Pihenő

Így a tavasz közeledtével kissé hamarabb megunok dolgokat. Hamarabb kezdem el nézni az órámat, de hamarabb kell érzésem szerint kelnem is. De az mindenképpen pozitívum, hogy a hetek csakúgy szállnak. Persze ez igazából nem pozitív dolog, hiszen ezzel a gyorsasággal az élet száll, de azért száll így az élet, mert van mit tenni. Azt hiszem nem véletlen, hogy az emberek úgy alakították ki az életüket, hogy nagyjából 2, esetleg 2 és fél napot kapnak pihenőnek egy héten. Több nem kell, csak alkalmanként. Ha több van, úgy elfolyik az élet, de nem úgy, mint az esővíz a szélvédőn, hanem mint a hó a tetőn. Lomhán, hidegen. Aztán persze mire víz lesz belőle, gondosan az ember nyakába folyik.

Most viszont szépen csúszik a víz. Csúszik egészen a Szentkirályi utcáig. Körülbelül egy hónap, és itt van, majdnem olyan, mint a karácsony. Ebből lehetne igazi adventet kreálni, ehhez kéne valami visszaszámláló mütyürt szerezni a fejlécemre. (Abszolút elképzelhető és kivitelezhető terv, mióta a Müllerben húsvéti adventi naptárat árulnak.) Bár, ha belegondolok, ha nem is explicit módon, szinte minden bejegyzésem egy nap letépése egy képzeletbeli naptárból, egy centi levágása a szabadulás előtt. Persze attól függ, mit merek ebben az esetben szabadulásnak nevezni, mert az igazi szabadulás abszolút nem garantált, legfeljebb egy kis jutalom, jó magaviseletért. Hiszen egyre kevesebbet lázadok az ELTE ellen, néha még úgy is érzem, szeretem. Nyugi, csak néha. Persze nem elhanyagolható az sem, hogy pénteken hol nézek filmet az ELTE miatt, na ugye. Biztosan sokszor írtam már, mondjuk az egész témáról, talán már unalmas, de ezért is írok naplót talán. Mármint nem azért, hogy unalmas legyen, hanem hogy tudassam, hogy gondolok valamit, de ne kelljen mindig beszélnem róla. A SZFE-n meg olyan illat van, vagy talán szag, de a kellemesek közül való, ami emlékeztet gyerekkorom egy időszakára, de azt nem tudom, melyikre, csak, azt, hogy valahol az ottani illatot már sokszor éreztem. Olyan gondoskodó illat, azt hiszem, persze ha van egyáltalán olyan. Egyébként mostanában elkezdtek érdekelni az illatok. Na nem lettem parfümőr, de olyan érdekes, hogy hogyan kapcsolja az ember a látványhoz az illatot, hogyan vésődik fejébe egy kép mellé egy illat, s mennyire együtt működnek később emlékeinkben. Persze nem olyan könnyű visszaidézni egy illatot, főleg, mert annyira már az érzésénél sem vagyunk profik emberként, de ha újra megérezzük azt a bizonyos illatot, rögtön beugrik egy kép. Nos, a SZFE-vel még nem vagyok így, vagy még nem teljesen, még csak sejtéseim vannak, honnan származhat az az illat, de imádom, s alig várom a holnapot, hogy újra érezhessem.

Ez van, kissé defektes vagyok. (Az istvános gólyatáborban, amikor még úgy volt, hogy látványtervező leszek, az egyik hetedikes úgy hívott, hogy effektes, mert én adtam tanácsot, hogy hogyan készítsenek bábot, meg kellékeket a bábelőadáshoz, az pedig már majdnem defektes.)

Vissza a kertbe...

Vissza a kertbe, csak most másképp. Velem maradt...

