látniuk...
Nővérkém barátjáéknak van kis házuk fenn a hegyen, ahonnan már a Bazilika sem látszik, na ott vagyok tegnap óta, és keddig ott is leszek, kivéve most, mert lementem a városba dolgozni, mert pénzből élünk ugye, vagy mi. Holnap visszatérek a kis házikóba, ahol csak aludni kell, néha enni, de lehet sokszor is, fagyit Milka csokival, meg a kertben termett barackkal, meg lehet festegetni, vagyis visszarázódni oda, ahonnan kirázódtam. De onnan haza is lehet jönni, vagyis le lehet menni a városba dolgozni a térre, ami végre néha már mutat néhány életre utaló jelet, ahol Jazztergom van meg Vasárnapi muzsika, meg régi lottózó, ahol most székraktár működik...
Mostanában úszkálok a dorogi uszodában, mert ott még úgy is kedvezőbb a belépő, ha hozzáadom a vonatjegy árát, és olyan kevesen vannak, hogy saját sávom is lehet. Manapság egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy laptopom legyen, akkor majd többet írok, biztos, és ezekben a napokban jöttem rá, hogy most jön a felnőttség. Nem túl jó felismerés volt, kicsit agyonnyomott ahogy rám zuhant, de azért van jó oldala is, vagyis biztos lesz, mert még azért csak látom, hogy majd lesz, most még a gyerekség utolsó perceit élem. Minden más lesz majd, ha felvesznek, ha nem...
Nos, mostanában ez van velem, meg így vagyok, és kedd után minden visszatér a régi kerékvágásba, lesz bejegyzés, rendesen, már nekem is hiányzik ám. Amit ígérni tudok, hogy legújabb konyhai alkotásom elkészítéséről is írok majd. Annyit már mondok róla, a neve Picsi, ne gondoljon senki rosszra...
Hamarosan visszatérek, addig is szabadság miatt ugyan nem vagyok zárva, de...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése