Közszolgálati városi tv és újság megteremtésén fáradozom.
 |
| Meg akarják majd főzni a nézőt? |
Nem, ez így nem igaz, nem ennek hatására ébredt bennem a gondolat, már régóta motoszkált bennem. Mi a feladata egy városi televíziónak? Van egyáltalán a mai világban létjogosultsága? Mi az, hogy egy városi televízió nem közszolgálati?
Egyszerűnek tűnő kérdések ezek, hiszen nagyon egyszerűen felelhetünk ezekre, eszünkbe jut az ETV, s nyomban azt mondhatjuk, hogy az a feladata egy városi televíziónak, hogy olyan legyen, mint az ETV, mert abban van minden, aminek a tévében lennie kell, hírek, beszélgetések, szórakozás, még az utca emberét is megkérdezik, és még Bambi is kapható... Tényleg olyannak kell lennie egy városi tévének, mint egy országosnak? Olyan viszonyban kell lennie egy városi tévének az országos tévékkel, mint a társasjátékokban lévő játékpénzeknek a valódiakkal? A kérdések feltevése talán elegendő, nem kell őket megválaszolni.
A médiának három alapvető funkciója van: informálás, ismeretterjesztés (nevelés), szórakoztatás. Attól függően változik ezek aránya egy-egy médiatermék esetében, hogy ki a célközönség. A kereskedelmiek nyilván szórakoztatni próbálnak, amennyire csak tudnak, hiszen attól lesz sok nézőjük (maradjunk a tévéknél). Persze muszáj nekik informálni is, ezt is megteszik: szórakoztatva. Előfordul, hogy még az ismeretterjesztésre is rá vannak kényszerítve, hát eleget tesznek ennek a feladatnak is, persze tudjuk hogyan. Szeretjük ezeket a csatornákat szidni ezért, csak elfelejtjük azt, hogy mi azért egy forintot nem vagyunk kötelesek fizetni, mert megtehetjük, hogy egyáltalán nem fizetünk elő semmilyen csatornára, s ingyen kapjuk az m1-et, az RTL-t, meg a Tv2-t (az utolsó kettőt még így sem kell nézni), dekóderesek előnyben, ők akár hetet is kaphatnak ingyen. Egyetlen esetben fizetünk ezekért a csatornákért: ha nézzük őket. Így már fizetünk értük, s innentől nincs igazán jogunk ahhoz, hogy szidjuk őket. Egészen más a helyzet a közszolgálati tévéknél: azokat szidhatjuk, adófizetők előnyben! Szidhatjuk, ha nem informál eléggé, ha az ismeretterjesztés már eszünkbe sem jut, ha az örökös ismétléseket látjuk csak, és ha azt hiszi, hogy a szórakoztatást így műveli. Szidhatjuk, csak felmerülhet a kérdés, hogy ugyan minek. Mondhatjuk, hogy mi nagyon kicsik vagyunk ahhoz, hogy ebbe beleszóljunk, meg aztán ha nem tetszik a műsor, a közszolgálatit sem kötelező nézni (még).
És milyen funkciói vannak egy városi tévének? Mit csinál az ETV? Informál, hiszen van híradója, van riportmagazinja, politikai háttérmagazinja is van, egy szavunk sem lehet. És ezt kéne aláhúzni: egy szavunk sem lehet. Ismeretterjesztés is előfordul, hiszen egy-két műsorára mondhatjuk, hogy ismeretterjesztő, ha nagyon akarjuk, de inkább a nevelő funkció érezhető, az pedig egy demokráciában ebben a formában veszélyes. Szórakoztatva nem vagyunk? Dehogynem! Az egy másik kérdés, hogy ki min szórakozik, van aki az utca emberén szórakozik, hogy nocsak, hülye kérdésre hülye a válasz, van, aki pedig azon neveti magát könnyesre, hogy a riporternek fogalma sincs arról, hogy mások mit értenek függetlenségen. Kérdem én: ilyen formában kinek van szüksége arra, hogy ez így tovább működjön? A választ persze tudom, annak nagyon nagy szüksége van erre, aki így kampányol, csak az a gond, hogy ez a tévé, ez közös. Hogy ne menjünk messzire, ez a tévé úgy közös, ahogy a tévé-készülék a nappaliban: egyszer híradó megy rajta, egyszer Szomszédok, attól függ, ki akarja éppen nézni a családból, de tovább is mehetnék, egyszer HírTV megy rajta, egyszer meg ATV. Mert közös. Elnyomva érezném magam, ha valamiért nem nézhetném valamelyiket. Ha valaki felülről megmondaná nekem, hogy te most csak ezt nézheted. Remélem érthető, mire gondolok.
