szombat, február 14

Benne leszek a...?



Igazából nem is tudom írásban összefoglalni, mennyi hasznosat tanultam a két TV2-s hét után. Máshogy nézem a tv-műsorokat, bár szerintem eddig sem úgy, eddig sem azért néztem, mint mások. Más sincs a fejemben, csak hogy headline, teaser, OTS, névinsert, ja, meg human touch. Persze nem csak ott tanulok, mert beindult az egyetemi félév is, s arról is azt kell mondanom, egészen jó. Persze a legjobb a hétfői Gát-óra, olyan, mintha a TV2 Akadémia és az egyetem közötti tökéletes átmenet lenne. Furcsa is az egyetem falai között hallani, hogy share, meg a leghamarabb megbukott tv-műsor és a többiek. Jó, persze azt nem mondom, hogy fenékig tejfel, amit az egyetemen hallgatok, de ha azt nézem, most hány százaléka érdekel is a fejembe beengedett információknak, s hány százaléka volt az elmúlt félévben, akkor azt kell mondjam, hogy hajjaj. Kissé változott az órarendem, de nem is bánom, végül nem tanulok németet, várok vele nyárig, most többet érek ugyanis filmes órákkal és filmvetítésekkel a felvételi előtt. Nem megyek a holokausztos órára sem, mert helyette olyan órát kellett felvennem, ami a szakirányomhoz kell, bár remélem, nem kell a szakirányom.

Vicces kimondani, hogy megint megyek felvételizni. Már csak azt szoktam mondani, hogy hobbim a felvételizés, alig várom már a következőt. Ja, jut eszembe, mi történt velem tegnap... Tegnap elvileg azért mentem fel már reggel Pestre, mert filmvetítésre kellett mennem a SZFE-re. Mondanom sem kell, mennyire bántam, hogy végre legálisan mehettem, s nem csak elé, hanem be is mehettem. Jó, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vetítés elmaradt. De ha abba belegondolok, hogy a legutóbbi péntek 13. sem volt szerencsés a SZFE-vel kapcsolatban, akkor a mostani pénteken sem kell meglepődnöm. És ne legyen triszkoidekafóbiám. Mindegy, mert azért nem véletlenül mentem fel, ugyanis a faliújságon olyat olvastam, hogy csak na. Február 16. után elmondom. Jó, annyit mondok, hogy információim szerint a következő BA-t BA indítja. Ezt talán nem hozza ki úgy a Google, hogy konkurenciát gyűjtsek magamnak. Jó, ez még így sem világos, de ha lejárt a határidő, mindent elmondok.

hétfő, február 9

Próba 1.



Új napi- és hetirendem tesztelésének felén, számomra a szebbik felén túl vagyok. Érdekes. Mármint az, hogy ahogy végiggondolom az egészet, nincs két olyan nap, amikor ugyanakkor kell kelnem, és kissé áttolódott az életem a délutáni műsorsávba.

Nem is olyan rég, ilyenkor filozófián szenvedtem már, győzködtem magam, hogy végig kell ülnöm az órát, aztán ez legtöbbször sajnos nem sikerült. Ma pedig itthon ülök, csak délután kell felmennem ama nagy Pestbe', és ha minden jól megy, ma olyat tanulok ismét, ami érdekel is. Az ismét nem a filozófiára értendő persze, hanem arra, amit pénteken meg szombaton csináltam. Nem is gondoltam volna, hogy a pénteket ennyire izgalom- és görcsölésmentesen, a szombatot pedig bármi gond nélkül vészelem át. Hiszen a péntek mégis az első nap volt a TV2 Akadémián, a szombat meg mégiscsak 8-tól 4-ig tartott kisebb megszakításokkal. Olyanra pedig végképp nem gondoltam, hogy amikor pénteken 21:30-kor a vonatra várok az újpesti megállóban, egyáltalán nem leszek fáradt, s hipp-hopp hazaérek, s a szombati ötös kelés sem visel meg, és végül 8-ra vissza is érek az akadémiára.

Na igen, és hogy mit tanultam ott... Érdekes módon már ezen a pár órán is sokkal több számomra érdekes dolgot tanultam, mint mondjuk fél év alatt az egyetemen, persze ez nem csoda, hisz ez érdekel. A legnagyobb meglepetés persze az volt, amikor első tanárunk azt mondta, jobb lenne ha a két órát összevonnánk, mert a soron következő tanár úr adásban van, s 7 után, ha végez, rögtön jön. Igen, a következő tanár Bárdos András volt. Akkor, amikor meghallottam, hogy ő lesz, kissé lepörgött előttem az életem, vagyis persze nem az egész, eszembe nem volt meghalni, csupán az a kb. 9 hónap, amit agyalással töltöttem SZFE-ügyben. Már az E-felvételit is kitöltöttem, csak egy kicsit hitelesíteni kell, aztán elindul ez az egész idén is. Nem tudom eldönteni, hogy mennyivel van több vagy kevesebb esélyem a tavalyi után, csak azt tudom, hogy valószínűleg igen jót fog tenni az a két filmes óra, amit felvettem, na meg az vetítés, ami az egyikhez jár, amit mellesleg a SZFE-n tartanak péntek délelőttönként. Ilyenkor nem szabad semmit elkiabálni, főleg olyanokat nem szabad mondani, hogy mintha minden arra mutatna, hogy sikerül. A legtöbbet egyébként eddig a Bárdos-óra segített, mintha irányba tett volna, vagy nem is tudom, hogy volna jó megfogalmazni.

Az órarendem természetesen még eddig a pillanatig is változik, így amit múltkor leírtam, az már kevésbé igaz. Nem baj, úgy szép az élet, ha zajlik.