szombat, április 26

Munka vár a kertben...


A videó zenei aláfestésének kiválasztása valamint a vágás véletlenszerűen történt, minden célzásnak vehető momentum csupán a véletlen műve. Általában.

péntek, április 25

Blogház



Rövid leszek: iskolánk kertjét virágokkal díszítik, mindenki redizájnol, nehogy már én maradjak ki a jóból, kicsit átvariálom a dolgokat a blogomon. Amíg a munka folyik, kicsit elcsúnyulok, de minden építkezés nagy kosszal jár, majd ha kész leszek, feltakarítok...

Fenn egy terv látható, de ez még semmit nem jelent, csak azt, hogy nem bírok magammal...

csütörtök, április 24

A harmadik epizód


Voltunk a megyén. Kinga néni mindig így hívja, remélve, hogy csillaghullás lesz. Reggel 7-kor indultunk, bérelt busszal persze, kényelmesen, a hátsó 5 helyen hárman ültünk. 9-12-ig egy kis csendélet, afféle meglepetés, úgysem kellett még ott sosem csendéletet rajzolni... Zöld háttér előtt zöld gyertya, valami érdekes mintájú váza, egy kő, meg egy temetői mécsestartó.

Nem kell a pasztell, legyen egy könnyed akvarell...

Amikor először voltunk a megyén, nagyon izgultam. Úristen, hogyan kezdjek neki, egyáltalán hogy is van ez? Aztán jött, kész lett, és nyertem is. Milyen nagy dolog volt ez akkoriban, hogy örültem neki. Most meg épp egy oklevél, arra már nem is emlékszem, melyik könyvet kaptam mellé. Most kicsit nagyképűnek is érzem magam, hogy elmentem úgy, mint egy nagymenő, aztán a 3 helyett 2 óra alatt végeztem is az egésszel. Nem szenvedtem én a pasztellal, csak hideg vizet kérek, mondhattam volna, ha kérdezi bárki is, most inkább az akvarell mellett döntöttem. Nem kell nekem az az idegesítő por, meg akar a fene kenegetni, úgy kinézni utána, mint egy papagáj - gondoltam akkor. Nos poros nem lettem, csak az ingem lett zöld a festéktől, meg minden tiszta festék körülöttem. Sebaj, a pogácsa és a tea ott volt, elment. bár teát nem ittam, mert nem kívántam, a pogácsa meg, és ezt Kinga néni is megmondta, száraz volt. Megtudtam egy régi osztálytársamról aversenyen, hogy tovább jutott a MOMÉ-n, és egyáltalán nem éreztem emiatt magam rosszul. Kigyógyultam volna? Talán nem is az volt az igazi álmom... Mire kiderül, hogy megyünk-e újra a megyére, igaz, most már csak eredményhirdetésre, már azt is tudni fogom, hogy közelebb kerülök-e ahhoz, hogy a Sitku házaspár továbbéljen Bárdosék személyében tanulmányaim során, na meg túl leszek az érettségi írásbeli részén is. El sem hiszem. Ezenkívül tarisznya lóg majd a falamon, és bár külön kértem, hogy ne hozzon nekem senki virágot, már virágportól fogok tüsszögni Tag und Nacht. Valószínűleg szépen beosztom majd addigra a tételeket, eljárok majd jó sűrűn úszni a dorogi uszodába, és tételek társaságában, na meg persze Barnabáséban, süttetjük a hasunkat a napon.
Na, lassan elhúzom a csikot, ahogy Kinga néni mondaná. Kíváncsi vagyok, holnap melyik a MOME-felvételiről maradt képet tudom majd az aktuális bejegyzéshez társítani, legalább nem vesznek kárba, ha már arra nem voltak jók amire készültek. Lehet persze, hogy az én nagy-nagy szerencsémre.

