Augusztustalan 2.

Nem is tudom, mit írjak. Jó, tudom, ez egy nagyon elcsépelt retorikai fogás, ezzel akarja a szónok elnyerni közönsége jóindulatát, meg ezzel akarja erősíteni mondanivalóját, hiszen a végén majd mégis mond egy okosat, aztán majd az marad meg a mélyen tisztelt publikumban, hogy lám, milyen okos ember, az elején még fogalma sem volt arról, miről fog beszélni, aztán még pár bölcsességet is elejtett, lesz mit megjegyezni. Szép bevezetés, már megérte szabad bölcsésznek állnod, már megérte megvenni azt a drága könyvet retorikára.

Megint egy két-sörös éj után vagy, na meg majd’ két hét után, két hét után, hogy nem írtál egy betűt sem. Csak feljöttél néha blogodra, nézegetted, aztán kiléptél, ne is lásd, csak azért maradtál mégis néha fenn, hogy megnézd, más mit alkotott, mással mi van. Veled mi van? Olyan jól megy, hogy olvasókat akarsz veszíteni, pedig már éppen kezdtél büszke lenni, hogy önmagadon kívül más is kíváncsi rád? Amikor meg éppen azon gondolkodtál, hogy minek is kezdted ezt írni, eszedbe jutott, hogy igazából nem is tudod. Később leesett, hogy azért, mert őrült exhibicionista vagy, imádod, ha tudnak rólad, s azt is, ha beszélgetsz valakivel, nagy rá az esély, hogy ő már mindent tud rólad, csak neked kell kérdezni és hallgatni. Hát ettől akartál megszabadulni, amikor eszedbe jutott, hogy hagyjuk az egészet, hogy csukjuk be, kit érdekel. Most meg az utolsó pillanatban ráeszméltél, hogy enélkül talán nem is tudnál élni. Hogy mióta határozatlan időre letetted a ceruzát, pasztellt, meg az ecsetet, más esélyed nincs is arra, hogy a világ megtudja, mire gondolsz. Persze jogos a kérdés, hogy egyáltalán kit érdekel, hogy te mit gondolsz a világról, de megnyugtatlak, mindenkit, hiszen mindenkit érdekel más nyomora, esetleg más kiugró sikere, legfeljebb a köztes rész nem izgat senkit, a hétköznapok, a semmittevés. Persze azt is lehet érdekesen tálalni, abba is lehet tenni human touch-t, ott is jelen lehetsz riporterként, és kreálhatsz egy szituációt, amitől még a legunalmasabb semmi is érdekessé válik. Különben pedig mondd meg, mi kell ahhoz, hogy írj? A gép adott, elvileg gondolataid is vannak, csak elkezdeni kell, aztán minden csak úgy jön, folyik.

Néha rájövök, sokszor azért gubózom be, mert azt látom, mindenki sikeres körülöttem, mindenki jó valamiben, én meg csak ámítom magam mindennel. Ébredj már rá, hogy körülötted mindenki büdöset csinál a wc-be, mindenkinek vannak rossz pillanatai, félelmei, csak sokkal ügyesebben leplezik, mint te. Megint túl sokat tervezgetsz. Megint öt seggel akarod megülni a lovat, megint azt hiszed, hogy mindent most kell megszerezz, s majd egyszer eljön az idő, mikor csak élvezned kell mindent. Nos, nem ilyen útra fizettél be, úgyhogy ne is próbálj panaszkodni, úgyis kb. 2000 éve senki nem hallott semmit az utazási irodáról, amivel utaztál, szóval hívni lehet telefonon, hagyhatsz üzenetet, de nem tudhatod, hogy lehallgatja-e valaki valaha, legfeljebb olyankor hiszed azt, mikor valami véletlenül úgy sikerült, ahogy szeretted volna. Olyankor már hálás vagy utaztatódnak, már nem is akarsz visszarepülni, már nem akarsz sós mogyorót majszolva és pezsgőt szürcsölgetve tudatlanul visszautazni a semmibe. Csak nyújtani akarod a pillanatot, s elfogadod magad úgy, ahogy vagy, s kibékülsz azzal a soknapi hidegélelemmel, amit ajándékba mellédcsomagolt valaki indulás előtt, s már tudod, abból is lesz mit főzni, legfeljebb kérsz valakitől egy kis sót, ha ő azt kapott, figyeld nyugodtan a másik tarisznyáját, ő is figyeli a tiédet, s alig várja, hogy felkínáld a cserét.

Már nem augusztustalan idén sem a blogom, ajándékba egy-két redesign-szösszenet, de ne vegye komolyan senki, őszig még annyi minden változhat. Nos, visszajöttem.

És: Nap mondása játékunk győztese bár névtelen marad, azért idézzük és postázzuk nyereményét.

