Előismétlés

A mai napom olyan volt, mint a többi szombat. Azt hittem megint, hogy meg tudom váltani a világot, de ez ma sem jött össze. Mindegy, néha ilyen is belefér. Legfeljebb annyi történt ma velem, hogy levágták a hajam, meg kaptam egy új cipőt, ami szerintem nagyon pöpec.
A tévében, ha éppen nem történt semmi érdemleges, ismételnek. Ezért él még az Önök kérték, meg ezért vetítik a Família kft-t megint, és még sorolhatnám. Olyat azonban még egy tv sem ismételt meg, amit még le sem adott soha. Na, ezt fogom én csinálni, persze csak részletet adok most le egy olyan irományból, amit még senki nem olvashatott legálisan. Amint ezt leírom, rá is jövök, hogy ilyet is szoktak csinálni a tv-k, úgy hívják, hogy műsorajánló, nekem azonban ismétlés, mert én már olvastam. Tehát, ennek a valaminek az egésze lesz egyszer olvasható az áprilisi Szigmában, vagy nem. A cipő meg kényelmes is, nem csak szép.

Következik: Alkotás utca (részlet)

-1-
Elhagytuk Rákosrendezőt. Könyv a táskába, zene kikapcs’, kabátot felvenni, sapka a fejre. Mindjárt itt a Nyugati, le kell szállni. Az ajtónál egyetemistákat látok, örülnek, hogy vége a hétnek, jópofiznak egymással, mindenki nagyon hepi. Hozzám közel két lány álldogál nagy pakkokkal, egyikben kismillió ruha, másikban valószínűleg piperecuccok vannak. Pestinek néznek ki, és amint „véletlenül” meghallottam beszélgetésükből, valóban azok is. Túl mélyen nem ismerhették egymást, hiszen nem tudták pontosan melyik kerületben lakik a másik, erről beszélgettek ugyanis. Aztán arra lyukadtak ki, hogy melyik metrót használják, melyikkel a legcélszerűbb hazajutniuk. Magamban nevettem, „hmmm, de érdekes téma is ez”, de a következő dialógusnál arcomra fagyott a mosoly, az már inkább szomorú volt, mint vicces. Az egyik lány ugyanis megkérdezte a másikat, hány metróvonal van Pesten. Nekem már ez is gyanús volt, hiszen én a kis vidéki tömpe agyammal is tudom, hogy három. A másik halálos nyugalommal válaszolta, hogy négy, na ezen akadt nekem fenn a szemöldököm. A másik, javítva helyzetén, csodálkozva megkérdezte, hogy „nem csak három, a negyediket nem most építik?” Erre azt a választ kapta az őspesti értelmiségcsírától, hogy nem, eddig is négy volt, csak most a négyes metrót bővítik. Nahát, – gondoltam – ma is tanultunk valamit. A gombot valaki megnyomta, én meg gyorsan leszálltam, nehogy azt is hallanom kelljen, amint azon bánkódik a két lány, hogy miközben beszélgettek elfelejtették megnézni a kormányzati negyedet, amit pont látni a vonatról.

FOLYT. KÖV.

