(Poszttraumás-stresszoldó egy vasúti baleset éjjelén)
Nem is tudom, érdemes-e erről írni. Egyfelől tudom, hogy nem, nem is nem érdemes, inkább nem lehet, nem kell. Ugyanakkor mégis bennem van, hogy ez az egész, még ha nem is engem érintett igazán negatívan, azért beszélnem kell róla...
A 18.52-es Budapest és Esztergom között közlekedő személyvonat idejében elindult ma, február 1-jén. Haladt is, nem emlékszem hosszabb várakozásokra sem, a külvilágból szinte alig érzékeltem valamit, hárman utaztunk együtt, egymással voltunk elfoglalva, egymás így vagy úgy sikerült napjával. Majdnem lekésett vonat, kellemes beszélgetés egy régi baráttal, ambivalens érzések a nappal kapcsolatban - ezek voltak nagy vonalakban a témáink. Sötét volt odakinn, ez természetes is, talán ezért sem nagyon kémleltük, merre járhatunk a hazafelé vezető úton. Egészen egy pontig.
Solymár és Pilisvörösvár között (mint később kiderült számunkra), miután meguntuk, hogy a semmi közepén állunk már hosszú percek óta, az ajtók nem sípoltak, tehát senki sem nyitotta őket, nem azért álltunk, mert állomáshoz érkeztünk. Egyszer csak egy mentőautót vettem észre a vonat felé sietni, (ekkor már láttam azt is, egy vasúti átjárónál vagyunk) azt gondoltam, talán valaki rosszul lett a vonaton, ezért kell a mentő, ezért állunk itt. Ekkor már egy hölgy jött a hírrel: gázolt a vonat, vagyis ahogy ő fogalmazott, "volt egy öngyilkosunk". Hirtelen nem is tudtam mire gondolni, fel sem fogtam igazán, igaz, még most sem. Innentől kezdve elkezdtek áramlani a szerelvényen belül az információk (persze vélt és valós igazságtartalommal egyaránt), az emberek nagy része leszállt a vonatról a vaksötétben és mínuszokban, hátha elcsípnek egy buszmegállót, esetleg egy arra közlekedő buszt is. Nekünk eszünkbe sem jutott, hogy leszálljunk, egyrészt a hideg és sötét, valamint az ismeretlen környék miatt, másrészt pedig azért, mert az áldozat (nem tudom, jó-e ez a szó...) éppen alattunk volt...
Lassan egy hitelesebb hírforrás is elindult a vonaton, egy kalauz, aki ha jól láttam nem is volt szolgálatban, hiszen nem ő kezelte a jegyünket, elmondta, hogy legalább másfél órát kell még várnunk, amíg elindulhatunk. Esetleg segít nekünk leszállni a vonatról, hiszen nem állomáson álltunk, így ugrani kellett volna a vonatról. A mentő érkezett először, az is hagyta el először a helyszínt, a mentőknek már nem volt mit tenniük. Az áldozat (csak így tudom hívni) nem is élhette volna túl, állítólag keresztbe feküdt a síneken. Ezután megérkeztek az önkéntes tűzoltók, a hivatásosak, rendőrök, helyszínelők, és persze jó emberi szokás szerint a katasztrófaturisták, volt egy, aki fotózott is. Nem minősítem. Várni kellett a budaörsi helyszínelőkre, ők felelnek ezért a körzetért, ameddig ők nem mondják, a vonat nem mehet sehova. Kb. 2 óra múlva már ott voltak, s a négy tűzoltóautó és két balesetekhez kivonuló tűzoltóautó embereivel járták körbe lámpákkal a vonatot. Hogy ne kelljen megkerülniük az egész szerelvényt, kinyitották mindkét oldalon az ajtókat, így ömlött be a hideg, folyamatos sípolás hallatszott. A szürreális eseménysorban ezek a tényezők már aligha voltak zavaróak.
Nem szeretnék mindent leírni, amit a vonaton tapasztaltam, hallottam, maradjunk annyiban, hogy az emberek ilyenkor furcsán viselkednek. Nem rosszul, hiszen jól nem is lehet: inkább csak furcsán. Hiszen az is furcsa, ha egy ember alattad egy méterrel veszíti el valószínűleg kilátástalan életét. Felfogni nem lehet, csak beszélni lehet róla. Ilyenkor úgy mondja az ember, mintha egy népmesét adna tovább, mindenki hozzáteszi a benne megfogalmazódott gondolatokat, s persze hírül adja telefonon a hozzátartozóinak, hogy érte ne aggódjanak, hírül adja akár végtelenítve is, egyre szabatosabban, mintha egy hírműsort tudósítana élőben. Felmerült bennem a kérdés, mit tesz ilyenkor pl. egy riporter, ami papíron már én is vagyok (lehetnék)... Elkezd kamerázni, elkezdi az illetékeseket faggatni, mi történt? Elkezd érzelmeket vadászni a hirtelen tanácstalanná vált utasoktól? Vagy megmarad embernek, megpróbálja rendszerezni a gondolatait magában, esetleg leírni egy olyan helyre, ahol úgyis csak páran olvassák, s megpróbálja elfelejteni a történteket, hogy máskor is fel merjen ülni a vonatra?
Egyébként fél tizenkettő után értem haza. A MÁV utastájékoztatását, az ehhez hasonló helyzetekre való felkészültségét inkább nem minősíteném...
Miután Pilisvörösvárra beérve átszálltunk egy másik vonatra, kisvártatva hazaértünk, elindult a szokásos elköszönőszöveg, amit a vezető a vége előtt lekevert, de ez még hallatszott: köszönjük, hogy járatunkat választotta...
13 megjegyzés:
Köszönöm, hogy leírtad. Közeli hozzátartozóm volt. Nem tudom mi történt, a rendőrség csak annyit mondott elmondják a vizsgálat után..Tőled tudtam meg, kétségbeesésemben rákerestem. Nem volt reménytelen az élete....Nem voltunk ott, hogy megakadályozzuk
:( egyszer én is át éltem egy ilyen helyzetet. Csak akkor még kb. 10 éves lehettem, és Berettyóújfalu előtt ütött el a vonatunk egy "ittas" embert, aki lefeküdt a sínre aludni. 6 órát késett a vonatunk. Megrázó élmény volt(nem a 6 órás késés...), úgy ahogy neked a tegnapi. Részvétem minden hozzátartozó felé. De én akkor sem tudom megérteni, hogy mi vezeti rá az embereket arra, hogy ilyet tegyenek. Idén ezen a vonalon ez már a 3. vagy a 4... Aki ilyen hülyeségen töri az agyát, gondolkozzon már el, hogy milyen érzés lehet a mozdonyvezetőnek, aki nem tudja megállítani a nehéz vonatot időben. Vagy milyen érzés lehet a családtagoknak, barátoknak. Sajna ez már "divat" féleség lett errefelé...
Sajnos én is ott ültem a vonaton:S Előszőr mi se tudtuk,hogy mi történt csak egy hatalmas fékezésre kaptam fel a fejem és arra hogy a mozdonyvezető fülke ajtaja kicsapódott.Ekkor a mozdonyvezető csak annyit mondott hogy elütöttünk valakit,majd leszállt egy lámpával megnézni.Reménykedtem benne hogy csak egy kóborkutya az áldozat de miután visszatért a vezető a vonatra megerősítette a következő szavakkal "elütöttünk egy embert,öngyilkosság".Ezután mivel az első ajtó már ki volt nyitva hiszen ott szállt le a vezető is az emberek saját felelősségre elhagyhatták a vonatot, én is így tettem, bár nem tudtam hol vagyok.Az úr aki segített leszállni az embereknek csak annyit mondott:"nem odanézni!" Voltak ismerőseim a vonaton gondoltam megvárom őket de ők a másik vagonban ültek az az ajtó pedig még nem volt nyitható. Már csak én álltam egyedül utasként az utcán így elindultam a sötétben és hidegben hátha kijutok a főútra, szerencsére volt egy srác állt az egyik ház kapujába tőle kértem segítséget és így sikerült kijutnom a Sparhoz ahova értem jött apukám.
A családnak és hozzátartozóknak őszinte részvétem!
Kedves hozzátartozó! Őszinte részvétem, ez valahogy kimaradt a bejegyzésből... Ne érts félre, nem azért írtam, hogy reménytelen vagy kilátástalan volt az élete, mert bárkit is okoltam volna, ilyenkor sajnos lehet, hogy külső jelek alig vannak, nem is lehet rá számítani, hogy ez fog történni. Persze nem akarom játszani a szakértőt. Kívánom a családnak, hogy amennyire egy ilyet lehet, sikerüljön feldolgozniuk, az áldozatnak pedig, hogy találja meg a nyugalmat.
Kedves Roly!
Értem amit mondasz, de szerintem örülj neki, hogy nem érted meg, hogy miért tesznek ilyet az emberek. Nem tudhatjuk, hogy mi zajlik le ilyenkor bennük. A környezetemben már két hasonló történt ez az eset előtt, nem tudom, jó szó-e a divat, én is érzem, hogy rengeteg ilyen esetről hallani, valami nagyon nem stimmelhet társadalmunkban...
Kedves Ezvolt!
Akkor pontosan tudod, miről beszélek, ezek szerint egy vagonban ültünk, csak én a másik végén. Én nem mertem volna leszállni, akkor sem szívesen néztem rá a vonatra, amikor átszállítottak minket egy másik vonatra.
Kedves GbZ!
Hát igen megértem h nem tudtál ránézni a vonatra. Én is próbáltam minél gyorsabban eltávolodni a vonattól.Ma eléggé bizarr érzés volt elhaladni azon a szakaszon.Nem tudom, hogy más hogy van vele de én hiába próbáltam nem gondolni a történtekre, de valahogy mindig újra lejátszódik a fejemben az ami történt:(
@erchegyia: senki nem éltette ezt az öngyilkossági formát, azért pedig, mert az embernek nem olyan gondolatok jutnak az eszébe, mint neked, nem beszélnék demagógiáról, szerintem teljesen természetes dolog, ha valaki ilyen közelről találkozik egy ilyen tragédiával, akkor az megérinti. Félreértés ne essék, én sem jártam örömtáncot, hogy ott ülhettem a vonaton 4-5 órán keresztül, de úgy gondolom, ennél nagyobb problémája lehetett annak az embernek, aki ezt megtette magával, és igen, valamilyen szinten másokra is befolyással volt a tette, ezt aláírom.
erchegyia: mielőtt leírsz valamit, szerintem gondold át mit is jelent! demagóg: népcsaló, népámító, bujtogató, lázító. (Idegen kifejezések szótára, Akadémiai kiadó) Ezek után a fenti bejegyzésekben hol van a demagógia? Én döbbenetet, félelmet, fájdalmat, gyászt olvastam, demagógiát sehol. Empátia: a beleélés képessége; a másik személlyel való együttérzés. Utóbbit nemhogy rosszul használod, de még hírből sem ismered. Gyakorold, biztos sokáig fog tartani, de ne add fel!!!!!
erchegyia: Az öngyilkos demagóg??? Nagyon önző és a végsőkig elkeseredett, az igen. Előzőleg már leírtam a szó pontos jelentését, úgy látszik, ez másodszorra is elkerülte a figyelmedet. Ha jól hámozom ki további fröcskölődésedből akkor elítéled az öngyilkosságot, az ittas vezetést stb. Ez így rendben van is, csak a mód, ahogy teszed, az nincs rendben: "természetes kiválasztódás, a férgese elhullik", akik meghaltak ez őket már nem érinti, a szeretteiket, akik itt maradtak annál inkább, ezzel őket sérted meg. Az a baj, hogy ez nem pusztán felfogás kérdése, szerintem inkább az érzelmi intelligencia teljes hiányáról van szó.
Megjegyzés küldése