Csend, adás!

Ezennel nem kívánok semmiféle tévés dologról szövegelni, bár lenne mit, mert megint olyat álmodtam, de ettől most ebben a bejegyzésben mégis eltekintek. Holnap Buy Nothing Day, szóval ma el kell mennem vásárolni ahhoz, hogy egy-két dolgot megvegyek az adventi koszorúhoz, meg talán karácsonyi ajándékot is sikerül találnom, akárcsak tegnap.

Szóval most már tényleg elkezdődik, lassan tényleg itt az az időszak, amit adventnek hívnak, s aminek nevében én kiemelném az ad szótagot, mert ha ezt magyarul értjük, akkor egy értelmű, hogy arról szól a dolog, amiről szólnia kell, vagyis arról, hogy az a lényeg, hogy a másiknak adjunk, s ezzel örömet szerezzünk neki advent kezdetétől egészen a karácsony végeztéig. Nem tudok elmenni amellett szótlanul, hogy ez a szótag értelmezhető angolul is, az advertisement, vagyis reklám, hirdetés szó rövidített alakja. Kicsit furcsa tehát az adventről olyanoktól hallani, akik igazából ebben az időszakban nem igazán adnak, sokkal inkább vesznek, jó sokat ki a zsebünkből. Persze nem akarok én itt szájhősködni, de én személy szerint például igyekezni fogok, hogy lehetőségeimhez mérten olyan ajándékokat is adjak, amiket én csináltam, vagyis én igyekszem nem minden esetben venni az adást, persze bizonyos fokig ez ma már kivitelezhetetlen.

Nem tudnék olyan szélsőségesen kimaradni a karácsony járulékos díszítéséből, mely sokszor már giccsnek hat, mert hallottam már olyat, hogy Esztergom úgy néz ki karácsony előtt, mint New York. Tudom, ez erős sarkítás, de milyen lenne, hiszen ő mondta... Főleg azért nem, mert nem gondol bele dolgokba igazán az, aki ennyire elítéli a fényeket, sokfelé megjelenő díszeket. Hogyan tudna a mai világ embere áthangolódni egy ilyen szép, idilli érzésre, ha ugyanazokat a szürke falakat látná, mint egész évben, ha ugyanazokat a zenéket hallgatná, mint egész évben? szerintem sehogy, ma már szinte előírás, hogy a külső változásokkal kell elérni belső érzéseket karácsony előtt, sajnos ez van, de ha belegondolunk, hogy ez miért van, akkor egy zokszavunk sem lehet. Ha nem dolgoznánk ennyit, nem hajtanánk ennyire a pénzt, akkor bizony lenne időnk sok dologra, például ápolni saját hagyományainkat. Készíthetnénk lucaszéket, a gyerekek járhatnának betlehemezni egytől-egyig. A gyerekek örülnek, ha december 20-án végre elkezdődik az iskolai szünet, s véget ér a hajtás egy kicsit. Olyankor másra sincs energiájuk, minthogy abban a pár napban, ami igazán a rendelkezésükre áll a ráhangolódáshoz, a lehető legtöbb önmagától beérkező impulzust fogadják be érkezzen az Amerikából, Kínából, vagy akárhonnan.

Azt már meg sem említem, hogy a ma Magyarországon is elfogadott mikulásöltözéket a Coca-Cola hajdani dizájnerének köszönhetjük, csak ezt már sokan elfelejtették, vagy szeretik tagadni, esetleg inkább azt mondják, persze, Haddon Sundblom, aki a Coke télapóját tervezte, az biztos kivándorolt magyar volt, szóval miénk a dicsőség.

Pármásodpercesek

Megint úgy kell reagálnom, ahogy majd reagálni szeretnék akkor jogosan, amikor az leszek, ami akarok lenni. Szóval csökkent a nézettség, úgyhogy most kevesebb energiát fektetek a műsorkészítésbe, talán veszek egy licenszet is lassan.

Szóval röviden:

Ma az egyszeri bölcsész azt álmodta, hogy kiesett a drága foga. Elment fogorvoshoz, ott azt mondták neki, azért esett ki, mert a ragasztóanyagot valami feloldotta. Megkérdezték tőle, evett-e szójaszószt mostanában. A válasza igen volt, hiszen állandóan kínaizik mostanában. Természetesen azért esett ki a foga, mert feloldotta a szójaszósz a ragasztóanyagot, szóval nem kell meglepődni. Amikor félálomban volt bölcsészünk, tényleg úgy érezte, hogy kiesett a foga, rossz volt neki.
Egyszeri bölcsészünk reggel 5:40-kor bekapcsolta a rádiót, amiben a következő dalszöveget hallotta: That was just a dream, just a dream, dream, dream...