A csúfolónak nem ül ő székébe

Ezt kellett leírnia Ginának és Tormának, amiért kritizálták dolgozatukban Kőnig tanár urat. Nos, egyszer majd én is leírom ötszázszor, és én is "ékes kezdőbetűket" festek majd a sorok elejére, amennyi embert én kritizálok...
Mindegy, de ezt még el kell mesélnem, mert olyan vicces embereket látni a nagyfaluban. Ma például tüntetőket is láttam a Jászai téren a Combinóról, volt ott piros-fehér zászló, meg mindenféle tábla dögivel, de szerencsére hamar elsüvített mellettük a sárga kukac. Jut eszembe, nem is tudom mit kezdene magával Kosztolányi Dezső ezen a mai villamoson, hiszen nincs rajta lépcső, viszonylag nehezen lehet róla leesni, és a bőrszíj is műanyag már, amiben kapaszkodni lehet. Ma kivételesen a villamoson nem figyeltem föl senkire, kivéve egy kissé kancsal nőt, de a kancsal nőket olyan jó nézni. Na az lenne a rossz világ Kosztolányinak, ha hőse egy bandzsa nőt nézne egy kékszemű helyett. Hiába, változnak az idők, a Nyugat is 100 éves lenne. Apropó Nyugat, a Nyugati Pályaudvar is vendégül lát néhány kacagtató emberkét, például azt, aki azzal a guruló bigyóval járkál, vagy az a kalauz, akit valaki csak Deutsch-Fürnek nevez. A vonat sem piskóta ilyen szempontból. Olyan érdekes, hogy ugyanazok az emberek utaznak a vonaton minden pénteken este, tudni lehet, hogy ki mikor száll fel, hol száll majd le, félig ismerjük már egymást, köszönünk is egymásnak, de sosem beszélgetünk. Ma azonban új emberek miatt borult fel a rend, egy cowboy ült a valahonnan ismerős esztergomi srác helyére, és egy csodabogár lány furakodott be harmadiknak, de nemében nem voltam utazásunk során mindig biztos. A szomszédos üléseken sopping utáni falusi lányok ültek, akik mindent felvettek, amit nem kellett volna. Nem elemezném részletesebben a látványt, csak annyit mondok, hogy tőlem nem messze ült Orrsolya, a német művésznéven futó Fal Uschi, és társuk, akiről kiderült, hogy nem is velük van, így nem kap tőlem nevet. Ma sem maradhatott el a zenehallgatás, hiszen a vonaton az ember muzsikaszót kap a jegy mellé, ha akar, ha nem, hiszen néhány ember megveszi az mp3-as telefont, és azt hiszi küldetése van az életben, és rögtön élőben adja a Falusi mulatós mega hits 2008-at, amely rögtönzött műsorból megtudhatjuk, Postás Józsi melyik slágere a legtrendibb mostanság.
Nos, örülök, hogy ma is eljutottam Pestre, Vitay Georgina biztos irigyelne, hiszen ő is el akart oda jutni, de neki csak Dömölkre adtak volna jegyet, és Garas Dezső azt is megakadályozta. Na, most mennem kell, mert úgy hallom, jön Zsuzsánna testvér...

Totomi visszatért

Reggel úszás, szauna, gőz. Ja nem, a szauna ma elmaradt, de a gőznek imádom az illatát, azt sosem hagynám ki. Mentol, vagy nem tudom mi, de néha eszembe jut itthon, hogy milyen az illata, és aztán olyan rossz elfelejteni. Mikor végeztünk az úszással, és megéreztem a tavaszt, kabát meg pulcsi nélkül lehetett járni-kelni, valami felhőtlen szabadságérzet-féle tört rám. Mintha elfelejtettem volna, hogy az ember egyébként képes arra, hogy rövid ujjú ingben közlekedjen. A nap ennek feldolgozásával telt, még most is furcsa érzés, hogy ha ránézek a hőmérőre, a higanyszál nem a 10-es alatt vacog. Az autóban mr2-t hallgattunk, ott mindegy is, hogy mi megy, az annyira tökéletes aláfestés az élet minden pillanatához. Most is az megy, 5.1-ben hallgatom a gondtalan élet hanghullámait. Még van egy kis időm a töriig, ugyanis a változatosság kedvéért ma is azt tanulok, de végre kell egy kis magyart is tanulni... elvileg ma már ihatok valami tisztességes kávét, szóval lesz bennem egy kis erő. Erő volt ma másban is, a kis négykerekű méregzsákban is, és most kivételesen nem Szofi-kutya a téma, hanem a kis Totomi, alias Fiat 500-as. Ma ugyanis annak tesztelése is belefért a matek doga utáni időkbe. Barni volt a sofőr, én csak a boldogságban úsztam, hogy ülhetek egy ilyen kis csodában, álmaim autójában. Fehér volt a lelkem, de a szalonban pirossal csurgatták az ember nyálát, bár az egy kissé feminin. Nem baj, egyrészt nem fenyeget a veszély, hogy holnap rendelek egyet, másrészt gyártják más színben is. Sebaj, azért teljesen azt hitték rólunk, hogy ballagásra kocsit kapunk, és suli után járjuk a kereskedéseket, hogy kiválaszthassuk a ballagási ajándékot. Kiderült Totomiról, hogy van benne szufla, bár a sport-gomb egy kis átverés, mert az csak a kipufogó hangját befolyásolja, vagyis ő sem tökéletes. El lehet benne férni, szóval még van esélye nálam. Mielőtt bárki hülyének nézne, hogy becézem a kocsit, nos nem vagyok hülye, jó? Ez a régi kocsink neve volt, és igen, én neveztem el. Ő is Fiat volt, tehát olasz, csak volt benne egy kis lengyel vér. Ő is piros volt, míg bárányhimlős nem lett szegény...
Szóval, ha nem vesznek fel sehova, elmegyek dolgozni, azt' veszek egy ilyen kis izét, na. De most az sem érdekelne, hisz' van még egy kis időm itt a kényelemben, és megy az mr2, és tavasz van, nagyon...