Miért, ki néz ETV-t?

A Nap válaszát pedig magamban én adtam meg: én, az interneten nézem, de ezt csak azért írom le, hogy hű legyek elveimhez, tehát egy kérdésben legalább egy eltérő véleményűt megkérdezzek, és ne féljek közzé tenni azt.

Vallomások 1.

"Azóta szüntelen őt látom mindenhol."

(Quimby: Most múlik pontosan)

Azóta a buli óta azt hiszem, elkezdtem érezni, milyen jó lenne valaki. Nem szeretnék érzelgőssé válni, nem akarom leírni, milyen jó lenne valakihez csak hozzábújni, talán éretté lettem, vagy mi. Mert ugye rájöttem, igen, azt hiszem ma, mikor egy kicsit gyereket pesztráltam, hogy anélkül nem lesz az embernek gyereke, tehát a divatos szingli életmód annyira nem alkalmas családalapításra. Jó, persze nem holnap szeretnék apuci lenni, de a projektet nem ártana elkezdeni ahhoz, hogy legyen belőle valami, főleg magamat ismerve. Nem is tudom, miért írom én ezt most le.ű

Ma én főztem, a vasárnap általában az enyém, de nem is bánom. Mivel sokáig alszom, mert szombaton munka után mindig csak 1 felé esz haza a rosszseb, vagyis vasárnap, szóval miután felkelek, az a napi programom, aztán délután megint megyek dolgozni. Ma sajttal meg fokhagymával töltött csirkemellet csináltam, meg rántott patisszont, meg csirkeszárnyat. Egyébként meg hihetetlen, hogy mindjárt itt van július vége, viszont annak tudatában, hogy kik lesznek Pesten ősztől, nem is bánom, hogy lassan, cammogva itt lesz a tanév. Idén füzeteket veszek, mert ez a különlapos, lefűzős megoldás az ét szétszórt énemmel nem fér össze sajnos.

Mostanában mindenki életcélt keres magának, vagyis szeretné definiálni, merre tart, ez a legidegesítőbb, s egyben sajnos legfontosabb kérdés. Van az a mondás, hogy célozd meg a Holdat, s ha el is vétenéd, a csillagok közé kerülsz, szóval valahogy így hangzik a dolog, lusta voltam ráguglizni. Az a baj, hogy senki nem garantálja, hogy amit az ember megcéloz, az tényleg a Hold, vagy csak egy műhold. Én egyre inkább félek, hogy az enyém műhold, de szeretném Holddá tenni. Ezért gondolkozom manapság újra abban, ha már tévézésről van szó, hogy szeretnék díszletet meg arculatot tervezni, esetleg programigazgató lenni, de úgy gondolom, tartozom annyival, hogy egyszer, egy függetlenebb időben, az ETV-ben fontos szerepem legyen. Nem tudom miért, de jót akarok tenni ott, főleg mert néha úgy látom, hiába próbálkoznak, pontos öndefiníció nélkül aligha érhetnek célba, már ha van céljuk egyáltalán.

Megint hosszú voltam, az Agynyomtatót meg hamarosan folytatom, csak bevallom őszintén, talán még annak sincs igazi öndefiníciója.

Tetves

Azt álmodtam, hogy tetveket pöcköltem le magamról, s ez már álmomban is úgy tetszett, hogy sürgősen meg is jegyeztem. Reggel, már amennyire én a 11 órát még reggelnek nevezem, szóval amikor méltóztattam felkelni, rögtön megnéztem az Álmoskönyvben, és mindenféle pénzről volt benne szó, úgyhogy terveim közé vettem egy lottó vásárlását, csak az a baj, hogy lusta vagyok. Eszembe jutott, hogy mintha láttam volna olyat, hogy lehet sms-ben is lottózni, ugyanannyiba kerül, mint az utcán, csak két alapdíjas sms jön még rá a 200 Ft-ra. Így aztán van lottóm, innen az okos-zöld fotelból, csak akkor mozdulok meg, ha viszket egy szúnyogcsípésem. Vagy tetű?

Jut eszembe, megyek Hídlapot olvasni, vagyis nézegetni...

Felvi se velem, se nélkülem

Tegnap én is izgultam, pedig csak másoknak drukkoltam, magammal kapcsolatban már jó ideje tudtam, hogy nincs miért izgulnom. Nem panaszkodni vagy siránkozni akarok, csak olyan vicces sms-t kaptam tegnap, hogy muszáj megosztanom: "OFIK nem hivatalos tájékoztatás: Ön nem nyert besorolást egyetlen jelentkezési helyére sem..." Nos, ha ezt az sms-t tavaly kapom meg, azt hiszem, egy kicsit kiborulok. Idén felment a szabad bölcsészek árfolyama, nem 427, hanem 429, ami sokkal GbZ-sebb szám, mint a tavaly, próbálja csak meg bárki a telefonja nyomógombjain megkeresni a betűket és olvassa össze.