Egyszeri bölcsészünk hazafelé igyekezett, már a Nyugati pályaudvarnál jött ki a metróállomásról. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki kiabál.
- Gyertek le, most, jó?
Bölcsészünk azt hitte, valaki mobiltelefonon beszél mellette, tévedett. A nyilvános telefonnál állt egy huszonéves nő, lassan megint beleszólt.
- Akkor gyüttök, Eszmeralda?

Félpercesek

Az egyszeri bölcsész boldogan áll meg az egyetem előtt a zebrán. Boldog, hiszen bár élete nagy részét nem ezen a földön tölti, mert állandóan gondolkozik valamin, most teljesen kiegyensúlyozott földi kiterjedése is. Kellemesen elfáradt emelgetve a súlyokat, kezében, lábában izomláz kezd kialakulni. Gyomra tájékán is lehetne izomláza, de az más miatt olyan kiegyensúlyozott, s kellemesen terhelt is egyben. Most ebédelt a mi egyszeri bölcsészünk, s tulajdonképpen az étteremből lépett ki egy-két perce, s most csak azért állt meg, mert piros a lámpa.
- Milyen jó dolog lehet a nyelvészet - érkezett meg ebben az üres időben a gondolat bölcsészünk fejébe - az olyan logikus, és különben is ... ma olyan jó volt a retorika, ott is szóba került.
Gondolata félbeszakadt, megérkezett a zöld ember.
A másik oldalról érkező gyalogosok között az egyik lány kezében egy szatyor lógott. Az azon lévő felirat befejezte a félbehagyott gondolatot. A márkajelzés a következő: ZARA.

__________________________________________________________________

Az egyszeri bölcsész ahelyett, hogy egy meleg helyet keresne a következő órája előtti 45 percre, inkább sétálni indul dacolva a magas pesti házakról olykor lezúduló hólével és az autók fröcskölésével.
- Olyan ez, mint egy filmrészlet, aminek éppen az a célja, hogy teljesen mást mondjon a kép, mint a hang. Én nekem tetsző zenét hallgatok, a vizuális élmény viszont a lehető legkellemetlenebb. Vajon melyik nyer, a hang, vagy a kép? Mindegy - morfondírozik az egyszeri bölcsész.
Valószínűleg a hang nyert azonban, mert a neki tetsző zenét sugárzó neki tetsző rádió székháza mellett éppen most haladt el.

Huszonnegyedike

Egyre inkább elkerülhetetlenné válik az, hogy az embert bevonzza a közeledő karácsony. 24-e van, ugyan még csak november, de a következő ilyen nap már biztosan december, azon a napon pedig általában karácsony van. Hétvégén meg advent, aminek nagyon örülök, főleg, hogy végre lesz adventi vásár, végre élni fog a tér télen is.

Lassan adventi koszorú készül, lassan tervezzük a karácsonyi menüket, mert ugye más van huszonnegyedikén vacsorára, mást eszünk huszonötödikén, huszonhatodikán meg Padlást nézünk, de jó lesz! Amióta leesett az első hó, engem már semmi nem kedvetlenít el, főleg mert már végre nem csak nyolchetes adventtel ámíthatom magam, mert végre igazivá válik, s nagyon gyorsan eljön majd a karácsony. Már lassan elkezdem díszíteni kedves digitális lelkivilágomat is, főleg mert ma tipográfián már firkálgattam is ilyen ügyben, szóval a hétvégére ünneplőbe öltözik, s bizony kap karácsonyi zenéket is, azonban igyekszem nem valami Teszkóban is hallható válogatást összeállítani, hanem olyat, ami minden idelátogatónak elnyerheti tetszését.

Ma megint meglátogattam a Szentkirályi utcát, de ma már ügyesebb voltam, mint múltkor, mert nem kellett szorult torkomat nyugtatgatnom, nem kellett nagy levegőket vennem, nehogy kiboruljak, mert most nem a Reviczky utca felől közelítettem meg, mint akkor, hanem a Bródy Sándor utca felől, s így nem idéződtek fel olyan mértékben az emlékek, s örömmel konstatáltam, hogy a fogászat nagy épületét végre felújították, ráfért már. Mindezt filozófia helyett, amit szégyellek, de fizikai fájdalmat okoz ott ülnöm. Múlt héten még a 90-ből 60 percet bírtam, ezúttal 30 sikerült, s szerintem nyitott szemmel aludtam, mert nem emlékszem semmire. Azt hiszem többet nem megyek hétfőn Pestre, vagy nem tudom.

Mindenkinek kellemes csúszkálást és felismerést, hogy már nemcsak az emberek jönnek szembe, ha kell, ha nem, hanem a hó is séta közben.