És eddig tartott az idill a padon a még hűvös tavaszi délelőttön, s lám, már az ég is szürke. Egy pénzügyi szakértő/tanácsadó/sztranszponsztőr cég alkalmazottja szólított meg igencsak direkt marketinges eszközökkel. A lány csak kérdezett, én meg elővettem álmosan jólfésült, kissé morcos, de mégis selymes hangomat, s válaszoltam neki, egye fene! Leginkább akárokkal válaszoltam, aztán amikor nem értette meg, hogy nem adom meg a telefonszámom, legfeljebb az e-mailcímem, akkor búcsút vettem tőle.

Közben elszaladt előttem a trefort kerti cirmi is. Nem vinnyogott, pedig szeretem, ha nyávog. Ja, már nem a fránya macskáról beszélek. Mielőtt ez a sztranszponsztőr megzavart, azt terveztem, leírom, milyen érzés itt ülni egy vizsgaidőszakkal a zsebemben, hiszen utoljára ősszel ültem itt. Kíváncsi voltam, miként módosult ez az ippeghogy féléveske keretes mű. Teljesen megfelelő időpontban erre jött a művészet kampuszi megtestesítője, a Club Era hegedűse, de mire ez a jelenség tökéletesítette volna tervemet, jött ez a piszkatúra...

Kiverték belőlem még az alkalmi művészt is, jellemző! Pedig úgy klappolt minden...

(Bár ez így nem teljesen igaz, amióta írásgyakorlatra járok, megvan a heti magamutogatás- és alkotásvágy kielégítése, de akkor is.)

Hideg még a kerti pad, még csak a padot tartó betonelemek fagyosságát érzem, messze még az izzó fa melengetése; ez még nem szauna, csak jégcsap - mindegy, majd próbálkozunk jövő héten.

Március 2-8.

A J az japán császár a P pedig pipás pópa

Ezt az Álmodozások korában láttam az SZFE-n. Nem tudom miért, de olyan viccesnek találtam, hogy a betűket így jegyezték meg morzéül, eszembe jutott, hogy mi pedig hogyan jegyeztük meg Ani nénivel a verslábakat. Máig tudom, pedig abszolút nem használom, csak nem írom le őket, mert titok, senkinek nem szabad elmondani.

"Fel kéne gyújtani egy bankot!"

Két férfi beszélgetett a Combinón, hogy nem szerveztek még semmit 15-ére, nem lesz semmi érdekes. Eddig még azt is gondolhattam volna, hogy na, nem tetszik nekik az állami ünnepség, vagy egyéb rendezvénnyel nem elégedettek. A következő mondatuk után rájöttem, nem erről van szó: "Fel kéne gyújtani egy bankot! Abból tanulnának, akkor észre vennék magukat!" Ja, mondom, akkor mindent tudok, szó sincs arról, hogy azzal van gondjuk, hogy Dobó Kata is szerepel majd...
Ide tartozik egy másik eset is, pár fiatal szállt fel ugyanerre a villamosra, s elkiabálták magukat, (viccből vagy nem viccből?) hogy pénztárcákat és "mobiltelefonokat elő!" Inkább nem folytatom, legszívesebben nem vettem volna észre a bőrszínét az egyiknek. Hozzátenném, hogy ebben a helyzetben én sajnáltam a legjobban, hogy ilyet kellett látnom...

Tavaszodik, lágy az idő, indiánnak sípolni köll...

Minden pesti utcasarkon playback sípolnak az indiánok. Múlt héten még csak metrót építettek a Keletinél, tényleg jön a tavasz.

"Az esélyre komoly siker van." (OV)

Pénteken hazafelé az Orbán-beszédet hallgattam az Info Rádión. Retorikán azt tanultam, vagyis ezt csak tanították, hogy Orbán az egyik legjobb kortárs szónok. Később azt tanultam retorikán, hogy "szónok csak becsületes ember lehet". Imádom, ha valaki úgy beszél ötven percet, hogy igazából nem mond semmit...

Ezzel a műsorszámmal egyre gyakrabban {találkozhat} az idetévedő. A mobilomba írom be csak hívószavakkal, mit láttam, mi történt velem a héten, végül hétvégén összegzem itt, a Jegyzet Elekben.