Amikor elballagtam az óvodából, pont aznap volt Pa-dö-dő koncert a Sportcsarnokban. Emlékszem, mikor mentünk Zsófival reggel iskolába/óvodába, néztük a plakátokat a buszmegállóban, nagyon szerettünk volna elmenni, bár arra nem emlékszem, hogy azelőtt olyan nagy rajongók lettünk volna, bár folyamatosan ott volt a tudatunkban a két színes hajú nagydarab, vicces énekesnő. Beletörődő arckifejezéssel szálltunk fel minden nap az 1-es helyijáratra, ami akkor még olyan kávészínű volt, gondoltuk, úgysem megyünk a koncertre. Egy árra emlékszem a plakátról, ha minden igaz, a felnőtt belépő 990 Forintba került, 1996-ot írtunk.
Miután elvégeztem az óvodát, megkönnyebbülve mentünk sétálni délután, micsoda véletlen, éppen a szigetre, s pont a Sportcsarnok felé volt dolgunk. Arra szaladtunk, mi gyerekek. Oda is értünk a csarnok bejáratához, elkezdtük egyesével szedni a lépcsőket, aztán hirtelen már fenn is voltunk, s elénk tárult az a fényes csoda, amit azelőtt legfeljebb a tévében láthattunk, de az biztos, hogy az orrunk előtt még nem volt ilyen. Óriási (hat évesen annak tűnő) színpad, mindenféle fényekkel, füstgépekkel. A jegyszedő bácsi közeledett, s akkor meg is álltunk, azt mondtuk, csak idáig jönnénk, ha már nyitva van az ajtó. Mire ezt kimondtuk, félre is állt, s mi valahogy beszivárogtunk, Anya meg jött utánunk, mert ugye a gyerekei után megy, a jegyszedő legyintett, állítólag alig voltak a koncerten, kellett az ember. Én persze csak azt láttam, hogy rengetegen vannak, s iszonyúan élveztem. Találkoztunk ovis barátommal, Timivel is, aki fentről lógatta a lábát, úgy nézte a koncertet, nagyon irigyeltem, vagánynak találtam, aztán én is úgy csináltam, bár egy kicsit féltem, hogy leesem. Persze nem sokáig ültünk ott, rohangálnunk is kellett, egyszer még a színpad előtti hangfalakra (?) is felálltunk, s én integetni kezdtem minkét énekesnőnek, de nem figyelt rám igazán egyik sem. Én persze rendületlenül énekeltem a Fáj a fejemet, a Kiabáljt, meg a Szép dalt, amit úgy kellett énekelni, hogy a lányok a Mariannal énekeltek, a fiúk meg a Györgyivel.
Pár nap múlva az ETV-ben láttuk őket nyilatkozni, csak arra emlékszem, milyen pattanásosnak tűnt az arcuk. Akkor hittem el igazán, hogy tényleg ott voltak, amikor a tévében is láttam őket, annyira önkívületben voltam a koncerten.
Abban az évben szülinapomra megkaptam az akkor aktuális kazettájukat. Az volt az első áttetsző kazettám, azelőtt csak olyan Pepita feliratú kazettákat láttam. A buszvégen vettük a kazettát, akkor volt ott egy bódé, ahol egy rasztahajú ember árult kazettát, vagy talán cd-t is.
Pár évvel később, talán öt évvel később, életem első tévéfelvételére mentünk. Activity show volt, oda is Timivel mentünk, bár ezt már ők is szervezték, nem csak ott találkoztunk. A Fortuna stúdióban volt a felvétel (ma ott van az összes lottósorsolás is), ez a Pólus center mellé épült, csak egy üvegajtó választja el a plázától. Az üvegajtón túl van egy büfé, ahol egyszer csak megjelent két kutya. Először magamnak sem mertem elhinni, de később bebizonyosodott, hogy a két kullogó kutya a Pa-dö-dő-ék kutyája. Autogramot akartam tőlük kérni, de mire odaértem már a büfé pultjánál ültek, mignon-t ettek. Azt mondták aláíráskérésemre, hogy "ez az időpont most éppen nem alkalmas". Később, mikor elkezdődött a felvétel, alig vártam, hogy rájuk kerüljön a sor, szinte biztos voltam benne, hogy énekelni is fognak. Aznap kellett rájönnöm, hogy a tv-műsorokban az emberek nem (mindig) azt csinálják, amihez értenek, talán ez volt az első celebműsorok egyike. Persze a Pa-dö-dő-nek azért van humora is.
Hát, így lettem megfertőzve, azt hiszem. S hogy hogy jön ez most ide? Ma rátaláltam azokra a zenékre, amik azon a bizonyos kazettán voltak.