szerda, április 23

A második epizód


Mondják, az élet döntések sorozata. Csak egy esetben igaz ez, ha belátjuk, hogy a mi életünk nem minden esetben a mi döntéseink sorozata. Sok esetben mások döntenek rólunk, mégpedig úgy, hogy nincsenek tisztában azzal, kiről döntenek igazából. Látnak legfeljebb egy nevet, manapság egy számot, esetleg vonalkódot, és azt mondják, hogy jöhet, vagy azt, hogy nem. Hogy miért? Mert amikor rólunk döntenek, már unja a döntő emberke az egészet, vagy csak nem férünk már bele a keretbe.
1989.07.20. 13:50. Ez volt az első kódom, akkor még talán nevem sem volt. Fenn, a Fődöntnök sokáig mérlegelt, mehetek-e tovább. 20 percig. Végül úgy döntött, ad nekem egy esélyt, kíváncsi lennék, hogy állok, meddig tart az esély, milyen feladattal kaptam én ezt az Élet nevű csomagot, amelyet odafönn személyre szabott lehetőségekkel kínálnak, változó időtartamra szóló hűségnyilatkozattal.
MÉD150 - ez egy olyan kódom, amellyel nem jártam sikerrel. Lehet, hogy nem az ottani döntnök rontotta el a bíráskodást, hanem mondjuk én döntöttem rosszul, vagy mindenki jól döntött, kellett végre nekem egy jó nagy pofon, de most lehet, hogy az égi Döntnök, más kreatív feladattal lát el.
Van egy másik kódom is, azt még nem írom le. Olyan babonás vagyok, hogy inkább nem írom le. De úgy szeretném, ha most végre újra úgy döntene az az akárki, hogy tovább mehet, lássuk mit tud élesben, milyen is az életben...

vasárnap, április 20

Az első epizód



A születés majdnem nem sikerült. A nyakamon háromszor csavarodott a köldökzsinór. Július 20. 13:50. Az első bejegyzés. 14:10, amikor már megnyugodhattak...
Az életem ébredése sokszor visszatér egy-egy nap ébredésekor is. Álmomban alagútban járok. Legutóbb, amire konkrétan emlékszem, egy tv-stúdió. Lottósorsolásra mentem oda, fények és színek közé, a számokkal az ember itt nyerhet, vagy bosszankodhat, hogy már megint kidobta az ablakon a pénzt. A stúdióba barlangszerű járaton lehetett lejutni. Mindig is féltem a bezártságtól, de álmomban is tovább mentem addig, ameddig csak bírtam. Egyre szűkebb a saras barlangfal, egy kacskaringósabb az egész, de én el akarok jutni a tv-stúdióba. Csak arra emlékszem, hogy valahogy eljutottam oda, bár arra már nem emlékszem, milyen lottót sorsoltak, ki vezette a műsort, milyen számokat húztak, mert akkor biztos megjátszottam volna a számokat a valóságban is. Felébredtem, és azon vettem magam észre, hogy tűzforró kávét iszom, a szemem nehezen nyitom, talán egy kicsit le is izzadtam álmomban. Tudatalattim üzenetét elfelejtem egy napra, vagy az is lehet, hogy csak sokkal később jut eszembe az egész, ha eszembe jut, mint most.
Ébredés után egyre többször érzem azt, hogy jobb lenne a logikátlanul logikus világban élni.

