csütörtök, május 14

Gondolatok ezután



Nem tudom a tegnapi eseményt csak egy bejegyzéssel elintézni. Vannak utórengései a dolognak bennem.

Amikor azt írtam, hogy nem jutottam tovább, azt mondtam, olyan, mint amikor az ember nem akarja elhinni, ha valakije meghal. Reméli, hogy visszacsinálható a dolog. Persze nem az, de mégis reméli az ember, s olykor ez a remény sosem múlik el.

Egészen tegnapig többször úgy jutott eszembe az egész, hogy jól van, nem baj, nemcsak ez az út vezet oda, ahova menni akarok, nem történt tragédia. De olykor mégis munkált bennem valami, hogy mégsem történhetett ez meg. Látni akartam a saját szememmel, hogy véletlenül nemcsak az internetes eredményhirdetésből maradtam ki, nincs-e véletlenül kinn az iskola bejáratán egy A/4-es lapon egy hibátlan lista, ahol az én számomat is látom. Lista nem volt, de az esély megvolt arra, hogy mégis igaz lesz az, amiről álmodtam. Hogy van lehetőség. A legfurcsább az egészben az, hogy tegnap reggel úgy keltem fel, hogy na, ma lesz lehetőség megnézni a tesztet, én meg ma nem fogom megnézni, mert tartok tőle. Aztán valamilyen láthatatlan és megfogalmazhatatlan erő mégis elvitt oda. Azért ismétlem magam, mert máig nehezen fogom fel, hogy milyen apróságokon múlnak sorsok, hangozzék bármilyen közhelyesen is. Ha nem megyek el, senki nem nézi át újra a részben hibásan javított felvételimet, én meg továbbra is azt hiszem magamról, hogy még erre sem vagyok képes. Jó, persze ez nem egy fényes eredmény, de azt azért éreztem, amikor írtam, hogy nem tudom teljesen azt nyújtani, amit tavaly. Foghatom bármire, a nyugalom hiányára, foghatom a tavalyi élményre, vagy arra, hogy más volt az egész, mint tavaly, az jobban feküdt nekem.

Hihetetlen az egész, és részben haragszom magamra, amiért azt is hihetetlennek tartom, mert MK kereste velem a pontokat. Haragszom magamra, de csak részben, mert olyan megközelíthetetlennek tartottam, és szabályszerűen szégyelltem magam előtte azután, hogy tavaly nem vettek fel. Tavaly attól is egészen lázba jöttem, ha elment mellettem, s ránézett arra a tömegre, amiben én álltam, most meg akkor sem éreztem semmi különöset, amikor mellettem ült és csak hozzám beszélt ráadásul csak az én érdekemben. Miattam bírálta felül tulajdonképpen VT javítását. Halkan jegyzem meg, hogy ez így normális, hogy nem éreztem semmi olyasmit, hogy jaj, egy ismert emberrel beszélek, mert ilyet már tavaly sem lett volna szabad éreznem. S ha arról gondolkozom, miért nem jött össze tavaly, többek között a következő jut az eszembe. Tavaly úgy mentem oda felvételizni, mint egy tv-rajongó. Aki egészen elszédül, ha tévést lát, egészen törpének érzi magát, ha kamerát lát, akár olyat is, ami működésképtelen, csak a SZFE auláját díszíti. Az pedig egy külön vicc, hogy a tavalyi filmemben én szolgáltattam a választ azzal, hogy feltettem a kérdést, Tévés vagy Téves... Nyilvánvaló, hogy tavaly tévesként mentem oda. Azt nem állítom, hogy hipp-hopp idén már tévés is vagyok, de azzal, hogy a legalapvetőbb lépést megtettem, vagyis felfogtam, hogy azok, akik a képernyőre tapasztották arcukat belülről, emberek. Emberek, akik sok más tulajdonságuk mellett elsősorban exibicionisták. Nem félistenek, csak a megjelenítésük miatt érzi ezt az ember, persze már aki.

Ilyenkor jön az, hogy jaj, nem tudom, mi lesz, de milyen jó lenne, ha sikerülne, de ezt már én is unom leírni, milyen unalmas lehet olvasni, szóval nem írok ilyet, csak igyekszem az előző sorok fényében fejlődést mutatni és további fejlődésre való képességet.

És igen, ma, mikor felébredtem, még minden úgy volt, ahogy tegnap, szóval már elhiszem.

2 megjegyzés:

ZM írta...

"Nem félistenek, csak a megjelenítésük miatt érzi ezt az ember, persze már aki."

Így van: már aki. Ez is csak egy szakma - bár bőven válogathatnak, a csillogás, a reflektorfény mégsem jelent kiválasztottságot. Légy természetes, légy önmagad, ne rajongj, nem vagy már gyerek. Menni akkor fog, ha a felszínt zárójelbe tudod tenni.
Örülök, hogy mehetsz tovább - nyugtalanít, hogy min múlt.

GbZ írta...

Miközben azt írtam, hogy "már aki", pont a tanárnőre gondoltam a múltkori kommentje alapján.
Igyekszem önmagam lenni. És arról, hogy min múlt? Nos, ha nem mentem volna el, akkor nem is tudnám, hogy egyáltalán előfordulhat ilyen, így meg, hogy elmentem, még kicsit jobban is örülök az egésznek.