Mint minden hónap közepe táján, ebben a hónapban is megrendezték a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirály utcai épületében az írásbeli felvételi vizsgát. Az előző rostán 270-en, a mostanin már csak 100-an vettek részt, így legközelebb már csak szóbelit tartanak. Szakértők szerint arra a rendezvényre még kevesebben mennek majd el. (Az is kérdéses még, hogy e blog szerzője meghívást kap-e majd.)

Nos, a vonatpótlóbusz késése miatt majdnem nem értem oda időre, de végül elfoglaltam helyemet a Radványi-teremben. Ezt a terem tulajdonképpen egy előadó, ahol 70-nél több ember tud helyet foglalni, és itt helyezték el ennek köszönhetően a felvételizők 70%-át. Engem is. A terem bejáratánál ismerős arcot láttam. A nemrég indult MTV (nem az 51 éves Magyar Televízió, hanem a magyar Music Television) egyik műsorvezetője valami Gábor is ott volt, akit egy régi RTL-es sorozatban is láttam már. Ha itt továbbjut, szerintem nyert ügye van, tapasztalata ugyanis neki van a legtöbb, még akkor is, ha csak kávét hord az MTV-ben, pedig sajnos nem.
Mindegy, volt még olyan felvételiző is, aki teljesen úgy nézett ki, mint Liptai Claudia 8 évvel ezelőtt. Vele egyébként beszélgettem is, mindjárt kiderül, hogy miről.
A feladatok:
1. feladat: Írjon egy képzelt riportot szabadon választható témában!
Nos, miről írt volna az esztergomi istvános? Az esztergomi Istvánról, nini! mivel Máté Krisztina azt mondta, attól, hogy képzelt az a riport, attól, még valós helyzetekről, valós helyszínekről kell készülnie a riportnak, és persze valós személyeket kell megkérdezni benne. Elmondta azt is, hogy nem történik tragédia, ha nem egy definíció szerinti riport készül, a lényeg, hogy szellemes legyen. Ezzel kapcsolatban került elő ismét az ál Liptai Claudia, aki suttogva megkérdezett engem, hogy a riportban csak kérdéseket kell-e feltenni. Mondtam neki, hogy nem, a riport elvileg követi a szaloncukor-formát, tehát szükség van bevezetésre, tárgyalásra és befejezésre is. Mondtam neki, hogy nem muszáj párbeszédet tennie bele, de lehet. Na, ezért engem itthon lehülyéztek, jogosan, már megint az a hülye jó szívem. Ettől függetlenül a lány megkérdezte mástól is, aki azt mondta, hogy a riport és az interjú egy és ugyanaz, és egy harmadik személy pedig elmondta neki ugyanazt, amit én, így végül sikerült neki összehozni, ahogy kilestem, egy kb. 2-es sorközökkel tagolt interjút.
Na de hogyan írjak erről a témáról, össze lehet ezt foglalni 3 oldalban? Végül is valamit sikerült összehozni, köszi, Borz. Igen, hiszen főszereplője voltál a riportnak, mivel úgy közelítettem meg az ügyet, hogy én egy tv-stáb tagja vagyok, aki az augusztus 20-i ünnepségek kapcsán riportot készít Itt élt Szent István címmel, amiben arra vagyunk kíváncsiak, mit éreznek az esztergomiak, milyen itt élni. Képzeletben elindultam a főtérről, nézegettem a különböző stílusú épületeket, majd kikötöttem a piacon, ahol rájöttem az esztergomiak boldogok. Boldogok, mert más dolguk sincs piacozás közben, csak az, hogy valami meggyest szidjanak, amiről én azt gondoltam, hogy a piaci Hatos Rétes meggyes réteséről beszéltek, így aztán tényleg semmi gondjuk nincs, ha csak azt nem szeretik. Később találkoztam egy csapat diákkal, akik között volt egy szemüveges srác, aki rögtön megkérdezte a stábtól, mi járatban vannak erre. Én elmondtam neki, s ő kedvet kapott, nyilatkozni akart. Elmondta a nevét, csak annyit mondott, hogy Borz, de mivel nem akart istvánosként nyilatkozni, neve elhallgatását kérte a riportban. Elmondta az ő álláspontját, aztán megkérdeztem a polgármestert, aki persze mindent támadásnak vett, amit az iskolások mondtak, de büszkén beszélt népszerű programjáról, építkezésekről, a főtérről, látnivalókról.
Így hát valószínű, hogy a tv-be majd teljesen semleges képek kerülnek a városról, az emberek véleményét inkább majd egy másik adásban mondjuk el, egy nemzeti ünnepet így nem lehet elrontani.
Mit szólnak majd ehhez a riporthoz a híradósok?
2. feladat: Válasszon az alábbi 4 kép közül egyet, írjon azzal kapcsolatban egy történetet vagy párbeszédet!
Na, itt mentem át krimiíróba, vagy valami nagyon hasonlóba. Azt mondta Fekete Ibolya és Fekete Krisztina (Ibolya neve szerint is fekete, Krisztina pedig csak azért, mert ma talpig feketében volt), hogy aki csúnyán ír, az rejtett agresszióval rendelkezik, továbbá kommunikációs téren kihívásokkal küzd, így alkalmatlan (!), na írjunk szépen. A választott képen egy idősebb ember állt az ablak mögött, az utcán pedig egy fiatalabb nő sétált drága ruhákban - erről én az egyik rokonomra asszociáltam, és kb. 36 évvel idősebb férjére. Annyit elmondok, hogy a fickót a rokonom a sztori végén megölte, utána rájöttem, kicsit Kárász Nellis lett a történet. Remélem ettől nem tartanak agresszívnek!
13:45-kor letettem a lantot, remélem sikerül majd, annyira szeretném már, egyre jobban! 27-én kihirdetik a honlapon, 28-án meg feladják a házit annak, aki mehet tovább, ennek a feladatnak nagy szerepe lenne a szóbelin...

