péntek, november 7

Azóta...


Mert már megint régen jártam itt sáros cipőben, csak illedelmesem topogtam fehér zoknimban...
Azóta álmodtam azt, hogy le tudom húzni a bőröm ébredés után, bár kicsit fáj. Azóta álmodtam azt is, hogy egy régi, azóta már nem túl kedves ismerősnél voltam vendégségben, s nem értettem, miért van minden szobájukban annyi ágy, amennyien a házban összesen laknak, de megmagyarázta, én meg elhittem.
Azóta már mindenki számára elkezdődött a nyolchetes advent, ha akarta, ha nem, a Westendben már áll a karácsonyfa, bár most nem előtte, hanem a szökőkút helyén, a Tesco pedig elővette hóemberét, s kiplakátolta, hogy "Boldog karácsonyt!", nesze neked novemberi 20 fok.
Azóta szeretek ötkor kelni háromszor a héten, mert rájöttem, nekem akkor is minimum másfél óra az ébredés, ha hatkor vagy hétkor kelek, csak ha ötkor kelek, akkor több marad nekem a napból, arról meg már ne is essék szó, mennyit lehet gondolkozni a vonaton és milyen módos már vonattal közlekedni, tiszta "környezetbarát" lettem, csak "kritikus tömeg nem", azóta a Kispált egyre jobban szeretem.
Azóta rájöttem, hogy szükség van olyan műsorokra, mint a Bumeráng, nemcsak a tavalyi Mosolyturnéja miatt,amit szerettem ám, meg szerintem más is, hanem mert kiderülhet belőle azután, hogy beszélgetnek benne egy agysebésszel, hogy az már elvileg lehetséges, hogy az ember fel tegye egy pendrájvra a gondolatait, mármint az agyhullámait, ez már majdnem agynyomtató.
Azóta ettem rákot, s rájöttem, hogy innentől kezdve bármit ehetek, akár bogarat is, az is csak egy állat, s ha azt mondanám, hogy jaj, én nem eszek ilyeneket, akkor nem ehetnék már többet tiszta lelkiismerettel rántott husit, ami rossz lenne. Azóta olyan mogyorós csirkét ettem, ami a leírhatatlan kategóriába tartozik, ezek a kínaiak tudnak valamit, ezt az olimpia óta mondjuk már tudhatjuk. Mekkora ötlet már az, hogy egy étel a nyelv minden részét ingerli, hiszen van benne barnacukor, gyömbér, tabasco szósz, mogyorókrém (sós, ropogós). Hmmm.
Végre úgy látom, ja, igen, persze, azóta, hogy más is gondolja úgy a mostani helyzetet, mint én, más is mást várt ettől az egésze egyetemesditől, más is B-terven dolgozik. Persze vannak pozitívumok is, jó volt ma a Kossuth retorikaverseny előtti konferencia, ami bár kötelező volt, hárman voltunk ott a csoportból, jó volt megint látni Bényi Ildikót is, a moderátort, arra az érzésre emlékeztetett, amikor énekeltem a 2001-es hídavatáson, akkor is ő konferált, de akkor teljesen másnak láttam. Most azt éreztem, amire sajnos csak most jöttem rá, ő is csak ember, attól hogy egy eszköz lehetővé teszi, hogy egyoldalúan bár, de mindenütt ott lehet, attól még csak egy ember, akárcsak én, s nem csak rá vonatkozik ez persze, mindenkire, akit túlmisztifikálnak azért, mert tévés. Egyébként ő az egyik legszebben beszélő közszereplő, öröm hallgatni.
Azóta megint sokat gondolkoztam, lehet nem kéne, de olyan jó. Gondolkoztam azon, hogy én már csak azért is az leszek ami akarok, vagyis olyan ember, aki kitalál valamit, de nem adja egy könnyen más kezébe azt, amit megszült, hanem igenis tehetsége szerint meg is alkotja, megfoghatóvá is teszi, s csak ahhoz kér segítséget, amihez már nem érez magában elég tehetséget, erős, vagy nem tartja az lényegesnek. Talán ez jobb definíció, mint a régi bölcsész-művészes, főleg azért, mert a bölcsészt azt kikérem magamnak, a művész meg egészen egyszerűen hazugság, mert igazából semmi művészit nem csinálok mostanában, legfeljebb panaszkodom, s azt is elég világi módon teszem.
Azóta olvastam Bourdieu előadásait a televízióról, s rájöttem egy olyan dologra, amit nem is mondanék ki, mert azzal megölném a műfajt, amit nem szeretnék, nehéz ügy, remélem lehet benne részem, hogy rájöjjek, ki kell-e mondani, vagy továbbra is hallgatni kell róla. Azt hiszem hallgatni kell róla.
Azóta, hogy elkezdtem ezt írni, eltelt fél óra, s különben is elfáradtam, meg gyünnek a celebek, kicsit függő lettem, ennyi fejből kinézés belefér.