A felvetteknek gratulálok, örülök, hogy jönnek szép számban Pestre, és igen, ha tudok majd segítek, de ti is segítetek ám azzal, hogy ott lesztek. Szóval most mindenki pihenje ki magát alaposan a mostani valóságában, mert szeptembertől igencsak megfordul a világ, de tényleg, ennyi új dologhoz sok energia kell, és az, hogy semmin se akadjon ki az ember, tudjon siklani a dolgok felett, és igen, kell növelni az egót is, nekem talán ez ment a legnehezebben.

Részegen 2.

Azt hiszem, így kell átkötni jól ezt a dolgot. Pár hete ugyanis kiköltöztettem egy részlegemet, elneveztem agynyomtatónak. Azt hiszem, nem gondoltam át a koncepciót kellőképpen, s alig egy hét után kifújt. Próbáltam úgy tenni, mint a kereskedelmi tévék, mikor egy sorozatuk egy hét után megbukik, ahelyett pedig betesznek egy agyonjátszott régi sorozatot, a megbukottról pedig inkább tudomást sem vesznek. Szóval ezt akartam szegénnyel csinálni, pedig ő igazán nem tehet róla, hogy azt hiszem, hogy mindenhez értek, nekivágok, aztán nem lesz belőle más, csak nyávogás. Mindegy, igazából csak a cím és az átkötés miatt hoztam fel ezt a témát, ennél több nem volt benne.

Kedden volt Verhóéknál egy nagyon jó buli, ahol nagyon jól éreztem magam, pedig nagyon tartottam az egésztől. Mégpedig azért, mert Gergő előre szólt, hogy ne lepődjek majd meg, de nálam mindenki fiatalabb lesz. Később persze voltak érvei, amikkel megnyugtatott, de mégis tartottam az egésztől, hiszen elvileg szinte senkit nem ismertem közülük. Aztán az első 10 percben elfelejtettem ezt az érzést, miután egy szókimondó lány megkínált a Lászlónak keresztelt borával, vagyis a Keveréssel. Azért emelem csak őt ki, mert amikor odaértem, ő volt ott az egyetlen ismeretlen, innentől kezdve már csapatokban érkeztek az ismeretlenek, s alig pár embernek tudtam csak megjegyezni a nevét, de szerencsére páran bejelöltek már iwiw-en vagy myvip-en, így fény derült kilétükre is, nem csak nedvszívóképességükre. Persze ezt jobb, ha én nem firtatom, én sem maradtam szomjas, főleg az azóta már legendássá vált Keki, vagy mások szerint Kheki miatt. (A Keki eredete: az ősi "Kezdjünk El Keményen Inni" felkiáltásból származik. Az eleinte csak közösségteremtő jelleggel bíró szó jelentése később módosult, s ahelyett, hogy egy néma hangzó elhagyta volna alakját, csapódott hozzá egy, így lett Kheki, bár ez inkább nyergesi akcentussal hangzik így. A legenda szerint egy szőke hajú, kék szemű lány készített először Kheki-koktélt, kinek szépsége lenyűgözte e sorok íróját.)

Az egyik legjobb dolog persze az ebben az "állapotban", hogy ilyenkor is tud kommunikálni valóban fontos dolgokról egy ma is művész, meg egy levitézlett művész, egy ősi, közös nyelv segítségével. És az mr2 Éjféli mixére a legjobb mindenfélét rajzolni. Fotókat pedig nem közlök, mert én nem vagyok rajta egyen sem az enyémek közül, mások meg nem járultak hozzá a publikálásukhoz. Még a macska sem, Tomi, akit én sokkal komolyabban vettem, mint bárki, s csak Tamásnak szólítottam.

Joshi, Józsi stb.

Joshi Bharat mára rendelt szent evangéliuma az iwiw-ről
Talán igaza van a Beatles-rajongó vega bábszínésznek, de nem érdekel, nekem is csak egy életem van ebben az életemben.

És: "nem tudom mit vár, hogy két hónap után itt ülünk vérbefagyva, s csak azt várjuk, hogy jóságos tekintetével újra életre hívjon minket?"

Érzelmek futkároznak itt

Igazából nem is gondoltam én erre, hogy ma ennyi impulzus ér majd. Vagyis tegnap, mire írom, már tegnap lesz, a Himnusz is jócskán véget ért. Azt hiszem, ennyi kedves sms-t, e-mailt, telefont régen kaptam, vagyis egyszerre még nem is kaptam, az az igazság.

