A leszólás szabadsága

Ó, hát már régen imádom kritizálni az embereket. Ki nem? Persze annyira nem vagyok dög, hogy minden elesettet kritizáljak, sőt, inkább azokat szeretem osztani, akik megérdemlik, vagyis szerintem megérdemlik. Nincs is annál jobb, amikor ül az ember valakivel/valakikkel, és semmi mást nem csinál, csak nézi az embereket, és persze nem hagyja szó nélkül a feltűnőbb egyedeket. A játék nem kockázatmentes, hiszen meghallhatják, észrevehetik, hogy ki vannak beszélve, sőt, azt is mérlegelnünk kell a játék megkezdése előtt, hogy oda-vissza játékról van szó, tehát nem kell meglepődni, ha magunkról is érdekességeket hallunk vissza. Egyértelmű, hiszen másoknak mi is mások vagyunk, s néha kíváncsi is lennék, mit mondanak rólam, mindegy, majd egyszer...

Milyenek az emberek? Persze, sokfélék. Hatmilliárd verzió, az ugye eléggé sok, nem? Á, inkább nem kérdezek, mert egyszer azt mondták nekem, vagyis egy ember mondta, hogy az olyan komolytalan, bár nem ezt a szót használta, csak sajnos már nem emlékszem pontosan a szóra. Bárcsak eszembe jutna, galambocskáim! Szóval emberekről írni biztos jó, mert az olyan, mint amilyen a víz energiaforrásként: megújuló. Sose fogynak el, legfeljebb én fogyok el egyszer, de majd akkor kritzál más másokat, megfigyel más másokat. Amikor az ember embert rajzol, akkor ugye sokáig nézi, figyeli, s ha meg sem szólal a modell, sokat meg lehet tudni róla miután három órát ült. Csak a rajz, csak a megfigyelés alapján. Nos, ilyenben volt már párszor részem, meg különben is rég szeretnék már szólni az emberekhez, szólni az emberekről...

Pont, pont, vesszőcske, meg a többiek, ugyebár. Annyian mondták már nekem azt, amikor én előjöttem azzal, hogy embereket is rajzolok, hogy jaj, én elakadtam a pont, pont, vesszőcskénél, de abban nagyon jó vagyok. Talán még jobb, mint te - teszik hozzá. Mintha a rajz egyébként nem pontokból meg vesszőcskékből épülne fel az én esetemben is. Csak én addig húzom azokat, addig javítom, addig gyűröm, amíg olyan nem lesz, legalább egy része a képnek, mint az ember, s én sem látok belőle többet, de tényleg, csak legfeljebb én kíváncsi vagyok rá, ennyi...

Szóval nem fikázásról fog szólni az egész, csak ez így olyan figyelemfelkeltő, kicsit talán bulváros, de még talán éppen elviselhető. Szóval jön velem szembe valaki az utcán, esetleg hozzám szól, mert dolga van velem, aztán ha nem is névvel, nem is konkrét lenyomatával, de találkozhat ebben a sorozatban. Inkább olyan pont, pont, vesszőcske rajzot készítek majd betűkkel. Mert jól esik. Azt pedig mindenki döntse el az egyes részek olvasása után, hogy a sorozat címe, vagyis az Emberek után éppen felkiáltójel, kérdőjel, pont, (kettős)pont, vagy vesszőcske hiányzik.

Szóval, hamarosan nagyon fogok figyelni, vagyis eddig is figyeltem, csak most nyoma is lesz, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle...

Asztala Vista

Fogalmam sincs, melyik filmben mondták ezt, csak azt tudom, hogy a Schwarzi volt, a kaliforniai kormányzó. Tudom, filmekből alulképzett vagyok, majd egyszer kikupálom magam, de most nem is erről akartam írni.
Akartam írni, már ez is valami, mert mostanában, mióta isteni harmad hellness hétvégémet töltöttem Zárkán, azóta nem nagyon volt ilyen. De most újra akarok, meg ugye fogok is, főleg ősszel, s már meg is van az új sorozat címe, csak addig nem hozom nyilvánosságra, amíg nincs kész a designja.
Most inkább csak arról írnék, hogy miről írok, vagyis hogy min, mivel. Notiról, laptopról, az én laptopomról, aminek asztala Vista, szép, és okos, na meg gyors, ja, és a sajátom. (...)
Ami még manapság foglalkoztat persze, az az órarendem, ami eddig viccesen karcsú, de mostani függetlenségi vágyamhoz idomul; nagyon akartam, most meg tolom csak tolom a költözést, nem könnyű. Mindegy, úgy fogom fel, hogy hétfőtől csütörtökig leszek Pesten, csütörtöktől vasárnapig meg itthon. Furcsa, hogy nemcsak a család fog hiányozni, hanem a város is, pedig eddig szinte úgy éreztem, mindegy, hogy az ember hol van, hát nem.
Na most ennyi, jó volt a mai nap, jó volt találkozni Puppyval és férjével, enni velük, na meg sokat beszélgetni. A tegnapi is ott volt, rekedt Borzzal és Borossal, ja velük is ettünk... Az emberek mindig esznek, aztán csodálkoznak, ha kifogyják a nyári gatyáikat :-)...
Szóval hamarosan jönnek az őszi műsoraim igazi soraim, remélem megint sok, megint olyan, mint régen, amikor úgy írtam, hogy csak úgy jött minden, remélem megint olyan biztos helyzet, amikor minden kiszámítható, s csak élni kell bele a világba, úgy, hogy minden klappol, vagy mi.
Szóval az m1-en új időszámítás, meg a színek java az őszi szlogen, nálam meg az lesz, hogy őszintén.

