Nem, nem lesz új blogom, bár tegnap éjfél felé nagyon úgy állt a helyzet. Azt hittem, meguntam már ezt. Persze, mert az úgy működik. Az ember megunja a testét, aztán lecseréli. Na, ilyet nem lehet. Ruhákat tehet rá újat (fogok is), de csak úgy szó nélkül nem lehet kidobni az egészet.
Eszembe jutott az is, ha most ezt abbahagyom és kezdek egy másikat, akkor ezen nem lesz soha karácsony. Pedig karácsonynak mindenütt kell lennie, én mindig úgy gondolok vissza dolgokra, hogy azóta hány karácsony volt már. Egy ilyen hűséges társat meg karácsony nélkül hagyni, nem vall valami nagy jellemre.
Nem szoktam ugyan, de most leírom, miért választottam ezt a dalt a blogom tetejére. Egy dal. Az most mindegy, hogy Kertész Imre Sorstalanság c. könyvéből készült film zenéje, itt a címen van a hangsúly, bár a tegnapi nap után új értelmet kap itt a könyv címe is, ha elvonatkoztatunk a történettől, s csak arra figyelünk, mit jelent a szó. Ilyen a sorstalanság szerintem, a mai sorstalanság, s bár most egy kicsit úgy érzem magam, mint egy bulvárműsor, de mivel nem lehet elkerülni, hogy az ember találkozzon az ilyen hírekkel, ha úgy él, mint én. Albert Györgyi. Nem is tudom miért írok róla, hiszen egy ideje már elítéltem, mert mindig nyilvánosan szenvedett, szinte abból élt, hogy bement egy kereskedelmi tévé beszélgetős műsorába és arról beszélt, hogy rossz neki. S nem tudom, mennyire értékelné, ha látná, hogy minden médium eleje most így néz ki: Meghalt Albert Györgyi. S már azt sem tudom, akarom-e én ezt, hogy tényleg ezt akarom-e, hogy egyszer a csapból is én folyjak, hogy egyszer már ne is rám legyenek kíváncsiak, vagyis arra, amit csak én tudok létrehozni, hanem arra, amit minden ember, vagyis arra legyenek kíváncsiak, nekem hogy működnek az emberi ösztöneim. Bár ez már félig így van. Szóval régen mindig olyan kíváncsi voltam arra, hogy hangzik az a hetes szájából, hogy hiányzik Greiner Balázs, de végül ezt nem tudtam meg, s valami ilyesmi jut eszembe, ha Albert Györgyi tragédiájáról olvasok. Tragédia. Megint a bulvár. Tegnap ez volt a tragédia minden csatornán minimum 10 percben. A műsorvezetők feketében, a riport után elfeketedik a képernyő. Ma a rádió fél perc alatt letudta két ember halálát: autóbaleset. Na, tragédia vagy szenzáció? Utálom magam emiatt, de muszáj volt leírnom.
Hogy keveredett egy ilyen című írásba ez? Nos, ilyen vagyok mostanában. Szétszórt, olykor bamba, kicsit nagyképű. Ezért kell nekem új blog, kellene, de nem lesz, mert maradok. Legfeljebb új dal lesz, már nem Kék és narancssárga, de ezt a választást sem sietem el... Ez van, fél év alatt az ember megunja ruháit, főleg én. Fél év után vesz új ruhákat is, főleg mert változnak az évszakok is, szóval az eddigi narancssárga ing és kék nadrág mellé lehet, hogy megjelenik még egy másik ruhadarab is, de csak mert hűvös van, itt az október...
