Que Sera, Sera

avagy hová költöznek velem Barbaráék?

Tegnap rájöttem, hiányoznak Barbaráék. Nem is aludtam igazán jól. Lefeküdtem tízkor, mint a nagykönyv javasolja, aztán forgolódtam, gondolkodtam legalább éjfélig. Fél kettőkor úgy ébredtem fel, mint aki nem is tudja, hol van, mintha kicserélték volna az agyamat, vagy legalábbis átdrótoztak volna. Nem tudtam, hogy álmodom-e, vagy tényleg felébredtem, megsaccolni sem tudtam, mit csinálok én. Alszom? Ébren vagyok? Csak azt tudtam, nagyon szomjas vagyok, és eszembe jutott, hogy álmomban egy idős, csúnya nő ki akarta harapni a fogamat, de én nem hagytam. Inkább nem is akartam visszaaludni, az foglalkoztatott, amin még éjfél előtt gondolkoztam. Mi lesz? Hogyan? Idegesít, hogy nem idegesít, csak érdekel. Nem akarom elkerülni, sőt, már alig várom, pedig én ilyen helyzetekben mindig görcsölök, most pedig az sem zavar, hogy a nagy változásig már be van osztva az időm, nincs vissza út.

Reneszánszom

Csak mert olyan aktuális vagyok, meg mert igaz. '89-ben egy panelbe születtem, a 8-9-es tanévet egy panelban kezdem. Minden újjászületik körülöttem, vagyis minden marad úgy, ahogy volt, csak a helyzet hozza majd úgy, hogy mégis minden más lesz. Mert az a lakás is áll már egy ideje, s a ház is marad, talán, én mégis felkavarom azt a már majdnem leülepedett valamit, csak hogy újra érdekes legyen. Látom magam frissen nyírva, kis száj alatti szőrzettel, jól fésülten, kis zselével a hajamban, bóklászva a pesti éjszakában egy egyesített bérlettel. Szívom a levegőt, talán szennyezett, mégis üdítő. Járom az utcákat, félelmetes, mégis kell. Kopog a nem is tudom milyen cipőm a pesti utca olykor kátyús járdáján, zsebre tett kézzel hiszem magamról azt, hogy én vagyok a magam ura.

Szebb ember

Nem tudom elfelejteni a régi évkezdéseket, amiket igazából szerettem, csak akkor voltak idegesítőek. Álldogálni a buszmegállóban szeptember elsején reggel, kicsit álmosan de kíváncsian. Augusztus 31-én senki nem tud aludni igazán, akinek egy kis köze van az iskolához. Hét óra körül mindig ugyanaz az illat fogad évről évre a buszmegállóban rostokolva: új ruhák, táskák, papírok, elhatározások illata kavarog a kissé már csípős reggelen. Ilyenkor mindenki kedves, ilyenkor sokan szállnak fel a buszra a vasútállomásnál lévő buszmegállóban. Ott van egy néni is kosárral, meg egy másik, akit ismerek már, vagy legalábbis úgy hiszem akkor. Hét vagy nyolc éves lehetek, talán ez már nem az első szeptemberem. A kosaras néninek hosszú barna haja van, mosolygós, kedves. Leül. De miért van nála kosár? Ilyen fiatalok is hordanak ilyet? Azt mondják ő is tanár, vagy nem is tudom ki mondja, lehet, hogy csak érzem. Gimnáziumban tanít. Az még messze van, ha van. Leszáll a buszról, előttem jóval. Az egyes buszról...

Nem is sejtve

Pár év múlva tőle féltem szeptemberben. Előle futottam a folyosón, úgy tettem, mintha nem is látnám, csak nehogy azt lássák, hogy én elkésem. Dolgozat. Nem is tudom már miből, vagyis a tantárgyat tudom, de a többit nem. Vagy talán éghajlatokból? Aztán nem is adja be mindenki, mert nem kell, de én igen. Valami furcsa szabályt ötlött ki. Csak az adja be, akinek július előtt van a névnapja. Talán négyes lett. Akkoriban ez jó jegynek számított, nehéz kezdet volt. Később ő magyarázta a nyomás különbséget egy buszos hasonlattal. Fejemben pont úgy játszódott le a kép amelyet ő kommentált, mint amikor annak idején leszállt a buszról. Ozmózis? Vagy nem is tudom. Nem is sejtem...

