szombat, március 7

Hello, Hajós!




Következő műsorszámunk létrejöttét tudathasadásos állapot támogatta. Köszönjük!

Tegnap a SZFE-s filmnézés után maradt egy kis időm a következő programomig, betértem hát a WestEnd-be, hogy a még meg nem kapott ösztöndíjacskámat befektessem tavaszi dizájnomba. Megfelelő üzletet találtam hozzá, még szerencse, hiszen az eddigi kedvenc helyemet bezárták pár hete, azóta sem dolgoztam fel. Járkálás közben kicsit elbambultam, csak mentem, mint a zombik. A zombik egyébként, mint azt az egyik filmes órámon megtanultam, az emberiség kb. 5 millió évvel ezelőtti lényét jelképezik, azt az embert, aki inkább állat, hiszen csak a szükségletei vezetik. Kérdés, hol tartunk most... Na igen, császkálás közben is valami hasonló okosságon törhettem igencsak háromdimenziós koponyám, de hirtelen felébredtem, visszatértem a képzelt világomból. Ahogy felemeltem a fejemet a járólapbámulás után, egy ismerős jött velem szembe. Egy nővel volt, szőkével. Az ismerős ősz volt, nem, nem az előző bejegyzés egyik szereplője volt, hanem egyik kedvenc tévéműsorom arca. Hajós András. A hirtelen fejfelkapásom valószínűleg egy kissé összekeverte a fejemben a definíciókat, így nem tudtam hirtelen, ki az az ismerős, akire jelzőként mondom, hogy ismerős, s ki az, aki főnévként az. Magyarul kivel ismerjük egymást, s kit ismerek csak én. Persze ilyen hosszan nem agyaltam ezen, mikor kellő közelségbe ért Hajós, simán ráköszöntem: HELLO!

Mire kimondtam, már röhögtem magamban, de inkább csak néztem, vártam, mi lesz ebből. Végül visszaköszönt, s az arcán azt láttam, kissé meglepődött, mintha azt érezte volna, biztos ismerjük egymást valahonnan, csak ő nem jött rá, honnan, hiszen ilyen természetesen az köszön a másiknak, aki tényleg ismeri az illetőt. Persze az is lehet, hogy szimplán hülyének nézett, én sem vélekedtem magamról másképp az eset után.

csütörtök, március 5

Az egyik szemem bal, a másik jobb



A Nyugati pályaudvar metrómegállójánál álltam. A híreket olvastam a hőn szeretett képújság előtt. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy férfihang lóg ki a csendes morgások sorából. Egy másik férfit szólított meg. Mindketten őszek voltak már, csak benőtt már a fejük lágya...

- Látja ezt? Én már nem is olvasok híreket, engem már nem érdekel ez az ország, egyre szarabb lesz, tönkre fog menni, úgy eltűnik, mint a fene! - kelt ki magából egy magasabb, kopaszodó férfi.
- Hogy mondhat ilyet? - kérdezte a másik ősz férfi, ő nem kopaszodott, kissé alacsonyabb volt az előzőnél.
- Miért, maga nem így látja?
- Nem, én nem gondolom így, uram. Különben sem szép dolog, amit csinál, Magyarországon szidni a magyarokat. Ugyanúgy nem szép, mintha a családját szidná.
- Mi az, maga kommenista? - kérdezett rá a lényegre a kopaszodó az alacsonytól.

A kopaszodó egyre idegesebbnek látszott, szinte kiabált, az alacsonyabb folyton körülnézett, mintha kellemetlenül érezte volna magát, mégsem hagyta ott újdonsült vitapartnerét.

- Nem, - válaszolta az alacsonyabb - de valljuk meg, bár nem kívánom vissza az akkori időket, de tény, most rosszul élek, akkor jól éltem.
- Az ilyenek miatt kellett tüntetnünk, mint maga!
- Miért tüntetett, miért nem dolgozott inkább? - kérdezte már mosolyogva az alacsonyabb, hiszen látta, van közönségük jócskán.
- 7 éve nyugdíjas vagyok, azért!
- Akkor maga nagyon szerencsés, úgy látszik, túl korán ment nyugdíjba, dolgozhatott volna még egy kicsit.
- Pont jókor mentem nyugdíjba!
- Na látja, a mai fiataloknak nem lesz ilyen lehetőségük!
- Áhh - legyintett a magasabb, bizonyára mély sajnálatára egyedül maradt a többhajú. Majdnem tapsot is kapott a jelenet, de jött a szerelvény, megszűnt a figyelem.

A képújságon olvasható hír: 1%-ról 4%-ra nőtt a Jobbik támogatottsága...

szerda, március 4

Indulni kell, megint



Megint redesign, mert megint lemaradva érezném magam, ha nem lenne, meg mert úgyis éppen szükségét éreztem már.

Megint sorozat lesz. Nem direkt ugyan, de már most érzem, hogy sok hasonló témám lesz magammal kapcsolatban, mint tavaly. Miért rúgom seggbe magamat? Mert irigyli a tavalyi énem az idei problémáit...

hétfő, március 2

Mert megérdemlem...




A tavalyi énem seggbe rúgja az ideit.
A részletekről későbbi kiadásainkban számolunk be, tartsanak velünk akkor is!