Képzelte,

avagy hogyan maradok képlékeny

Amikor kiskoromban dicsértek, hogy milyen szépen rajzolok, elhatároztam, hogy én majd rajzoló leszek, és amikor mondták nekem, hogy ez nem ilyen egyszerű, nem elég, hogy kedvem van hozzá, ezt is meg kell tanulni. Akkor én elképzeltem egy házat, legalább kétszinteset, szép ablakokkal, valamelyikből talán ki is néztem képzeletemben, ez volt az iskola, ahol majd megtanítanak úgy rajzolni, hogy rajzoló lehessek. Aztán óvódásan az embernek eszébe jutott, hogy milyen jó lenne emeletes buszt vezetni, vagy benzinkutasnak lenni, de amikor ezt elmondtam a dédipapámnak, azt mondta, inkább tanuljak meg hegedülni. Aztán építész is akartam lenni, de végül, vagyis a végül előtt egy pár évvel úgy döntöttem, díszlettervező leszek, vagyis rajzoló. Képzőművészeti Egyetem. Aztán egyszer csak eljött az év, amikor mindenki nyílt napokra járt, én is voltam egy-kettőn, például egy olyan épületben, ami igazán hasonlított arra az ablakos szép házra, amit elképzeltem anno. Az épület hasonlított, a hangulat nem, megsértődtem rájuk, be se adtam oda, most biztos ők is duzzognak. Jött a média design, aztán a tv-műsorkészítő, és most hopp, lassan kiírhatom iwiw-re, hogy ELTE, már nem üres a főiskola/egyetem helye.
Szabad bölcsész. Nem mondom, hogy az leszek, mert az még mindig nem valami, hanem inkább bármi. De talán így is van ez jól, nem is szeretem én azokat a helyzeteket, amikor megmondják nekem, hogy ez vagy ez vagyok, más lehetőség nincs. Ebben meg van azért, na, jó, meg persze ez az előny hátrány is lehet, de én nem félek, hogy sehol nem lesz majd helyem, ha ezt elvégeztem. Csak olyan szakokat jelöltem meg, amiket szívesen csinálnék, ez is az, és azt tanulhatom, amit tulajdonképpen eddig, csak mélyebben, aztán még ki tudja, bölcsészből még bármi lehet, tévés is, művész is vagy mi, vagy ha más nem, okos ember egyszer, vagy legalábbis olyan, aki okos akar lenni egész életében, egyre okosabb, vagy nem is okosabb, bölcsebb inkább mások bölcsességeiből merítve, esetleg hozzáadva valamit az eddig felhalmozott nagy bölcsességmasszához.
Szóval felvettek, a kutya fáját, és ami jól esik, hogy a ponthatár 427 volt, nekem meg 440-em, szóval bőven megvan. Már csak azt nem tudom, most mi lesz, mi a teendő, mindegy, lakás már van, meg gondolom már az iskola is áll. Gólyatábor? Hahaha...

GubóZz

Mi lenne, ha inkább már most visszafeküdnék, aludnék holnap hajnalig, mondjuk sms-kiabálásra kelnék? Arra az eszeveszett Kate Nash számra, amit magyarra úgy kéne fordítani, hogy Szájmosás... Lehetne ez a téli álom, csak nyáron, vagyis még téli is lehetne, amilyen idő mostanság felénk uralkodik... Szépen begubóznék, lehetnék a gubózódó gébézé, és csak akkor kelnék fel, ha felvettek, ha nem vennének fel, akkor meg azt álmodnám, hogy mégis.
Hány hónapja álmodom én ezzel? Hány hónapja nem hagy már nyugton? Február óta ezzel idegesítenek, elég már. Februárban siessen az ember, nehogy lekésse a határidőt. Márciusban semmi különöset nem kell csinálnia, csak tanulnia, áprilisban majd megjön a regisztrációs levél, vagy nem, májusban elballagsz, esetleg érettségizel, bár ez csak egy lehetőség, már-már opcionális, júniusban szóbelizel, ez sem kötelező, júniusban megkapod a regisztrációs leveled, ha ügyes vagy, és telefonálsz érte, ja, akkor kettőt is kaphatsz ám, júliusban már eleged van, főleg, mert eddig két helyről már kivágtak, július viszonylag hosszú hónap, klímáját tekintve is jelentős, máskor, mert most július arra törekszik, hogy bekerülhessen a 2009-es naptárba a január oldalhoz. Semmi gond, panaszra nincs is ok, a mai nap például nagyon jó lesz, jó hosszú, legalább 48 órás, most legalább visszakapom azt az egy órát, amit valamikor márciusban elvettek tőlem, micsoda üzlet!
Szóval felvesznek-e? Csak mert nem ártana, jegyezném meg szerényen. A pesti lakás már vár, saját szobám lesz benne, két ajtóval, két ablakkal, két lánnyal, két kerék nem lesz, kétszer kettő meg biztos nem. A legviccesebb az egészben, hogy a most versenyben lévő iskoláról csak annyit tudok, mi a neve, de hogy hol van, milyen épülete van, na arról fogalmam sincs, ugyanis gébézé azt hitte, már megint azt hitte, a bab is hús, és ki ha én nem alapon, azt gondolta, ő érte majd csak úgy kapkodnak a művészeti egyetemek. Hát nem, kedves, nem! Most meg mit nem adna, ha felvennék bölcsésznek, növeszthetne göndör hajat meg kecskeszakállat... Na jó, nem viccelődik, csöndben marad, ha nincs mondanivalója, ez a helyzet már régen nem elviccelni való, szóval tessék inkább koncentrálni, hogy felvegyék, aztán ha mégsem, legközelebb ne tessék talán ilyen nagy falatokat megjelölni, esetleg rá lehetne már jönni, hol vannak a határaink, nem vagánykodni itt. Értettük egymást? Mert ha magának ilyen a hozzáállása, akkor jobb is, ha nem megy ma Pestre, inkább vesz egy hirdetési újságot, aztán keres magának valami pesti állást, ha már mindenképpen ki akar vonulni a nagy Pestbe.
Szóval lesz ma idő gondolkozni, szerencsére úgy néz ki, a mai idő is rendkívül gondolatébresztő, lesz alkalom meghányni-vetni, mi lesz ha, meg mi lesz ha nem, bár egy ideje már ez történik talán. És lesz idő ilyen furcsa dolgokat írni, magadhoz beszélni, mint aki nem teljesen normális, és lenne időd begubózni is, de meg ne próbáld, és talán beleférne hosszú mai napodba az is, hogy dőlt betűvel válogasd szét, mit mondasz te, meg mit mondasz másik te, de inkább nem csinálod ezt, mert magad se tudod már, ki mit mond, kedves gébézé...