kedd, október 18

A ha

Miután ma fél kettőkor végeztem az egyetemen (mármint a nap első felével), szokásomhoz híven elindultam a Kálvin tér felé. Az első zebránál, ahol eddig általában zöldet szoktam kapni, most kivételesen piros volt a lámpa. Még szerencse, hogy arra a zebrára merőlegesen is van egy zebra, az ottani meg zöld volt, elindultam hát arra. Eszembe jutott, hogy úgy is akartam enni egy kínai csípős levest, akkor betérek a Taoba egyre. Épphogy átértem a másik oldalra, amikor eszembe jutott, hogy igazából egy kávét is megihatnék a Californiában, de ekkorra ugye már a Múzeum körút másik oldalán voltam. Pár másodpercig nem is foglalkoztatott tovább a téma, majd egy újabb zebrához értem, ahol ismét várni kellett, ekkor pedig eszembe jutott valami, amit azóta sem felejtettem el, s ami tökéletesen elmondja, mi az, amit mostanában gondolok magamról: ha arra indultam volna, amerre menni akartam, már rég ott lennék, ahová tartottam. (Persze azt senki sem tudja, mi történt volna a másik oldalon, s hogy nem vágytam volna-e arra az oldalra, ahol ez eszembe jutott.)

Lassan meg kéne barátkoznom azzal, ahol és ahogy vagyok, na meg ami vagyok.