Kösz, kívánatra...

Mennyi minden után, s jaj, mennyi minden előtt...

Munka meg nyár
Én eddig mindig panaszkodtam a nyárra. Mindig utáltam. Vagy mert túl meleg volt, vagy mert túl hideg, vagy mert túl sok emberrel találkoztam, vagy mert túl kevéssel. Az idei valahogy jól jött ki, amíg csak rajtam múlott... Végre olyanokkal dolgozhattam, akikkel jó volt dolgozni, s még mindig hálás vagyok, hogy ott, ahol én a nyaramat töltöttem, ahol tulajdonképpen nyaraltam, még pénzt is kaptam. Megismertem olyan embereket, akikkel jó lesz találkozni majd máskor is, akik talán olyan rokonlélek-félék; jó ilyenekkel találkozni. Most persze kicsit elfáradtam, mert sok lett a végére a munka, de akkor sem cseréltem volna el senkivel a munkahelyemet, ahol már az ötödik nyaramat töltöttem, szinte hihetetlen, néha utánaszámolok, nem tudom elhinni, hogy ténylég. Szóval végre, most először, bánom, hogy vége a nyárnak. Főleg szerintem azért, mert úgy kötném magam ehhez a helyhez, pedig sokszor az ember úgy menne, menne messzire, most meg itt kapaszkodom minden kézben amit nyújtanak felém, vagy szeretném hogy nyújtsanak...

A kétszer égető fürdő
Azért is boldogság ez az idei nyár, mert idén mondták nekem először, hogy milyen jó színem van, eddig mindig hófehéren végeztem ki a nyarat. Most sikerült úgy leégnem, hogy napokig hámlottam, még most is, de megéri, végre barnább vagyok másoknál, és nem sajnál senki, ha rám néz. Szóval leégtem egyszer, amikor kedves munkatársaimmal (Blanka, Laura, Gergő) meglátogattuk a méltán híres esztergomi Aquasziget termálított fürdőt, s egész nap aszalódtunk a napon mindenféle krém, kenőcs, kencefice nélkül, mondván, legalább lesz egy kis színünk, hát lett is, szép piros.
Mikor is égtem a fürdő miatt másodszor? Ja, amikor minden ismerős akkor jött a sétányra, amikor én, én, az élményfürdő és városunk promóciós standján rágtam a körmöm, hogy ne legyen így. Szóval így lett, jött arra egy pár kedves ismerős, s nem győztek rajtam röhögni, hogy hol ülök, mit csinálok én. Azt mondják, én pénzért bármire képes vagyok. Abrakadabra... :-)

Vagány Zánka - Magán Zárka
Azt mondták, legyek büszke arra, amit végül tettem. Nem körítek, egy nap gólyatábor után hazajöttem a fenébe. Nem ment fene nélkül, nem, mert csúnyábbat akartam írni, csak ritkán káromkodom nyilvánosan...

Folytatás az áramszünet után dizájnolással együtt....

Nem tudom megérteni, kinek jó az, ha egy gólyatábor arról szól, hogy mindenki leissza magát a sárgaföldig, esetleg a saját hányásában fetreng, egy nap alatt háromszor nem tud magáról. És persze ez a gólyatábor konzervatív, Közép-Európa legjobbja, na meg persze ki nem bölcsész nem is ember, ingyiribingyiri ELTE, ingyiribingyiri ELTE, ingyiribingyiri ELTE, ELTE, ELTE! Valahogy én nem szeretem az ilyen agymosást, ezért jöttem haza. Meg mert fáradt voltam, meg mert ráébredtem, nekem erre nincs szükségem. Hiszen azt mondta a megnyitón a dékán, hogy most van vége a könnyű életnek, mert nem fogja a kezünket se tanító, se szülő. Csak a saját döntésünk számít. Ezt akkor negatívumnak fogtam fel, de később rájöttem, ha én döntök, akkor én döntöm el azt is, mi az, ami nem kell nekem. Ez nem kellett. Különben is, inkább itthon töltöm ezt az utolsó pár nyugis napot. Holnap beiratkozás, lakásnézés, laptopvásár... Vége az áramszünetnek, ami nem is volt, pedig bejelentették, bezzeg akkor nem jelentik be, mikor csak úgy elmegy minden áram, és órákig kell könyörögni, hogy ugyanmár vegyék már észre, hogy nem műkszik a rendszer.
Viszont az ELTE-s póló szép, az tetszik...

Kösz, kívánatra
Jó volt ma sok ismerőssel találkozni, többel, mint amire számítottam, és jó volt megint a városban járkálni. Nem tudom, miért hiányzott ennyire, egy nap nem a világ. Biztos már előre hiányzik. Most a Kis-Duna sétány hiányzik nagyon, a színpad, meg minden, ami ott volt nyáron...

UI.: A Kerekes Band zenéjében benne van az egész nyaram, hiszen ez a zene sokszor szólt a sétányon. Ebben benne van a perzselő meleg, a koncertek hűvöse és szúnyogai, a feszültség, a könnyedség, a drága sült krumpli, a székpakolások, a plakátlövések, minden. És persze az a pár ember, aki már odatartozik a partra nyáron.