Tények különkiadás


Kedves Naplóm!
Tudom, régen szólítottalak már, régen beszéltem hozzád, de nagyon elfoglalt voltam az utóbbi pár napban. Most azt gondolhatod, rossz a lelkiismeretem emiatt, de azt hiszem, nem így van. Olyan dolgokat láttam, hallottam, éltem át, amelyek után még az is megéri, ha egy kicsit haragszol rám.
Csütörtök délután magyart tanultam, ami esküszöm jól is esett. Az elsős könyvvel ismerkedtem közelebbről, és rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan lehetetlen tervem az, hogy mind a négyet átnézem még írásbeli előtt. Tudom, ez még nem zárja ki azt, hogy Neked is írjak, de sajnos nincs egyeduralmam a gépnél. Még.
A pénteki nap egy élmény,- és "sztárparádé" volt számomra. Már hetek óta erre a napra vártam. Millenáris Fogadó, tavasz, tévé, újság, rádió, na meg az a Nintendo DS, vagy mi. Azon a napon azt gondoltam, ennél jobb már úgysem történik velem a héten. A képek és a videók magukért beszélnek a munkahelyi weboldalon.
Leszek olyan önző, kedves Naplóm, hogy ismét nem a Te lelkeddel fogok foglalkozni, hanem azt az élményt írom le, amit szombaton éltem át.
Nem úgy indult a nap, ahogy elképzeltem. napsütést akartam, meg tavasziasan akartam felöltözni, aztán az lett belőle, hogy felkelni sem akartam az eső miatt, és olyan nehezen közlekedtem reggel 7 előtt a buszvégen. Nemcsak nekem volt nehéz a járás-kelés, hanem egy nőnek is. Nagyon visszataszító látvány volt, de muszáj leírnom, ígérem, lesz még jobb is. A nő a buszvég egyik padjánál ült saját vizeletében, és felkelni próbált, kevés sikerrel. Aztán egyszer csak sikerült neki felkelni, de azzal a lendülettel nekidőlt a mellette álló busznak. Nagyot koppant. Én nagyon sajnálom az ilyen embereket, de megérteni nem tudom őket. Mindegy is. Ez is hozzátartozott. Aztán felszálltam a Visegrádon által menő pesti buszra, ahol a buszsofőr kb. kiröhögött, hogy oda szálltam fel, és nem a Dorogon át közlekedőre. Nem érti, hogy én a Júliával megyek ma felvételizni?!? Aztán szálltak a buszra hihetetlenül K.E.dves utasok, igen, má' megint. Hihetetlen. Szerintem én ha vonatjegyet, ha buszjegyet veszek, nekem már belekalkulálják az árába a sóvárgási díjat is. Megismétlem, hihetetlen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakjának helye pedig abban az utcában van, ahol nekem fogat szabályoztak, ültettek, gyökeret kezeltek, ültettek. Az egyetemen kedvesen leültettek minket, megkaptuk a 12 oldalnyi "tesztet". 48 feladat, jó pár kifejtőssel együtt, de olyan élvezet volt kitölteni, hogy azt elmondani tényleg nem lehet. De erről később, most megszakítjuk adásunkat, Tények különkiadás következik, vagyis a tesztlapok kiadása után az következett. Az amúgy is furcsa tévés légkörben izgatott felvételizőket a következő történés zaklatta fel még inkább ugyanis. Egyszer csak egy nagyon ismerős de borostás ember lépett be a terembe. Hoppá, ez a Bárdos - gondoltam magamban. És tényleg ő volt, megkért minket, hogy ne csaljunk. Kérdem én, hogy? Na mindegy is. Aztán jött a másik meglepetés. A tesztek kitöltése előtt még két hölgy is meglátogatta a 42/b jelű tantermet. Fekete Ibolya, filmrendező vagyok - mutatkozott be egyikük, aki kissé szigorúnak de mégis szimpatikusnak tűnt. Mellette ismerős állt, akire csak mosolyogni tudtam, meg ő is ránk, és ez olyan jó volt. Máté Krisztina, őt nem kell bemutatnom - mondta a már egy-két mosolymorzsát elénk szóró Fekete Ibolya. Én leszek az osztályfőnök - tette hozzá - a helyettes pedig Máté Krisztina. Az ezúttal szemüvegben és állítólag divatos kék-fekete gumicsizmában megjelenő Bárdosné elvette telefonjainkat, és mosolyogva távozott. A 3 órás hol szenvedés, hol megvilágosodás, hol pedig szimpla alkotás elkezdődött. Párosítottam műveket alkotókkal, kérdeztem Friderikusz Sándortól, meg egy Barack nevű embertől is, aki nem az esztergomi designer, hanem egy elnökjelölt, a vezetékneve Obama. Csak rájöttem, hogy ki ő. Aztán leírtam, mit akarok én tévésként csinálni, érveltem a tandíj meg a vizitdíj mellett és ellen, és nem tudtam felsorolni egy idei Oscar-díjast sem. Majd kiderül május 6-án, hogy mi lesz, de nagyon csípném, ha oda "kéne" járnom.
Most meg itt ülök vasárnap dél után nem sokkal a gépnél, de már elcsábít a húsleves, meg a husi, na meg az az isteni sült krumpli, meg a saláta.
Szóval kedves Naplóm, bocsi. Az Álmom-e meg nemsokára folytatódik.

Szia