Ma véget ér. Jövő héten még ugyan lesz egy vasárnapi muzsika (Charlie Firpo Big Band, 19:00), de akkor én Tihanyban leszek, áztatom a lábam a Balatonban, finom borokat kortyolgatok, és nem gondolok arra, milyen jó volt együtt dolgozni azzal a pár emberrel a nyáron, és hogy mennyire más lesz az ősz. Ez lesz az én átmenetem, talán visszaszokom arra is, hogy mondjuk 9 előtt felkelek, mert esetleg 11 előtt ágyba kerülök, és nem hajnali 4-kor.
Most kiraktam videónak a Kerekes Band-et, akiknek majdnem sírtam a koncertjén, bevallom férfiasan, de azért, mert egészen tavalyig mindig az ő zenéjük ment a rendezvényeken, az lett az aláfestésük, és most hallottam élőben azt a zenét, ami olyan, mintha folyamatosan masszíroznák a lelkem.
Az idei nyár azért is volt jó, mert végre felismertük hostként és hostessként, hogy bizony a hangulatért is felelősek vagyunk. És idén is, mint minden évben, rájövök, hogy eddig az idei volt a legjobb, mert most volt a legjobb a csapat, megint többet dolgozhattunk, mert megint több volt a rendezvény, és megint rengeteg ember volt a téren. És igen, tavaly alig voltam az információs pulton kívül máshol, most meg előfordul, hogy a Wilkinson felé is kitérünk munkaidő után, vagy a kaszinóba, ahol múltkor találkoztam a rajztanárral, aki a Naplóban tanított minket rajzolni, meghívott egy sörre, azt mondta nagyon megérdemlem.
Az előző bejegyzéshez pedig annyit: jó, akkor legyen a média az elhallgatás és feltupírozás bűvészete.
