Kicsit régen írtam megint, a lustaság, mindegy is. Nem is tudom, hol kéne felvenni a szálat, hogy folytathassam életem élő közvetítését.
Hétfőn Pesten aludtam a Barninál, ugyanezen az éjszakán tettem egy lépést világhírűvé válásom felé. Egy igen szimpatikus szórakozóhelyen karaokeztam egyet igen nagy sikerrel. Carameltől énekeltem a Szállok a dallalt, átjöttem magamnak, bár az lehet, hogy csak a koktélnak köszönhető, amit előtte ittam, finom volt. Másnap iskola volt, de persze hétfőn is voltam iskolában, vagyis mindössze egy darab órán, a Gát-félén, utána láttam elrobogni oldtimer kabrióján. Még mondja nekem valaki, hogy ne legyek tévés... Szóval kedden megjelentem az iskolában kicsit sárgán ugyan az előző este után, de a miénk voltam, ja, és a szám is kicsit savanyú volt, bár részegségig azért sosem iszom magam azokon a ritka alkalmakon, ezt persze főleg annak a pár csepp skót vérnek köszönhetem, melyek vérkeringésem szerves részei. Kedden délután hazaértem, majd megkezdtem a jól megérdemelt (?) tavaszi szünetemet. Ja, ami inkább nyári. Ez valami eszméletlen, hogy múlt héten még azon gondolkodtam, hogyan öltözzek fel jó rétegesen, mint az oviban, erre ezen a héten meg azon problémáztam, hogy hogyan ne főjek meg. Persze ez hálásabb feladat. Szerda, csütörtök: pihenéssel telt itt, aztán meg ott. Készülve a multikulturális péntekre.
Mert a költészet napjának előestéjén Balázs úgy gondolta, keveri a szart a fizikával, avagy egy napon játssza el a fanyalgó és a fanyalgott szerepét, s a Róna utcából átszökken az 1-es villamos támogatásával a Bajor Gizi parkba. A Petőfi által biztosan kedvelt utcában a Mr és Mrs felvételén voltam, amely viszont minden bizonnyal az igazgatók igazgatójának az egyik kedvenc műsora. Látom magam előtt, ahogy Tillát kipiszkálva helyéről vezeti a show-t, hiszen ez volt az álma, s igen, Claudia helyére is talál kedvére valót, EVV lesz az új showwoman. Erről az eseményről, mármint nem a képzeltről, hanem a valósról sajnos többet nem mondhatok, a titok az titok, a szerződés meg szerződés, annál meg nincs is kellemetlenebb, ha a titok és a szerződés házastársakká válnak. Sokat vártam a következő programtól a Nemzetiben, de ez inkább csak olyan Mátyás király-féle kapás volt, inkább csak kaptam is meg nem is. Az Oresztészt néztem meg, leginkább azért, mert még nem voltam a Nemzetiben azóta, hogy Alföldi a góré. Nagyra értékelem a kreativitását, már csak azért is, ahogyan reklámozza a színházat, s bár nagyon nem tartom magam színházértőnek, azt gondolom, nem baj az, ha nem csak olyan színházat kaphat a néző, ahol úgymond csak a szórakoztatás a cél. Persze, arra is szükség van, hiszen a színházi szórakoztatás általában színvonalasabb a televíziósnál, de én nem érzek abban semmi vérpezsdítőt, amikor úgy játszanak el egy darabot, ahogy mindig eljátszották, s az új kornak szánt mondanivaló, egyáltalán az új kor, vagyis a jelen embere egyáltalán nem látszik az egészben. Az ilyen darabra a legjobb példa A Mester és Margarita volt, annak nézése közben éreztem olyat, hogy na, ez már döfi, bár úgy tűnhetett, indokolatlanul kérkedtek megint technikájukkal, de annál a darabnál szerintem nem létezik még olyan technikai vívmány, amely abban a darabban túl sok lett volna. Az Oresztésznél az első ilyen kis pozitív hidegrázásom akkor volt, amikor az előadás előtt a színház minden szintjén előadták fiatal színészek a trójai háború lényegét. Vagyis elreppelték. Lehet fanyalogni, meg lehet szentségtörésnek tartani az ilyet, de szerintem óriási ötlet. A rap visszaköszönt a darabban is, bár szerintem túl kevésszer. Péterfy Bori, Kulka János, Garas Dezső: bevallom, miattuk mentem el a darabra. Kicsit kevesebbet kaptam a darabtól, mint amit vártam, de még így is pozitív a mérleg.
Ma meg húsvét volt, ja meg volt tegnap is nap, de nem lehettem túl tevékeny, két hónapja ez az első szombatom, kihasználtam, aludtam, mint a bunda.
Most ez van, most jól van.
