Piros és fehér

Ma a következő találóskérdést találtam ki:
- Mi az, piros és fehér, és örömet ad december hatodikán nekem?
- ???
- Nem, nem mikulás: Tv2 Akadémia! :-)


Hú, ma nagyon nehezen ébredtem, de leginkább azért, mert megint sikerült addig agyalnom éjjel, hogy 4:57-kor arra ébredtem, hogy 3 perc múlva kelni kell, de nem volt kellemes... Csak felkeltem, csak elindultam, csak meglepődtem: a mocsok vonat még mindig nem megy át Pestre hétvégén, erchegyia-GbZ 1:0.

Megvolt a felvételi, ami komolyan mondom jól esett. Fura állatfaj lehetek, de imádom, ha olyat kérdeznek tőlem, hogy mi Afganisztán fővárosa, fogalmam sincs róla, aztán meg beugrik, hogy Kabul, és tényleg az. Jó, azért nem lesz hibátlan, nagyon nem, de a SZFE felvételijéhez képest ez a kis 50 perces 3-4 oldalas szösszenet igazán semmiség. 90 pontot lehet elérni és 40% (!) elérése után már hívnak is szóbelizni. Jó, nem iszom előre a medve bőrére, de nagyon reménykedem, főleg, mert olyat mondtak, hogy stratégiailag fontosak vagyunk a Tv2-nek, s ezt nagyon szívesen magamra vettem.

Szerdára kiderül, hogy megyek-e szombaton felvételizni, szóval aki kicsit nem utál, az drukkoljon, aki meg nagyon utál, küldje el síelni a rólam készült woodoo-babát, köszönöm. A legviccesebb az egészben az, hogy az önéletrajzomba beleírtam a blogcímemet, szóval ezt most lehetséges, hogy nem csak azok olvassák, akik szokták, üdvözlet az ottaniaknak!

Megint rövid vagyok, de igazából nem is akartam most olyan sokat írni, bár esti agyalásom közben eszembe jutott, kéne kritikát írni legalább a magam szórakoztatására a tegnapi műsorról, de egyelőre úgy gondolom, nem írom meg, inkább megcsinálom az utolsó érveléstechnika gyakorló feladatsort, azzal kevesebb embert bántok meg, s tudásom alapján kevesebben hiszik majd azt, hogy nagyképű vagyok.

Lassan már úgy érzem, ha megkérdezik, mi a hobbim, meg kéne mondanom: tévéműsor készítő felvételikre járok szabadidőmben...

Ui.: Bocsánat, tegnap nem írtam ki az adventi naptárra, hogy ötödike volt, utólag kitaláltam azt mentségemre, hogy az nekem fájó dátum, s ez részben igaz is.

Ui2.: Ha én felvételizni megyek mindig esnie kell az esőnek, és mindig akkor kell találkoznom Enikővel? Ha legközelebb látom Barbaráékat (két link a névben), veszek egy seprűt, és azzal közlekedem, bár már úgyis én vagyok a sepregetős bácsi...

Szállnak

Tele van a telefonom karácsonyi zenével. Én raktam rá őket persze, idén kivételesen szigorúan november végén, s még véletlenül sem az őszi szünetben, most mégis úgy érzem, nem hoznak már annyira lázba. Valószínű eljutottam - kissé ugyan későn - arra a szintre, hogy már ezek már nem kellenek ahhoz, hogy rá tudjak hangolódni. Nem mondom, hogy teljesen rá tudok hangolódni az ünnepre ilyentájt, mikor advent előtt egy-két héttel havazott, most meg minden tiszta sár, mégis most lett fényes a Széchenyi tér, mégis most fújta a szél a koszorún a lila és rózsaszín szalagokat. Jó, persze nincsen húsz fok, elkél a téli kabát, de mégsem tudtam úgy beleringatni magamat még abba, amibe eddig nem volt gond beleringatni magamat.

Söprögettem a faleveleket, én voltam a söprögető bácsi, és szabadon szállhattak a gondolatok, mégis azon kaptam magam, hogy még véletlenül sem jutok el filozófiai mélységekig míg némaságra kényszerített a munka, máson sem jár az eszem, hogy ez a levél nem akar rákerülni a lapátra, azért ragadt oda a díszburkolathoz. Aztán eszembe jut, hogy most mindent visszakapok, minden visszaszáll a feladónak. Mikor lenéztem azokat az embereket, akik kukát ürítenek, meg utcát sepernek, és hálásan megköszönik - persze csak halkan -, ha arrébb megyek, s így tudják végezni munkájukat... Szóval az azért eszembe jutott, hogy nem kell senki munkáján vigadni, mert egyszer minden fekália visszafröccsen dobálójára. Jó, persze nem bántottam én sosem az utcaseprőket, csak azért végigfutott az agyamon, hogy bizony... Ja, ma emberi természet, női természet órán a következő hangzott el: "Tudják, az agy, az az a fehér izé, ami a fejünkben van..." Annyi még hozzátartozik, hogy nem is biztos, hogy azokat az embereket a munkájuk miatt nézik le, mert valahogy én egyszer sem éreztem azt drága cirokseprűm társaságában, hogy bárki is végigmérne, vagy kinevetne, sőt. És ez most egy ilyen befejezetlen gondolatfoszlány marad, igen.

Holnap leadom az utolsó érveléstechnika házit, holnap lesz az utolsó informatikaórám. Az egyiket nem sajnálom, a másikat igen, már csak 5-ször kell 5-kor kelnem idén. Szombaton megint felvételizek. Hogy elszállt az a fájdalmas-vívódós-reménytelen fél év...