Folytatása következik...

augusztustalan

És íme itt vagyok az előre be nem jelentett szünet után, a szünet után, amit én sem akartam. Már megint az az átok építkezés, ami sose lesz kész, én szóltam előre. Csak a baj van velük, vagdossák a telefonkábeleket, mintha kötelező lenne. Szóval olyan furcsán kopácsolok itt, azt sem tudom, mikor írtam utoljára, azt sem miről, meg azt sem miről nem, szóval nem fogok én itt most leltározni, kijön belőlem ami akar, mielőtt még teljesen augusztustalanná válna imádott agytekervénylenyomat-tárolóm.

Munka, otthon, család
Olyan jól hangzik ez a szlogen, na meg szeretném tovább borzolni a kedélyeket, ugye mióta a város fizet sokaknak eszébe juthat, talán már eszükbe is jutott, mi lett ezzel a jóemberrel, ki vitte bele a rosszba.
Jó érzés végre úgy dolgozni, hogy az ember tényleg dolgozik, nem csak úgy tesz mintha. Vagy legalábbis néha tényleg dolgozik. Kiállítást állít össze, beosztást csinál, na meg persze a fizikai munkát sem veti meg, ráfér, de csak annyit használja fizikumát a munkához, amennyit habteste megkíván. Padot pakol, asztalt tesz víztelenné, vasboltba jár, lehetőleg záróra előtt, na meg nyomtat az irodában színes lézernyomtatóval. Na jó, azért nem a ctrl+p lenyomását rajzolnám le, ha még iskolás lennék és le kéne rajzolnom szeptemberben a nyári élményemet. Na meg ugye nem minden ember hallgat munkaidőben koncertet, sem Charlie-t, sem Micheller Myrtillt, sem pedig a Maszkura és a Tücsökrajt.
Otthon már hattyúdalokat éneklek, sírnak-rínak kedves családtagjaim, de nincs mit tenni, kirepülök, gólya leszek. Azt még nem tudom, mit viszek majd magammal az új életbe, de tény, hogy teljesen új lesz, a legfurcsább viszont az, hogy annyira nem félek ettől az egésztől, ez gyanús.

Kuna Vakarék
Sajnos egy takarékszövetkezet sem hirdetett olyan pályázatot sem, amellyel horvát kirendeltségüket szeretnék elneveztetni, de nekem már erre is lenne ötletem... Szóval második helyezés, 30 000 HUF, jól is jön, mert kedves telefonom és mp3-lejátszóm egyszerre mondta nekem azt, hogy ne legyek már skót, vegyek már valamit magamnak, úgyhogy még a végén augusztus végén veszek egy szép, okos, elegáns Nokiát, csak hogy visszatérjünk a gyökerekhez telefon terén is, ne csak lakás terén legyünk olyan nosztalgikusak. Megint költhetek, au, gusztustalan.

Ami még bennmaradt...
Most kicsit kétségbe vagyok esve, miután kaptam egy kazánnyi papírt az ELTÉ-től, még Burger King utalványt is küldtek, ez kedves tőlük, meg olyat is küldtek, hogy felvettek, már másodszor, bár ezt inkább jó kétszer olvasni... Meg írtak olyat is, hogy lesz Vad Fruttik koncert a gólyatáborban, ami meg Zánkán lesz, legalább végre eljutok idén a Balatonra, de ha nekem rossz idő lesz...
Ja, de nem is ez nyomja a lelkemet, hanem az a 2-3 kép, amit ma össze kéne hoznom a reneszánszról meg Babits Jónás könyvéről.

Na, ez jól esett...

Ui.: 1.)Ráébresztettek a héten, mit jelent szlovákul a Picsi, én kérek elnézést...
2.) Alant mutatom a logót...