Faktosoknak és fakttalanoknak egyaránt ajánlom ezt a videót, ezt. Kicsit bulváros, de ahhoz képest, hogy az RTL Klubon ment, egészen jó. Biztos ezért rakták éjfélre... (Szerintem nagy segítség az emeltes tételhez, legalább nem kell életrajzot tanulni, annyit. :-) )

Nem is olyan régen még fogalmam nem volt arról, mire jó az, ha valaki például kiállításának azt a címet adja, hogy Nagyítások... Mit vagánykodik, azt hiszi, hogy ő mindent tud, hogy csak úgy nagy általánosságban meg tud fogalmazni valami olyat, ami összefoghatatlan eggyé, mert annyira sokféle van belőle, hogy ember meg sem fogalmazhatná? Aztán gondoltam egy merészet, írtam egy olyat, hogy Aláfestések, és azóta magamról sem vagyok jó véleménnyel. Most ismét okot adok magamnak önmagam utálására, mert megint olyanról akarok írni, ami sok nekem, de muszáj...
Ha itt állok, itt süt a nap, ha várok egy kicsit, már ott, és lepnek a bogarak. Egy könyvet lapozgatok, ami még nem az enyém, de szenvedek vele, nem nagyon sikerül ráállnom. Mindegy, milyen könyv, ha nem megy, úgyis tudjuk, mi lesz a sorsa. Elveszem magamtól az időt azzal, hogy kínlódom vele, meg azzal is, hogy ahelyett nem olyat olvasok, ami tényleg érdekel. Akkor is rá akarok állni, ha törik, ha szakad. Ráálltam már annyi mindenre, annyi életre, annyi féléletre, amit csak kitaláltak, hogy ennek is mennie kell. Ráálltam azokra, akikről régen nem is tudtam, most meg ha nincsenek itt, hiányoznak. Tudom, mi a bajuk, ha hirtelen elvörösödnek, ha legyintenek egyet, ha mélyebben veszik a levegőt, ha szimplán csúnyán néznek rám. Ha felnevetnek zavartan, ha nem zavartan, de érzem, hogy ez csak felnevetés, nem is őszinte, csak hamarabb akarnak szabadulni. Vagy ha elsírják magukat, tudom, hogy nem igaziak a könnyek, csak azt akarják, mindenki rájuk figyeljen, ennyire már rájuk álltam, hogy tudjam, mikor, mi, miért következik. A könyv még mindig úgy áll, ahogy eddig, ki nem állhatom.