Arra ébredtem szokás szerint, hogy nyolckor megszólal a telefonom: "Zúzd le a vekkert, pattanj ki az ágyból, elég legyen már a durmolásból...", én megnyomtam rajta x-szer a középső gombot, tehát x-szer 10 percenként kezdte újra. Végül bekapcsoltam a telefont, miután betöltött, már 4 sms visított rajta. Azt játszottam félálomban, hogy kitalálom, kik írhatták, nos, nem nyertem egyszer sem. Aztán még sok jött, egész nap vigyorogtam. Egy-egy rövid üzenet úgy fel tudja dobni az embert. Egy-egy. Rövid üzenet. Egy hívás olyantól, aki már 6. éve szerves része az életemnek, jóban vagyunk, de nagyon nem köszöntöttük eddig egymást, s ha meg is láttam a telefonkijelzőn a nevét, tudtam, munka miatt hív. Ma rögtön éreztem, hogy nem azért hív, mikor ő csörgött, s olyan jól esett. Jó, ha az ember kicsit úgy érzi, hogy azért fontos, na. Jó volt ma a brassói is, amit én kívánhattam. A Snickers, amit azért vettünk, rögtön kettőt, hátha nyerek Sziget-jegyet. Nem nyertem, de nem adom fel. Aztán kaptam ma a felvitől is mail-t, megmutatták a pontjaimat, ha már esetleg elfelejtettem volna, hogy volt idén is felvételi. Érdekes, hogy hamarabb kiestem, mégis több idén a tavalyinál. Mindegy, már csak a 23-át kell kibírnom, meg azt az sms-t, aztán egy kicsit nem zaklatnak majd.

Megnéztük a Gettómilliomost, nagyon tetszik. A zenéje, az, hogy ott van benne a tv, a kameramozgások, beállítások, meg a happy end is, mert azért nem adták ingyen.

És még az is volt ma, hogy feltűnt valaki, aki teljes mértékben levette magát a térképünkről 1-2 hónapja, és még ő van megsértve, hogy nem vagyok kedves. És zaklatva érzem magam, de az más.

200 20 felett

"220 felett, átértékeled magadban a világot."

(Neoton)

Ugyan ki akarna egy ilyen idézettel kezdeni? Nos, én, és ki akarna kérdéssel kezdeni még az előtt, hogy legalább önmaga előtt tisztázta volna, hogy miről fog írni. Én, itt a blogomon. Én 20 éves lettem ma, a blogomon meg ez a 200. bejegyzés. Véletlen? Nem, egyáltalán nem, nem győztem időnként lassítani és olykor gyorsítani az utóbbi pár hétben, hogy pont így jöjjön ki. Hát ilyen vagyok, ilyen különkiadásos, ilyen ilyen. Ilyen idézettel kezdtem, mert ezt éreztem idevágónak, legyen az bármennyire egyszerű, az sem baj, ha a populáris kultúra már szétrágta, mint egy olcsó rágógumit, s olykor még lufit fújna belőle, csak remélve, hogy nem foszlott még szét az anyag, s egyben marad a léggömb. Írhatnám persze azt is, hogy "Húsz esztendőm hatalom" (J.A.), vagy át is alakíthatnám: Húsz esztendőm hat alom. Persze nem teszem, hiszen nincs rá okom, nincsen miért panaszkodnom, eddig mindig azt csinálhattam az életemben, amit szerettem volna, s ez egyáltalán nem csak rajtam múlott. Most jön egy nagy köszönöm, csak nem szeretek a hétköznapokban elérzékenyülni, elérzékenyíteni meg pláne nem, mert akkor nagyon rosszul érzem magam. De miért akarok én mindig valami nagyot mondani a születésnapomkor, miért akarom az egészet egy félresikerült tószttal elrontani? Újabb kérdés, s ha már "Ez a nap más, mint a többi...", akkor kicsit önző leszek, s folytatom ezt a rossz önértékelő szokásomat. Nevezhetném évértékelő beszédnek is, de szerencsére nem vagyok politikus, nem is biztos, hogy csak erről az évről szól majd, beszédnek meg végképp nem nevezhető, talán közvetített belső monológnak.