Egy városi tévébe nem kellenek celebek, sem olyanok, akiket már kitermeltek, de újakat termelni végképp nem kell. Egy városi tévének függetlennek kell lennie a városvezetéstől, nem az éppen aktuális polgármester szócsövének kell lennie, mert elképzelhető, hogy a polgár nem arra voksolt, aki a polgármester, azt viszont nagyobb biztonsággal állíthatjuk, hogy valamelyik politikai erőre szavazott, valamelyik választókerületben él, tehát minden bizonnyal van olyan, akire kíváncsi. Akinek a munkájára kíváncsi, viszont nem ülhet ott mindig a testületi üléseken, nem lehet mindig ott egyik városi politikussal sem, hogy mindig figyelje, de arra kíváncsi lehet, hogy mi történik a városában, mi történik a városával. S lehet, hogy meglesz a kedves néző anélkül, hogy valamelyik, a jó oldalról származó honatyánk vacsorát főzzön neki, vagy beavassa életének kezdeti stádiumaiba, avagy választ adjon arra a fel nem tett, de érezhető kérdésre, hogy mi minden lehettél volna azelőtt, mielőtt senkivé lettél?
Nem akarom jobban elragadtatni magam, inkább megpróbálok így a bejegyzés végén röviden válaszolni a feltett három kérdésre.
1. Mi a feladata egy városi televíziónak?
Mivel a városi televíziót a városban élők politikai hovatartozástól függetlenül tartják el, ezért úgy kell tájékoztatnia egy városi tévének, hogy a néző úgy érezze, az ő (akár ellenzéki) nézőpontja is képviselve van akár a kérdések, de a válaszok szintjén is, tehát a kérdéseket felteszik jobb- és baloldalon is, a kapott válaszokat pedig úgy szerkesztik műsorba, hogy ha egyszerűsítésre is kerülne sor, akkor sem válnának a hangharapás technikájának áldozatává, tehát ugyan nem az kerülne adásba, hogy (6-2):4=1, hanem az, hogy 4:4=1, de legalább 1 egyenlő maradna 1-gyel.
Röviden: Pártatlan, alapos tájékoztatás. Esetleg ismeretterjesztés, szórakoztatás.
2. Van egyáltalán a mai világban létjogosultsága?
Ha az anyagiak lehetővé teszik, miért ne elégíthetné ki egy televízió a városi lakosság azon igényét, hogy a csak a városban élőket érintő eseményekről is értesülhessenek, amelyek az országos televíziók híradóinak nem tartoznak a fontos és/vagy érdekes kategóriáiba. Ha az anyagiak azt is lehetővé teszik, hogy a tájékoztatás mellett még ismeretterjesztés is beleférjen a városi tévé profiljába, ám legyen, de mivel tudjuk, hogy a városi tévé hivatalosan nem közszolgálati, ne essünk bele abba a csapdába, hogy nem gondolunk bele, hogy kinek készül a műsor, és az, hogy akinek készül, mire kíváncsi, ha úgy tetszik, milyen kérdést tesz fel magában tudat alatt, amikor a városi tévére kapcsol. Felteszi például azt a kérdést, hogy mely növénnyel rokon a kétlevelű sarkvirág? Nem biztos, de nehogy bárki azt gondolja, hogy mindenbe beleakarok kötni a mostani ETV-vel kapcsolatban, mert szerintem erre a kérdésre éppen megfelelő terjedelemben válaszoltak.
Röviden: Van, kell lennie, kijelölve határokat, mindvégig szem előtt tartva azt, hogy ki(k)nek készül a műsor.
3. Mi az, hogy egy városi televízió nem közszolgálati?
Tudjuk, látjuk. Ha nem kérdezik meg, hogy mire kíváncsi az ember, hanem minden eszközzel azon dolgoznak a tévé munkatársai, hogy arra legyen kíváncsi a néző, amiről lehet úgy beszélni, hogy a városvezetés hibátlannak tűnjön, a város pedig egy olyan szigetnek, ahol mindig jó idő van, ahol mindenre van pénz, s ahol csak olyan emberek élnek, akik a fenti állításokkal teljesen egyet is értenek.
Röviden: Ne arról beszéljünk, hogy jogilag mit értünk közszolgálatiság alatt, hanem hogy egyáltalán mit jelent maga a szó.
