Utálom, ha nem tudom a bejegyzésem címét azelőtt, hogy elkezdeném írni. Akkor a legjobb írni, ha az őrült frappáns cím már megvan, s igazából a fejemben van az egész post, csak ki kell agynyomtatni.
Most olyan lesz a bejegyzés, hogy lesz benne minden: álomfejtés, reflektálás, felismerés és beletörődés. Bár most, ahogy ezeket leírtam, rájöttem, mindig ezek vannak.
Azt álmodtam, hogy hirtelen szerelmes lettem. Furcsa volt. Valami osztálytalálkozó vagy mi volt egy tanteremben, ahol egyszer csak mellém került Várkonyi Andrea a Tényekből. Senki ne kérdezze, hogy miért pont ő, eddig annyira észre sem vettem. Sőt, élőben a négy Tényekben dolgozó műsorvezető közül csak őt nem láttam, tehát csak a 2D-s képe van meg. Azt mondják róla, hogy kicsit. Álmomban is kicsi volt, s amikor mellém került, valahogy éreztem, hogy meg kell ölelnem, csak nem tettem, mert olyan távolságtartó volt. Kétszer vagy háromszor ugrottam neki a projektnek, vagyis annak, hogy megöleljem, végül sikerült, s azt mondta, már régóta tetszettem neki, és hogy jelöljem be iwiw-en, ott írhatok is neki. Boldogan mondtam igent, aztán még mindig öleltem, majd Durzák
tanárnővel elkezdtük énekelni a Most múlik pontosant, s a tanárnő annak ellenére, hogy éppen akkor jöttünk össze ő szőkeségével, ránk mutatott, miközben a dalt énekeltük, pedig ez a nóta pont nem egy szerelem elejéről szól. Aztán egy dalra vonatozni kezdtünk, egyre többen lettünk, újdonsült szerelmem eltűnt, de nem is hiányzott aztán.
Valami nem jól van mostanában. Minden megszűnik, rengetegen halnak meg, persze ez mindig így van, csak nem mindig észrevehető, mert nem mindig a környezetünkben vannak ezek a negatív változások. Meghalt Michael Jackson is. Sosem voltam nagy rajongó, s tudom, hogy rengeteg dolgot elért az életében, de sajnálom, hogy nem volt lehetősége visszatérni. Ez volt az egyik kedvenc számom tőle. RIP. Sajnos mostanában ezt többször kell leírnom, mint azt szeretném.
Ma két emberrel is találkoztam, akik a múltban szervesen hozzátartoztak a lakóhelyemhez, egyikük még a Bánomihoz, másikuk a Vasvári Pál utcához. Mindketten megkérdezték, mi van velem, mit csinálok. Persze válaszoltam nekik, de már lassan ki fogom írni a fejemre, hogy bölcsész-tévés vagyok, rúgj belém! Persze ők nem mondtak semmi rosszat, egyikük még örült is, hogy a TV2-nél tanulok, nem is értette, amikor az ELTE szóba került, azt mondta, azt olvasta, hogy valami tévés sulit csinálok. Nahát, olvasta. :-) Másikuk arra biztatott, hogy ne adjam fel a díszlettervezést (az ő legutolsó információja még az volt), én mondtam, hogy jó, de már én sem tudom, főleg a múlt hétvége óta, hogy kirúgtam-e az életemből a rajzolást vagy sem. A naplós operatőr csak rajszolásnak hívta, mindegy.
A vége pedig mindig az, hogy pillanatnyilag úgy érzem, mindent leírtam, de ahogy elindulok a wc-re, már eszembe is jut a következő, csak ugye ki tudja, hogy ki kíváncsi rá, meg nem lehet egész nap a gép előtt ülni.
És, bár még nem tudom, milyen lett a végeredmény, vagyis mit sikerült összevágni a majd' 4 napból 10 percbe, mégis szólok, hogy vasárnap este TV2, Napló, abban meg én is.
Ui.: Kedves Olvasóim!
Akciót hirdetek, csak mert a már beígért tombolára most nincs pénzem. (Nem kellett volna szétcsúszni szerdán...)
Mostantól, ha nem tudok címet adni bejegyzéseimnek, akkor megkérlek Titeket/Önöket, hogy találjatok/találjanak ki neki valamit, és írjátok meg kommentben. Inkább tegeződöm. (Mármint a blogon.)
