Az egész történet úgy kezdődött, hogy vége lett az első órámnak 10:30-kor. Nagyon éhes voltam már, gondoltam kedvenc éttermemben a tőlük kapott kupon segítségével eszek egy jót, ez lesz a mai melegétel, vagy mi. A latyakos s olykor jégpályára emlékeztető járdán nagy nehezen eljutottam a zebráig, amit utálok, mert ugye kettészeli az utat a villamos, így aztán járdasziget van középen, naná, hogy két lámpa is van. Zuhog a hó, fröcskölnek az autók, erre mire odalépek, a másik zebrán van zöld, a hozzám közelebb lévőn persze piros. Vagy 3 perc míg zöld lesz, kopog a szemem. Átérek a könyvesboltok és éttermek utcáján az M-betűs étteremhez. Mik is lennének az ELTE-vel szemben, sok hülye bölcsész úgy is csak zabál folyton. Ja, meg könyvet venne vizsgaidőszakban. Jó, persze máskor is, de a kajálás jellemzőbb, valódi paradicsom az Astoria környéke a Mekinek meg a Burgernek, nem is beszélve a kínai étteremről, ahol a kínai Mama szolgál ki, két alkalmazottja van a pultban még, akik minden egyes vásárló fizetésekor megkérdezik őt, mennyi pénz, valahogy mindig más összeg jön ki... Szóval elértem a Mekiig, már nagyon csorgott a nyálam. Kicsit fura volt, hogy ahogy benéztem a nagy ablakán, olyan sötét volt, ember egy darab se, vagyis inkább olyan munkásfélék. Természetesen felújítják. Nem is baj, éppen a múlt héten gondolkodtam rajta, hogy ez már nagyon régen pont így néz ki, erre is ráférne egy redizájn, mint a tatabányaira anno. Szóval ott nem kellett kuponért enni, de mivel már McKívántam az ő kajájukat, nem értem be a sótlan szembeszomszéddal, nem kellett az álfüstös sajtburger. Szóval le az aluljáróba, irány a Nyugati! A metrónál viszonylag sokan álltak, pedig délelőtt ilyenkor elvileg mindenki dolgozik vagy iskolában van. Fiatalok is voltak persze, hiszen én is ott voltam, de ott volt még egy igencsak ismerős lány is. Először csak azt hittem, azért ismerős, mert minden plázában ilyen jön velem szembe, de kb. tucatjával, mellette egy szőke srác, ő is olyan mai sablonra készült. Ó, hát megvan, Lola volt, az énekesnő, akit már láttunk tavaly a Sajtófeszten! Valahogy kisebb volt, azt hittem, tényleg csak másolat. Vonszolta maga után a barátját, nekem meg eszembe jutott, amit múltkor hallottam. A Blikk vagy a Story fizet 10000 Ft-ot, ha egy celebről fotót készítesz és beküldöd nekik. Jó, nem az én stílusom, de számukra tökéletes fotó lett volna, hiszen olyan keveset tudunk minden bizonnyal igen tartalmas magánéletéről. Jött a metró, aztán azért megpróbáltam egy fotót, de csak a magam szórakoztatására, de persze nem vagyok egy lesifotós típus, nem sikerült volna. Ezután eszembe jutott, hogy reggel is volt egy hasonló nagy találkozás a metrón, csak abban a pillanatban, amikor találkoztunk, nem tudtam hova tenni a figurát. Olyan elvont srác volt, nagy szemekkel, hosszú hajjal, talán bőrkabátja volt, látszott rajta is, hogy valahonnan ismer. Fél másodperc sem volt az egész, nem volt időm gondolkodni, inkább nem köszöntem, ciki ha csak emlékeztet valakire, tulajdonképpen látok elég elvont embert, emklékeztethetett bárkire, BTK-s vagyok. Amikor megálltam a metrón, rájöttem, Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételije, második forduló. Velem szemben ült, a TV2 Akadémiás majdnem Liptai mellett. Hárman beszéltük meg, mit is várhatnak pontosan a riporttal kapcsolatban. Talán találkozunk idén is, azt hiszem őt sem vették fel. Aztán láttam még a Westendben egy másik híres embert is, de neki nem tudom a nevét.
Ez volt hát a nagy Celebkém-nap, mert celeb számomra nem az, akit annak neveznek, celeb lehet az embernek az is, akit a saját életében annak tart, vagyis engem csak olyan emberek érdekelnek celebként. Mivel ezzel túl sok értelmeset nem mondtam, azt hiszem, ebből is sorozat lesz, úgy is mindjárt jön a tavasz.
