Az idei karácsonyom mindenre hasonlított csak az ezelőtti karácsonyaimra nem, de ez egyáltalán nem baj, mert szerintem ilyen békés, vidám karácsonyom még nem volt. És tényleg békés volt és tényleg vidám. Ez az az ünnep, amire ha az ember görcsösen készül, csak rossz lehet. Idén senki nem görcsölt, én sem.
Előtte már egy hónappal eldőlt, hogy 25-én nálunk ül össze a család így rajtam volt a sor, hogy megszervezzem a nagy családi karácsonyt. Hóesést rendeltem a föntiektől, amit 24-én küldtek, bár olyan világválságos és igencsak bruttó hóesés volt, de megfelelt, nem emeltem panaszt. Jégszobrokat is szerettem volna, de mivel nekem csak az felelt volna meg, amit én faragok, így nem rendeltem jégtömböket. Kiírtam a Karácsonyi Karaoke-versenyt, amelyhez idejében beszereztem a karaoke fájlokat, amelyek segítségével egész decemberben gyakorolni tudtam, így nem volt kérdés, ki bírja majd a kihelyezett Megasztárt. A dekoráció sem lehetett akármilyen, elterveztem, hogy a pultra kandallót varázslok, amelyet meg is valósítottam egy esős decemberi délutánon. Régen fogtam pasztellt és szénrudat, most mégis úgy ment minden, mint régen, persze nem veszik majd fel a világ csodái közé, s ha bármikor is festővé válnék valószínű nem ez lenne a nagy művem, amivel betörtem a Szépművészetibe. Mindegy is, újra jó érzés volt susmákolni a pasztellt olyan ritmusra, ahogy azt én elképzeltem, s újra elhittem magamról, hogy van valami közöm ehhez az egészhez, újra kopott az ujjlenyomatom. Alvállalkozóra is szükségem volt a dekorációs projekt kivitelezéséhez, unokahúgom, Nóri vállalta az aranycsillagok kivágását, s ő csomagolt iporkát ajándékcsomagnak, ő készítette a szívószálakra a névkártyákat, természetesen különböző karácsonyi motívumokat felhasználva, köszönet érte!
Ajándékba jégkorcsolyát kaptam, de nem akármilyet, hanem murisat (ezt a szót Bárdos András mondta utoljára a tegnapelőtti Tények végén, na az volt muris...), ugyanis míg a lányok olyan modern csatolástechnikai bigyójú korcsolyát kaptak, addig én fűzőset, úgy néz ki, mint egy edzőcipő. Nyilvánvaló, hogy kié a legszebb. Friderikusz Sándor könyvét is megkaptam, amit ki is végeztem sitty-sutty, most sorszámot kell húzni, annyian kérik kölcsön a családban. (Üzenet a családnak: jöhet a következő, itthon azt hiszem, végeztünk! :-)) Friderikusz könyve megérne egy külön bejegyzést, abszolút pozitív értelemben, lehet írok is róla egyet a közeljövőben. Csak ne lenne reménytelen vizsgaidőszak. Kisebb raklapnyi marcipán tulajdonosa is lettem, amit jelentem, folyamatosan pusztítok. Picasso és Cézanne albumot is kaptam, őket azért szeretem igazán, mert akiknek olvastam az életét, azokkal tudok azonosulni, s amíg az életüket olvastam, azt gondoltam, én is olyan vagyok, mint ők. Na, ide jön a Friderikusz is.
Mellékelek néhány képet. Bár karácsonyiak, beillenek így szilveszter elé is. Ja, a szilveszterről megtudtam a Széchenyi téren december 20-án, hogy a leggyávább ünnep, aztán valahogy szóba jött a kommunizmus is. Ne kérdezze senki, miért.
Azzal akartam kezdeni, miért nem írtam már jó ideje, de rájöttem, inkább nem magyarázkodom, mert akárhányszor így indultam neki az egésznek, az lett a vége, hogy piszkozat maradt. Szóval most írtam, aztán kész. Az mondjuk kérdés, hogy mikor írok megint, mert szép kis ütemtervet készítettem magamnak, van mit olvasni/tanulni/írni. Ma a televízióról írtam vizuális kódok vizsgára, komolyan mondom, jól esett. Holnap azt hiszem tipográfiát írok, meg még két előadást vizuális kódokra, meg tanulok ezt-azt, meg olvasok művtörit. Juhéjjj! Ja, azt még nem is mondtam, milyen jókat ettünk mi itt az ünnep alatt...
Köszönet illeti még:
A karaokeverseny résztvevőit, a Stadler Zrt.-t, a megjelent vendégeket, a szerencsesüti készítőjét, a szakácso(ka)t, a média képviselőit (a Hídlap nem jött el :-( )!
Kandalló
"Jaj, de pompás fa..."
Duett (egy a sok közül)