Ui.: Boldog születésnapot a Szigmédiának ám, 3 éves lett...

vasárnap, november 2

Kezdődik...



Úgy érzem magam, mint egy kereskedelmi csatorna, amikor telepakolja a felső részét a képernyőnek mindenféle logókkal meg visszaszámlálásokkal, hogy milyen műsora fog a közeljövőben elindulni... Remélem, azért mégsem teljesen hasonló következő már beharangozott sorozatom, remélem nem leszek hasonló egyik középkategóriás műsorhoz sem, bár én már nem szidok semmit, ki tudja...

Nyolchetes advent

Ha eljön az orrszurkáló reggeli hideg,
S a hajnal is olyan sötét,
Akkor lehetne a szív is rideg.

De van megoldás az őszben,
Hiszen halottak hoznak fényt,
Erősítve a tényt,
Hogy az élet folytatódik,
Csak olykor úgy adódik,
Hogy az Isten kisorsol pár embert,
Felhúzza őket magához,
De a lenti nem tér magához.

Szeretem a nyolchetes adventet,
November elején karácsonyt díszítek...

Nézi csak a gyertyafényt
Azt az önmaga gyújtotta csillagot,
Mely most lenn, lenn a földön ragyog.

Embernek itt van hatalma, itt gyújthat gyertyát,
Bár akarna feljebb, messzebb utazni,
S emberségéről óriás fényt adni,
Napot építeni, Holdat fordítani,
Halál láttán nagyot ordítani.

Szeretem a nyolchetes adventet,
A pirosat az aranyat s az új trendet,
A 100 darabos égősort,
Miből egy darab az elég short.

Ez hát az őszi reményvásár,
December eleje, csak aztán vár,
Ez kéthavi készülődés,
Gyerek, most költ szülőd, és
Várja, várja, hogy igazán örülj,
De átadja másnak a dicsőséget,
Mástól kapod majd a szépet.

Szeretem a nyolchetes adventet,
Az elejét a közepét, de tovább nem,
Az advent végi sütés-főzés már fáj,
Mert látom már, hogy fekete a táj,
Nincsen fehér karácsony,
Csak élünk dión, zöld ágon.

Karácsonyfa horkol a nyugatvég elején.
Karácsonyfa? Micsoda hazugság,
Üres a belseje, felszíne pazarlás.
Mindenütt a csengettyűszó,
Röhögő mikulás,
Miklós napján értem én,
De utána fel nem foghatom,
Amerikát ilyenkor minek majmolom?
Mert majmolom én is:

Szeretem a nyolchetes adventet,
De díszíteni előbb még nem merek.
Ilyenkor szeretnék csak adni,
Másoknak, s magamnak,
Aztán fáj mondani gyorsan,
It went,
Mint az angol,
Elment.
Good buy nothing day.
Anyway.

Porszívóban a karácsonyfa,
Szaloncukormérgezés a gyomorba’,
S lassan elszáll az ihlet,
S ha ez már majd így lesz,
Gyorsan elkezdem most,
Háthogyha most más lesz,
Januárban pedig tavaszvárás lesz.