Nem is tudom, mit írjak. Jó, tudom, ez egy nagyon elcsépelt retorikai fogás, ezzel akarja a szónok elnyerni közönsége jóindulatát, meg ezzel akarja erősíteni mondanivalóját, hiszen a végén majd mégis mond egy okosat, aztán majd az marad meg a mélyen tisztelt publikumban, hogy lám, milyen okos ember, az elején még fogalma sem volt arról, miről fog beszélni, aztán még pár bölcsességet is elejtett, lesz mit megjegyezni. Szép bevezetés, már megérte szabad bölcsésznek állnod, már megérte megvenni azt a drága könyvet retorikára.
Megint egy két-sörös éj után vagy, na meg majd’ két hét után, két hét után, hogy nem írtál egy betűt sem. Csak feljöttél néha blogodra, nézegetted, aztán kiléptél, ne is lásd, csak azért maradtál mégis néha fenn, hogy megnézd, más mit alkotott, mással mi van. Veled mi van? Olyan jól megy, hogy olvasókat akarsz veszíteni, pedig már éppen kezdtél büszke lenni, hogy önmagadon kívül más is kíváncsi rád? Amikor meg éppen azon gondolkodtál, hogy minek is kezdted ezt írni, eszedbe jutott, hogy igazából nem is tudod. Később leesett, hogy azért, mert őrült exhibicionista vagy, imádod, ha tudnak rólad, s azt is, ha beszélgetsz valakivel, nagy rá az esély, hogy ő már mindent tud rólad, csak neked kell kérdezni és hallgatni. Hát ettől akartál megszabadulni, amikor eszedbe jutott, hogy hagyjuk az egészet, hogy csukjuk be, kit érdekel. Most meg az utolsó pillanatban ráeszméltél, hogy enélkül talán nem is tudnál élni. Hogy mióta határozatlan időre letetted a ceruzát, pasztellt, meg az ecsetet, más esélyed nincs is arra, hogy a világ megtudja, mire gondolsz. Persze jogos a kérdés, hogy egyáltalán kit érdekel, hogy te mit gondolsz a világról, de megnyugtatlak, mindenkit, hiszen mindenkit érdekel más nyomora, esetleg más kiugró sikere, legfeljebb a köztes rész nem izgat senkit, a hétköznapok, a semmittevés. Persze azt is lehet érdekesen tálalni, abba is lehet tenni human touch-t, ott is jelen lehetsz riporterként, és kreálhatsz egy szituációt, amitől még a legunalmasabb semmi is érdekessé válik. Különben pedig mondd meg, mi kell ahhoz, hogy írj? A gép adott, elvileg gondolataid is vannak, csak elkezdeni kell, aztán minden csak úgy jön, folyik.
Néha rájövök, sokszor azért gubózom be, mert azt látom, mindenki sikeres körülöttem, mindenki jó valamiben, én meg csak ámítom magam mindennel. Ébredj már rá, hogy körülötted mindenki büdöset csinál a wc-be, mindenkinek vannak rossz pillanatai, félelmei, csak sokkal ügyesebben leplezik, mint te. Megint túl sokat tervezgetsz. Megint öt seggel akarod megülni a lovat, megint azt hiszed, hogy mindent most kell megszerezz, s majd egyszer eljön az idő, mikor csak élvezned kell mindent. Nos, nem ilyen útra fizettél be, úgyhogy ne is próbálj panaszkodni, úgyis kb. 2000 éve senki nem hallott semmit az utazási irodáról, amivel utaztál, szóval hívni lehet telefonon, hagyhatsz üzenetet, de nem tudhatod, hogy lehallgatja-e valaki valaha, legfeljebb olyankor hiszed azt, mikor valami véletlenül úgy sikerült, ahogy szeretted volna. Olyankor már hálás vagy utaztatódnak, már nem is akarsz visszarepülni, már nem akarsz sós mogyorót majszolva és pezsgőt szürcsölgetve tudatlanul visszautazni a semmibe. Csak nyújtani akarod a pillanatot, s elfogadod magad úgy, ahogy vagy, s kibékülsz azzal a soknapi hidegélelemmel, amit ajándékba mellédcsomagolt valaki indulás előtt, s már tudod, abból is lesz mit főzni, legfeljebb kérsz valakitől egy kis sót, ha ő azt kapott, figyeld nyugodtan a másik tarisznyáját, ő is figyeli a tiédet, s alig várja, hogy felkínáld a cserét.
Már nem augusztustalan idén sem a blogom, ajándékba egy-két redesign-szösszenet, de ne vegye komolyan senki, őszig még annyi minden változhat. Nos, visszajöttem.
És: Nap mondása játékunk győztese bár névtelen marad, azért idézzük és postázzuk nyereményét.
Miért, ki néz ETV-t?
A Nap válaszát pedig magamban én adtam meg: én, az interneten nézem, de ezt csak azért írom le, hogy hű legyek elveimhez, tehát egy kérdésben legalább egy eltérő véleményűt megkérdezzek, és ne féljek közzé tenni azt.