Ilyenkor pont olyan érzések kavarognak bennem, mint szilveszterkor, vagyis nem pont olyanok, mert erre az ünnepre nem kényszeríti rá a külső világ a gombnyomásra való változást. Nem vár tőlem senki fogadalmakat, legfeljebb én, de magamról meg tudom, hogy sokáig érik bennem minden, sok idő, míg láthatóvá válik, s változásnak nevezhető. Így aztán csak annyit teszek, hogy nem megyek el mellette, ránézek, mint a 20-as kilóméterkőre az út mellett, majd tovább megyek. Mivel mindent számol az ember, miért pont magát hagyná ki a statisztikákból, s miért mondanám azt, hogy nem érdekel az évek múlása. Egy dolog miatt érdekel: mert egyre gyorsabban múlik az idő, csak annyi a furcsasága ennek a földi futóversenynek, hogy nem is sejti az ember, meddig kell sprintelnie, s nem is ő fog megállni, mert nem állhat meg, hanem majd megállítják. Olyan ez mint a Cooper-teszt, vagyis olyasmi, mert arról tudni lehet, hogy 12 perc, erről meg csak azt, hogy egyszer vége lesz, s hogy ki mennyit hoz ki belőle, az teljesen egyénfüggő. Akinek jobb az állóképessége, az akár végig is futja, s nem törődik a körülményekkel, csak azt nézi, hogy minél jobb legyen az eredménye. Aki nem képes a folytonos futásra, azt megállítják határai, s olykor levegő után kapkodva sétál egy kicsit, s csak azt látja, hogyan húznak el mellette a többiek, de ha megpusztulna sem tudna velük futni, ha el is indul, legfeljebb jobban veri fel a port, mint séta közben, de a sebessége nem nő. Ilyesmi lehetek én is, vagyis futás közben általában ilyen sorsra jutok, ami miatt mégis hálás vagyok ezért a hálátlannak gondolható szerepért, mert így figyelni tudom a külső világ változásait, rögzíteni tudom, majd később lejátszom őket magamban minden tudatosságot nélkülözve, s mosolygok az egészen, mert annak ellenére, hogy nem én lettem a befutó, mégis profitáltam a versenyből. Aztán van még egy másik része is ennek az éleslátásnak, amiért már nem mindig vagyok olyan hálás, ez az önmagam látása. Néha én is úgy élnék csak úgy gondolatok nélkül, csak úgy bele a világba, de mindig ott van velem egy józan én, aki majd' minden rosszból visszaránt, s így hiába látom a világ egyes részeit olyan élesen, ha a látott dolgok környezetét nem képes pásztázni a szemem, hiszen mindig becsukja az az illemtudó énem.

Szóval onnan indultam, hogy évet értékelek, vagy mi. Erre szoktam azt mondani, hogy a tavalyi énem seggbe rúgná az ideit, de az az igazság, hogy az idei viszont visszakézből akkorát sózna le a tavalyinak, hogy csak számolná az újdonsült glóriája csillagait az az álomvilágban élő Amelie-rajongó. Azóta nem Amelie már a favorit, s tudom, nincs is olyan, hogy favorit: "Tessék felébredni!" van az Álmodozások korából. Mert ez van, nincsenek álmok, az élet van, álmainkkal tudni kell mit kezdeni, de nem tehetünk úgy, mintha mi lennénk a világ közepe, mert hamar ránk zúdulhat egy jó adag hideg víz, ami majd felébreszt minket.

Most van éjfél, most töltöttem be a 20-at. Az MR2-n a Himnusz megy, ilyenkor szeretem csak igazán, mert ilyenkor nem pártok sajátítják ki maguknak, kicsit úgy érzem, mintha nekem szólna, s megbűnhődött múlt és jövendő reményt ad, folytattatja velem az egészet. Mire ezt leírom, vége is a dalnak, 0:02 perc. Nem, tényleg nem történt semmi, csak egy kutya ugat kint, talán a miénk, ugyanúgy folytatódik az egész, mint az előtt, mielőtt talán egy fél másodpercre megálltam, s felfogtam, felfogtam igazából azt, hogy ez semmi. Semmi, csak könnyebb dolgom lesz, ha megkérdezik, hány éves vagyok, mert kevesebb szótaggal kell válaszolnom. Kevesebb a felesleges beszédből, igazán ennyi haszna van az egésznek. Már megérte.

Végezetül pedig, mielőtt még én is megunnám magamat, egy kis útravaló engedtessék meg magamtól magamnak, mert ha leírom, már jobban elhiszem:

Az egy dolog, hogy most mit hiszel arról, hogy mi leszel, az csak egy szüleménye a szegényesnek nem mondható fantáziádnak. Most tisztában lehetsz az értékeiddel, talán senki nem nevez ma nagyképűnek. Egy percig se hidd el, hogy bármi is úgy fog megvalósulni, ahogy te azt elképzelted, minden más lesz, minden kicsit másképp alakul majd, nehogy elbízd magad, s nehogy úgy gondold, te írod meg sorsod könyvét előre. Majd esetleg utólag egy bizonyos idő után, de az egy másik ügy. A lényeg az, hogy mindig mindent úgy csinálj, ahogy akkor csinálod, amikor olyan nyugodt, levegős űr alakul ki a gyomrodban, mikor a torkodat nem környékezi gombóc, amikor ki mersz állni az igazadért, mert pontosan tisztában vagy vele, hogy senki más nem mond igazat. Mindent csinálj úgy, mint eddig, mert amit nem úgy csináltál, ahogy kellett volna, azt már úgyis visszavontad, ha lehetett, ha meg nem, akkor régen megbántad. S amit lehet, hogy csak te értesz: tényleg ne akarj felkerülni arra a Fidzsi-szigetek felé tartó hajóra, ha neked Kaposvárott van dolgod, főleg akkor, ha eddig csak képeslapokon láttad azt a bizonyos szigetcsoportot, a valóságban pedig már jártál Kaposvárott, s nem véletlenül töltöd ott időd nagy részét szívesen, még akkor is, ha Kaposvár környékén sem jártál igazából. Tudod, ezt lehet, hogy csak te érted, s nem azért mert olyan okos vagy, csak te vagy otthon ebben a kontextusban. S tudod, miért mondom ezt? Mert eddig ezzel a módszerrel még nem jártál rosszul, miért próbálnál ki mást. Vagyis persze, próbáld ki, csak ne feledd, hogy addig nincs baj, míg visszavonhatók a hibák a Szerkesztés menü Visszavonás parancsával, csak ez a funkció véges, s sajnos az életben általában nem is működik.

Na, gyertyák elfújva, mehetünk tovább.

GbZ - Kis-Duna sétány

Boldog szülinapunk!

Következő bejegyzésemet még legszívesebben nem írtam volna meg, csupán azért írtam meg mégis, mert 2 Zsófi is előidézte azt. Az egyik (képünkön) kérte is, hogy írjak róla, a másik pedig olyat állított, ami nem igaz, így muszáj megcáfolnom őt.

Mielőtt még bárki is pánikroham közepette kapna a naptár után, hogy ellenőrizze, tényleg elmúlt-e már huszadika, azt megnyugtatom, hogy ez nálunk szinte mindig így van, mindig hamarabb vagy mindig később ünneplünk mindent, mármint azokat az ünnepeket, amiket névnapnak vagy szülinapnak neveznek. Ennek az az egyszerű oka, hogy annyira még nem vagyunk fontos emberek, hogy a fenn említett ünnepeket piros betűvel szedjék a naptárban, így mégsem tarthatunk fogadást 20-án, ha az hétfőre esik, mint idén. Így aztán Zsófival (nővérem, képünkön, balra tőlem, 22) együtt 12-én vasárnap ültük kettesekkel telített szülinapunkat. (Itt tenném hozzá, hogy idén az ő szülinapja valóban pirosbetűs ünnep, de ez ne tévesszen meg senkit, igazából a vasárnapnak köszönhető az egész.)

Az asztalon előttünk egy 42 gyertyával díszített Ország tortája látható, amit Anyának köszönünk. A 42-ből húsz szál az enyém, így feladhatnám rejtvénynek, hogy hány éves a nővérem, de feljebb már leírtam, mint a Blikk. Tőlünk jobbra egy tál Somlói galuska helyezkedik el, amit jobbról egy túrótorta támaszt, őket Teési Mamáék hozták. Igen, a túrótorta olyan, hogy ízes rolád veszi körbe, belül pedig túró és túró, gumicukorral és csokival. Előttem túrós pogácsa található Ildi keresztanyánk tollából, a kép bal szélén pedig az általam felajánlott Picsi.

Tehát: a nyáron ünneplők is kapnak tortát, nemcsak jégkrémet, és igen, így lehet két ünnepeltnek ilyen fantasztikusan összeöltözni. Mondanám én, hogy ha meg lett volna beszélve sem tudtunk volna jobban harmonizálni, de nem mondom, mert megbeszéltük.

Írásban jelölt részleges hasonulás

Mert ha mindenki szembe jön, el kell gondolkodni. Nem a városra értem persze, hanem a médiára.

Ez tetszik, ez jó ötlet. Nos, ez az a mondat, ami ritkán hagyja el a számat mostanában, ha az ETV-ről van szó. De van egy műsoruk egy pár hete, ami azért jó szerintem, mert végre politikamentes, mert van némi humor benne, mert addig nem megy el, hogy már kereskedelmi tévésnek nézzen ki a dolog, tehát nem lő túl a célon, ez a Szembejövő.
A műsorvezető személye onnantól kezdve jó választás, hogy nem az, aki minden más műsorban felfedezhető, tehát nem a kvízmester. Hunyadi Tamásé a műsor, igazából nagyon illik hozzá. Mikor szembe jön velem az utcán, ugyan neki nincs a feje fölé írva, hogy mit gondol, de mégis ilyen egyszerűen idegesítő és idegesítően egyszerű kérdéseket látok a feje fölötti általam képzelt szövegbuborékokba, majd mire ezek megfogalmazódnak bennem, megyek tovább, ő elhalad mellettem, viszi nem kis fejszőrzetét.