Az utolsó...

Az utolsó napok ezek, lassan megírjuk az utolsó dolgozatokat. Utolsó ilyen doga, utolsó olyan doga, és most kezdem csak igazán érezni, hogy lassan vége. Hogy lassan már csak vendégként jövünk ide, és lassan már szívesen írnánk dogát ebből is, meg abból is, mert jó, hogy vége, de azért mégis...
Az utolsó dolgozatot magyarból már megírtuk. Irodalomból is, nyelvtanból is. Közös vonásuk a szappanopera szó volt. Erről pedig eszembe jut, milyen fájó volt, amikor kedvenc sorozatom először ért véget, (mert már megvan DVD-n, szóval ha akarom minden nap vége van...) amikor először hallottam utoljára a The Rembrandts számát, ami a Jóbarátok főcíme. Utoljára láttam a lila falú lakást, ahol Monica főzött, Joey lopta a kaját, Ross a dinókról beszélt, Chandler viccelt, Rachel Rossnak magyarázta, hogy miért ő a hibás, pedig szakításban voltak, Phoebe meg énekelte a Büdös macskát...
Ma megvolt az utolsó dolgozat biológiából, ami komolyan mondom jól esett. Igaz, nem tudtam mindent, és lehet, hogy amit leírtam, az se jó, de legalább elbúcsúztam a tanárnőtől. A harmadik feladathoz semmit nem írtam, csak ennyit:"ez sajnos nem sikerült, de hiányozni fognak a biológiaórák, meg az A csoport, B csoport", és rajzoltam mellé egy félig sírós fejet. holnap matekból is megírjuk az utolsót, aztán hétfőn meg németből.
Lehet, hogy németül is kitalálok valami utolsót...

Közérdekű közlemény

Greiner Balázs, 18 éves istvános diák. Érettségi előtt áll. Ma azonban, elképesztő bátorságról tanúbizonyságot téve színházba ment. A darab címe Jövőre, veled, ugyanitt 2., a Madách Színházban adják Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével. Kikapcsolódik Balázs, tehát nem tanul, kéretik holnap nem zaklatni semmiféle előre be nem jelentett, vagy ma bejelentett feleltetésekkel. Közérdekű közleményünket olvasták.

Ha nem bírod már elviselni...

A mai volt az a nap, amelyről úgy vélekedtem, hogyha ezt túlélem, akkor mindent túl lehet. Már a hétvégém is erre ment rá, hogy jaj, akkor most mi lesz, hogy lesz. A második órában töri esszédoga, a harmadik és negyedik órában meg magyar dolgozat. A törire butulásig tanultam magam, aztán lett, amilyen lett. A rövid esszé az ellenreformációról szólt, na annak még örültem is, de a hosszú esszé, a török-magyar kapcsolat az 1387-1490-ig terjedő időszakban, az már nem volt semmi. Mindegy, legalább túl vagyok rajta. A magyar, na az már más tészta... Összehasonlító elemzés, műértelmezés, érvelés. Úgy akartam valami jót választani, valami kreatívat, kicsit elgondolkodtatót, de valahogy nem vitt rá a lélek. Elegánsabb lett volna egy József Attila és Juhász Gyula összehasonlítás, vagy az a másik, mégis érvelést választottam. Valahogy nem akaródzott ma nekem az elegancia ilyen téren. Ma a kisebb ellenállás felé mentem. Sebaj, legalább kifejthettem, milyen sorozatok vannak, miért szereti a földi halandó, meg honnan ered, stb. Dolgozatírás közben bezsebeltem egy pár homloki L betűt, ugyanis a tanárnő egyszer csak megszólalt:"Találtam egy hibátlan nyelvtan dolgozatot: Greiner Balázsét..." Ekkor körbe kellett néznem, ugyanis ilyen esetekre van egy olyan Iskola a határonos ereklyeszerű jelünk. Hirtelen többen kaptak fejükhöz L betűt formálva homlokukon mutató- és hüvelykujjukból. L=Lúzer. Tanárnő felfigyelhetett erre a jelenségre, és aranykeretes szemüvege mögött mosolyogni kezdett... Lehet, hogy ezt ő is olvassa? :-P Sbeaunegyát rá... Szóval érveltem egyet, aztán úgy éreztem magam, mint amikor 12 órát dolgoztam a Duna-parton a 35°C-ban, és semmi erő nincs bennem. Aztán kikaptam ma még egy 5-ös matek dogát is, úgyhogy azt hiszem, annyira nem volt szörnyű ez a nap, mint ahogy azt tegnap elképzeltem. Itthon már várt Szofi, akivel lesznek még harcaink, mert nem fogja fel, hogy nem szeretem ha a lábam alatt mászkál, mert rálépek, aztán még ő vinnyog. Nőj már fel, Szofi-kutya!
Aztán elindultam sétálni egyet az esőben, olyan jó volt csak menni, kiereszteni mindent a fejemből, fejemet az ég felé emelve belekóstolni az esőbe. Kicsit semmit csinálni, kicsit stand by-ra rakni az agytekervényeimet. A Tesco-ban vettem finom bodzás teát, ezt iszom majd Pest felé holnap, mikor színházba megyünk. Hernádi Judit és Gálvölgyi János. Gondolom nem valami magasröptű darab lesz, de nekem most pont valami könnyű kell, olyan, ami csak vicces, és ez a két név azt hiszem, garantálja a jó szórakozást. Ülök majd a bársonyszékben az ünneplő ruhámban, és elringat majd a kacagás, remélem...