Talán még mindig nincsen kiállásom. Vagy az is lehet, hogy csak nagyon elbújt. Nekem még mindig mindegy, hogy merre megyek, a lényeg csak az, hogy menjek. Majd legfeljebb ha nem jó helyre vittek, többet állok a buszmegállóban, többet sétál(l)ok. Egyelőre mindegy is, időm van bőven. De amíg ezt leírom, már kevesebb van belőle, és kevesebb és még kevesebb, szóval lehet, hogy mégsem olyan mindegy az, hogy merre visz az út, lehet, hogy sofőrt kéne cserélem, vagy egyszerűen csak kirúgnom, és végre nekem kéne a volán mögé ülni. Más oda úgysem visz el, ahol megint mások már rég várnak engem, csak nem tudják, hol kóborlok ilyen sokáig olyanokkal, akik nem olyanok amilyenek lehetnének; ha nem ők lennének ők, minden más lenne. Minden más, olyan, amire át lehetne állni.
Az egyik percben még itt vagyok, és nem is gondolom, hogy akkor tényleg elértem odáig, és csak arra eszmélek, hogy ez már egy másik jelen, a többi csak múlt és jövő, de leginkább semmi, a valami az, ami most van, de az is hipp-hopp semmivé válik. S akkor majd lehet sírni, hogy jaj, vége ennek, elmúlt az, várhatom, hogy majd úgyis jön az a másik,az a jobb, időm megint csak rengeteg van, egy kérész például megirigyelné. Belül persze megint tudom, hogy nincs. Gyorsnak kell lenni, amint lehet átállni, mert késve odaérni valahova, lehet hogy rosszabb, mint ha oda se érnénk.
Ráállni, kiállni, átállni tudni kell, de a legfontosabb talán az lehet, hogy mindezt egészen egyszerűen mindenféle körítés és igekötő nélkül is tudjuk, egyszerűen csak állni, elviselni, ha a szél nagyon fúj, örülni, ha kellemesen a szemünkbe simít, kibírni, ha szöszt fúj bele, ha bogarat hoz magával, ami ütközik, és csarnokvizet inna. Akkor is csak ott kell állni, úgy ahogy régen odaállítottak minket, legfeljebb egyet lépjünk előre, de semmiképpen se ugráljunk, és ne képzeljük azt, hogy szállunk, csak akkor, ha egy repülőgép az, amin már ősidők óta állunk.

"Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy."

(József Attila: A hetedik)

Mondják, a hetedik év a párkapcsolatokban fontos, akkor dől el, hogy lesz-e tovább, van-e értelme az egésznek. A hetedik év egy-egy ember életében is fontos: hét évente cserélődik ki teljesen sejtállományunk, állítólag az ember ilyenkor teljesen átalakul a szellemiekben is.
Nos, hét év még nem telt el, mióta blogolok, sőt hét hónap se, de írtam már hetet ebből a sorozatocskából, amit olyan céllal kezdtem el egyszer, hogy olyan okos és ügyes tudok majd lenni, hogy visszaemlékszem életem fontos eseményeire, hozzákapcsolom ezeket mai énemhez, és nagyon happy leszek, hogy én tudok ilyet is. Most ott tartok, hogy leginkább mostani álmaim alakulását közlöm benne, s eszembe jutott már az is, hogy inkább abbahagyom. De nem ám. Nem hagyom abba, mert bár nem arról írok benne, amiről akartam, mert jó, hogy van egy olyan hely az életben, amit úgy alakítok, ahogy akarok, ami csak olyan lehet, mint én, mert belőlem jön. Belőlem jött az első betű is, meg az összes vessző, amit vagy jó helyre tettem, de az is lehet, hogy nem, belőlem fakad, amiről írok, és ami külön jó dolog, hogy olvassa más is, így még olyan dolgokat is megtudhat rólam, amiket én sose mondanék el, mert szóban nem szeretek magamról beszélni, mert feleslegesnek tartom.
Kimásoltam egy kis versrészletet eme ünnepi bejegyzés tetejére ábrándos-alvós fejem alá, eszembe jutott ugyanis, hogy egyszer hallottam egy bolondos nőt egy olyan megzenésített verset énekelni, amiből ennyit jegyeztem csak meg:"...a hetedik te magad légy..." Valószínűleg azért jegyeztem meg, mert olyan jó volt nevetni általános iskolásként egy éneklő tanáron, akit néhányan csak Magic-nek hívnak, aki nem tudom miért, de olyan mókás volt. Szeretem azokat a nőket, akik kicsit bolondosak, akik szinte állandóan vihognak, vagy ha nem is vihognak, de megvihogtatnak. Szóval ideírtam ezt a részletet, leginkább azért, hogy önmagáról szólhasson az Álmom-e? hetedik epizódja, hogy a hetedik önmaga lehessen. Most befejezem, de lesz nyolcadik is, az nem tudom, ki lesz...