péntek, október 1

Nem unatkozom

Reggel megyek el itthonról és este jövök haza. Igazából eléggé fárasztó, de én mégis jobban szeretem ezt a tempót, mint azt, amit a nyáron műveltem. Utólag már akár az is kimondom, hogy nyári álmot aludtam szerintem, de vége. Hétfőtől csütörtökig suli, nekilátok a szakdolgozatnak, elkezdődött a szakmai gyakorlat, ha kicsit megrugdosom magam, még ezen felül is lesz valami, és imádom, hogy csak úgy peregnek a hetek, hogy már október van, meg hogy megint tágul egy kicsit a látóköröm azzal, hogy egy kicsi pedagógiát és pszichológiát is tanulok, és hogy végre kezdem azt érezni, így a BA 2/3-án túl, hogy talán ennek az iskolának az életében is részt fogok venni végre már, mint az előzőében.

Imádom, hogy a szakmai gyakorlaton tulajdonképpen grafikusi munkát kaptam, hogy az egyik vezetője a gyakorlatnak az a filmrendező, akinek a filmjéről írtam egy elég jónak mondott szemináriumi dolgozatot, akinek a filmjéről beszéltem a legutóbbi felvételin, és akivel éppen azért volt furcsa találkozni, mert olyan volt, mintha ez a találkozás is a filmje igazát támasztaná alá, vagyis milyen érdekes, hogy itt élünk egymás mellett, esetleg már többször kereszteztük egymás útját, de valahogy nem tűnünk fel egymásnak, csak úgy vagyunk, egymástól teljesen függetlenül.

Most a háromnapos hétvégém leginkább a tanulásról szól majd, de azt sem szabad elfelejteni, hogy vasárnap választunk, remélem végre kikászálódunk a mocsárból...