UI.: Mielőtt bárki azt hiszi, hogy hiúságom olyan magaslatokra tör, hogy naponta fotózom magam, hogy illusztrálhassam blogomat: a képek a felvételimre készültek, a feladat az volt, hogy egy napomat kellett bemutatni egy fotósorozatban. Majd egyszer lehet, hogy felrakom a teljeset, de az is lehet, hogy nem.

A bélpoklos

"Vadat és halat, s mi jó falat

Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,

Hogy nézni is tereh;"

(Arany János)

Amikor kicsi voltam, igen gömbölyű voltam. Ez részben azért volt, mert mondjuk azt, hogy a sporthoz való hozzáállásom hasonló volt, mint most, másrészt pedig előszeretettel fogyasztottam tyokit, meg kakót. A kakóról egy idő után leszoktattak, ugyanis a leglehetetlenebb időpontokban tudtam benyomni egy egész cumisüvegnyit, pl. lefekvéskor, úgyhogy a vége az lett, hogy vizezve kaptam, mert nem kellett sok ahhoz, hogy szélességem meghaladja magasságomat. Jöttek az óvodásévek, mikor éppen mandulaműtétem volt, lefogytam, aztán sikeresen visszahíztam mindent. Általános iskolában is könnyűszerrel öltözhettem volna farsangkor török basának, aztán jöttek a gimnáziumi évek. Lassan elfogytam, a családi ünnepségek fő témája az én testalkatom lett, jöttek az egyél még, olyan vékonka vagyok, aztán most meg van, ami van. Mondjuk azt, hogy az érettségire való felkészülés okozta idegbajt én evéssel vezetem le. Napközben simán megeszem a magam 3-4 szendvicsét, aztán még Tündi nénit is meglátogatom, keddenként a médiaórák arra késztetnek, hogy még egy szendvicset vegyek, egyéb napokon egy kis nyamnyula is megteszi. Itthon aztán jön az ebéd, ami hétköznaponként még nem is olyan vészes, de a vasárnap, mint ma, az kikészít. Ha én is segédkezem az ebédfőzésnél, akkor már délelőtt megtöltöm magam, mert a sült krumplit csak úgy lehet sütni, ha közben a felét megeszem, a rántott gombáról már ne is essék szó, az elsikkasztott rántott karaj falatokról pedig csitt... Nos, az a veszély mostanában nem fenyegeti a családot, hogy én beteszem a lábam a konyhába, mivel hétvégéimet már csak a könyvekkel töltöm. Szombaton egy kis német, mert ugye nem árt már elkezdeni, egy kis matek, bár azt talán most már kár elkezdeni, vasárnap meg non-stop töri, meg magyar. A non-stop persze az étkezéseket meg a szükséges kapcsolatápolásokat leszámítva kell érteni, nos ma akadt mindkettő. Főleg az az evés. Persze repetázzunk is rendesen, hopp, egy tibi csoki, de azért kikönyörgöm, hogy drága nővérkém teáztasson meg, aztán még csokis kekszet kapok, este meg megint az a kaja. Eldöntöttem hát, hogy holnaptól felülésekkel és fekvőtámaszokkal színesítem daily routine-omat.
Szóval vicces, mindenki leadja azokat a kilókat érettségi előtt, minden áldott halandó, erre én nem fölszedek inkább?

UI.: A képek húsvét vasárnapján készültek a Mamáéknál. Na ott is vót belem...