Elgondolkodom azon, hogy aki dolgozott már országos kereskedelmi rádióban, tévében, együtt dolgozott egy nem kis nézettségű show-műsorban Friderikusz Sándorral is, az vajon mit keres ma ismét a városi tévében. A választ nem tudom ugyan, csak sejtem, de inkább találgasson mindenki maga, hogy azért van-e újra itt, mert az országos médiában nem kellett, kellett-e az országos médiában, csak háttérmunkás lett, vagy egészen egyszerűen neki nem kellett az országos média. Bármennyire is nagyképű az utolsó tagmondat, én nem biztos, hogy meglepődnék, ha így lenne. Persze nem isteníteni akarom ezt az embert, csak örülök, hogy végre nem az az ember kérdezgeti a járókelőket, akiről még mindig nem tudom pontosan, hogy miért, mitől lehet az, aki.

A műsor kezdeti próbálkozásai egyébként még igen gyérek voltak főcím szempontjából, de a mai feltöltés már igen profi lett, nem ártott neki ez az erősebb ráncfelvarrás. A stáblista különösen ötletes, örülök, hogy ilyet is látni, örülök, hogy ilyet is tudok írni. Nem szeretek bizonyos dolgokat mindig szidni, mert azzal egy idő után már inkább magamat szidom. Persze nem lenne kötelező észrevennem a rossz mellett a jót is, de én jobban szeretem mégis észrevenni, sőt, ugyanannyi helyet szentelni neki, mint a rossznak. És igen, ilyenkor még ott is szívesen dolgoznék, csak sajnos még így is több az ellenérv, hát ennyi.

Ez pedig az írásban jelölt részleges hasonulás speciális esetére volt egy példa, itt pedig videó róla, meg lehet győzödni az igazamról, vagy éppen az ellenkezőjéről. Kapcsolj!

Valóság és "valóság" - reflektálás

"Az az ember, aki képes különbséget tenni jelenség és lényeg, látszat és valóság között, akinek van emberismerete, aki bármilyen érintettsége esetén is képes mérlegelni, aki még fel tud tenni olyan egyszerű kérdést, hogy miért, akinek nem tompul el a látása és a hallása attól, hogy száz csatornán ömlik ugyanaz - az valamit megsejthet az igazságból, kevésbé patetikusan: a valóságból."

ZM

Amikor az Istvánnal kapcsolatos híreket olvasom, általában arra leszek figyelmes (sajnos), hogy a cikket író ember fontosabbnak tartja a szenzációt, mint azt, hogy igazat, vagy igazhoz közelit írjon. A legrosszabb az egészben persze az, hogy van ennél rosszabb is, vannak, akik nem szenzációt hajhásznak, hanem vagy véletlenül, vagy pedig direkt kihagynak egy-két dolgot, vagy másképp mondanak el, mint ahogy az történt, történhetett.

Nem az zavar, amikor azt írják, hogy Esztergomba gyorsvonat jár. Minden bizonnyal azért lett gyors az esztergomi vonat, mert nem az országban megszokott kék vonat jár erre, hanem a híres Desiro. Az pedig elvileg mehetne gyorsan is, így aztán gyorsvonat.
Az országos médiában megjelenő istvános hírek hallgatása/olvasása közben mindig azon gondolkozom, hogy az oké, hogy én tudom, hogy ez nem minden tanárra vonatkozik, az pedig egy másik, hogy annyi történésről lemaradtak az emberek, akik kívülállóként hallanak az egészről, hogy egyszerűen nem tudnak olyan véleményt alkotni, ami nem csak a felületből táplálkozik. Ha azt hallják, hogy tanárok, akkor az ő fejükben élő iskolakép alapján, - ami persze egyénenként változó – azt mondják, hogy például az a negyven ember, A-tól Z-ig. Mindenki fegyelmit kap a gimnáziumban, s miközben ez az információ eljut az agyukig, azt látja az a kb. egymillió ember, hogy Szent István Gimnázium Esztergom. Az esztergomi gimnázium, a Szent István Gimnázium, fegyelmi, tanárok, öngyilkosság, halál. Ezeket jegyzi meg az ember, meg a vágóképekként használt felszabadult, mosolygó diákokról készült képeket, akik éppen a véleményüket fejezik ki, s mosolyuk, vidámságuk cseppet sem illik a tragédia hangulatához. Mégis így marad meg az emberekben, ez a képi aláfestés társul a tényszerű(?) narrációhoz. Az újságíró vagy riporter épphogy megválaszolja az 5W + 1H-t, de ez oly kis szelete a valóságnak, hogy még csak nem is hasonlít. Tudom, a műsorba ennyi fér, meg el is kell adni azt a hírt.

