Ma reggel, ahhoz képest, hogy igazából semmi dolgom nem volt, felkeltem fél nyolckor, mert elhatároztam, hogy rendet csinálok a szobámban, mert nem elég, hogy kupleráj volt már a szétdobált jegyzetek miatt, minősíthetetlen kosz is volt. Most a vizsgák után, mindenféle tudásmorzsával a fejemben, mondhatnám azt, hogy a Társas jelenségek pszichológiája c. órán tanultak miatt változtattam meg a környezetem, de ezen már nekem is röhögnöm kéne. Egyébként annál jobban semmit nem utálok, hogyha valamilyen tárgyra tanulok, akkor a világban csak olyan dolgok jönnek szembe velem, amik a tárggyal kapcsolatosak. Ez egy filmes tárgynál még csak elviselhető, ha egy riportműsorban Sándor Pált látom nyilatkozni, és még mielőtt megszólalna, mondom magamban, hogy Ragályi Elemérrel dolgozott együtt, de az már nem vicces, hogy az utcán állva azt gondolom magamban, hogy ezek Hideg napok, vagy hogy a Zsófiék órájára nézve Megáll az idő. A legrosszabb mégis az, amikor lexikológiára tanul az ember (több szempontból is), de akkor nem filmek hatására jutnak eszembe kellemetlen dolgok, hanem szavakkal kapcsolatban. Így az ember az őrület határára tud kerülni.
Szobámban és fejemben rend (egyelőre, remélem a szobámban lesz előbb kupi, azon könnyebben tudok segíteni), a földrengésből pedig semmit nem éreztem, ami eléggé idegesít, mert legutóbb óvodáskoromban volt földrengés itt a környéken emlékeim szerint, akkor sem éreztem, mert az óvodai játszótéren voltunk, talán hintáztam. Most azért nem éreztem, mert a székemen hintáztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése