Stand by, me

Ma ebéd után aludtam egy kicsit. Direkt nem akartam sokat aludni, mert akkor egész nap nyomottnak érzem majd magam. Kb. 30 percet aludtam, félig zenét hallgattam, félig pedig az eddig elvégzett és a hátralévő feladatain gondolkodtam a napnak. Sikerült olyan állapotban kerülnöm, amit szerintem a stand by kifejezés ír le a legjobban. Félig tudok róla, hogy alszom, félig nem, egyszer azt álmodom, hogy e-mailt írok, aztán rájövök, hogy az nem lehet, mert nincs is nálam a gép, a következő pillanatban pedig azon gondolkodom, hogy vajon kapok-e választ...

Imádom a tavaszt még mindig: szerintem ilyenkor az ember alkotóképessége megezerszereződik. Ma például kitaláltam egy fantasztikus kifejezést, szerintem még mindig a stand by-nak, vagyis Freudnak köszönhetően, ez pedig a lelkiismeret-fordulás.

Ma visszaemlékeztünk kávézás közben Anyával a bánomis időkre, amikor fél évesen Zsófi berakott engem a délutáni alvás helyett (ő két és fél éves volt ekkor) a játékbabakocsijába. Visszaemlékeztünk, mert bármilyen furcsa, én is emlékszem rá, emlékszem a mozdulatra, ahogy Zsófi belesegít a piros babakocsiba, s aztán arra a kiszolgáltatottságra, ahogy ott feküdtem a hozzám képest kicsit babakocsiban, nem tudok megmozdulni. Elvileg van róla fotó is, majd megkeresem.

 Ahogy az előző emlék előjött, előjött az is, hogy abban az időben, vagy talán kicsit később, mint amikor az előző eset történt, a szobánk falán lévő motívumokat (tapétamintázat vagy általunk firkált kis figurák) elneveztem magamban a hét napjainak, s tudatosan ismételgettem a fejemben ezeket a tovább alakított vizuális jeleket, hogy sokáig emlékezzem rájuk, de sajnos már nem emlékszem konkrétan rájuk. Egyszer, ha majd hipnotizálnak, remélem, megtalálom őket az emlékeimben, biztos lerajzolnám őket, így lenne bizonyítékom rá, hogy gyerekként is folyton agyaltam, vagy arra, hogy tényleg földönkívüli vagyok.

Update 14.14:
Megtaláltam a fotót!

Ez a híradós díszletekre hajazó színvilág, úgy látszik, kezdi reneszánszát élni az életemben...

Találkozások (live)

Én tudom a legjobban, hogy nem a Találkozások című sztármagazin mai változatáról, a Refelektorról írom a szakdolgozatomat, bár részben igen, mivel az autoreferencialitás miatt szinte minden RTL Klub-on futó műsort vizsgálok. Ezen a héten haladtam a legtöbbet a megírásával, korábban "csak" 2009 szeptemberétől 2010. május végéig böngésztem végig a Reggeli beköszönéseit. Azt is mondhatnánk, hogy ezen a héten egy darab celebet vagy celebhez közeli személyt nem láttam se 2 se 3 dimenzióban, de akkor nagyot hazudnék...

Tegnap előtt, amikor -- mint később kiderült számomra -- Valkó Eszter volt a nap celebje a velvet.hu-n, kávézás közben elhaladt mellettem maga Valkó Eszter István Dániellel az oldalán. Valkó Eszter egy ideig a Reggeli műsorvezetője volt, később a Reggeli kétszázezres játékot vezette a korai magazinműsorban. István Dániel a Reflektor műsorvezetője, egyébként Esztergomban született, a vizsgált reggelis időszakban kétszer is vendége volt a műsornak.

Ma a 9.09-es vonaton egyik kedvenc volt reggelis karakterem, Peller Mariann édesanyja utazott velem, aki miután leszállt a vonatról, szintén a Westendbe tartott, nagy örömmel engedtem előre a bejáratnál, amit egy mosollyal és egy "nagyon szépen köszönöm"-mel honorált.

Nem, tartom magam a jótanácshoz, nem rajongok. Legfeljebb azért, mert a kétdimenziós pszeudovalóságból kiköltöztek egy kicsit az alanyok, megmutatták felszínük után, hogy van mélységük is, csak azért, hogy inspiráljanak...

(Most meg a KFC-ben wifizve a Reggeli egyik zenéjét hallom.)