Ami sokkal jobban idegesít, hogy nemcsak az országos médiában alakul ki torz kép az iskoláról, tanárokról, diákokról. Itt, a városi tévében már olyan bulvárnál is bulvárosabb eszközökhöz nyúlnak, amikhez már egyik nagy kereskedelmi csatorna sem nyúlna, mert egy idő után lehúzhatnák a rolót, mert az ORTT állandóan fekete lapot adna nekik kamerájuk elé. Az Istvánban készült felvételek rossz hangminősége miatt olykor feliratozzák a párbeszédeket. Érdekes módon nem minden elhangzott szó méltó arra, hogy kiírják, csak azok, amelyek valaki(k) szerint nem elég hangsúlyosak, vagy éppen nem tűnnek eléggé öngólnak. Így kerülhetett kiemelésre a következő mondat: „Az Arany János iskolával talán az a baj, hogy túl magas a cigány tanulók száma.” Az etvonline-on ma is ez a videó van kinn legfrissebb videóként, s micsoda véletlen, ezt a képet találták a legütősebb képnek Holló Ervin mondatával, így azzal „kínálják” a videót. Milyen kár, hogy az emberek többsége ez alapján mond ítéletet, ez alapján az istvános tanárok rögtön rasszisták, s ami ott a gimnáziumban történik az maga a pokol, nem is csoda, hogy a régi Hell épületébe kerültek ezek a szégyentelenek - gondolja magában az ETV honlapján böngésző, aki ezt a képet meglátva már rá sem kattint a play-re, vagy ha mégis, odáig már biztos nem jut el, ahol a kiemelt kép előtti és utáni mondatokat is hallhatná, vagyis kialakulhatna a valódi kontextus.

Kár is erről többet írni, sajnos. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy Meggyes Tamás pár éve azt mondta, a kereskedelmi tévék olyanok, hogyha kezük lenne, benyúlnának az ember nappalijába és még meg is lopnák. Nahát, milyen frappáns mondat, kár, hogy ezek a tévék ilyen jó szolgálatot tesznek neki mostanában… S hogy az ő városának tévéje a közért van-e, azt már nem is kérdem.

Jó, tudom

Jó, tudom, hogy mindig szünetet hirdetek meg, aztán meg mégis írok, de igazából mostanában nem történik semmi. Vagyis történik, de csak pont annyi, amennyi elég. Hétvégén munka, ahova jönnek a híres emberek, egyesek teljesen elájulnak tőlük, én meg jövök a már szokásossá vált dumámmal: "ők is büdöset..."

Tudom, hogy nem mindenki gondolkozik úgy ezekről az emberekről úgy, mint én, de valahogy már nem tudok úgy gondolkodni ilyen téren, mint régen. Attól, hogy ő ott áll a színpadon, még kell parkolójegyet fizetnie, ha nem nyúl mélyebben a zsebébe, ő se néz ki úgy, ahogy kinéz, és jó esetben el sem tudja képzelni, miért nézik őt más szemmel az emberek. Emlékszem, amikor 2001-ben a hídavatás volt, Bényi Ildikó konferált. Akkor talán már nem annyira, de előtte hosszú éveken keresztül egyike volt a bemondóknak, talán többet látta az ember az arcát, mint egy filmsztárnak. Mikor felénk sétált a híd felől, hirtelen megrohamoztuk őt autogramért, ő meg elpirult, s azt mondta, nem olyan híres ember ő, hogy tőle aláírást kéne kérni, mégis mosolyogva adott mindenkinek.

Ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy milyen érzés az, ha valakit megismernek az utcán úgy, hogy nem közös ismeretségről van szó. Múltkor egy morzsáját átéltem ennek az érzésnek, és mint ahogy azt általában csinálni szoktam a kivételes és talán soha vissza nem térő dolgokkal, azt hiszem, elszúrtam. Álltam a téren az info-pult előtt, már talán vége is volt aznap a bulinak. Egy huszonéves lány jött felém, s meg is szólított: "nem te voltál a Napló Extrában?" Bólogattam, mondtam, hogy de, aztán azt is megkérdezte, hogy megváltoztam-e a tanfolyam után. Én széles mosollyal, tőlem megszokott módon, kis iróniával fűszerezve mondtam: "de, teljesen". Ezután a lány és kis csapata továbbmentek, de úgy éreztem már a következő másodpercben, hogy az iróniámnak most nem volt igazán helye. Főleg azért, mert az is ritka, hogy az emberek tudják, milyen csatornán látnak adott tv-műsort, az meg pláne, hogy a Naplóról tudják, hogy van Extra része is, ami kicsit bulvárosabb. Szóval kicsit beszélgethettem volna vele, de másnap szerencsére láttam, hogy a barátjával sétálgat általában ott a téren, úgyhogy nem mulasztottam el semmit.

Na, még jó, hogy ma kiírtam, hogy nem írok egy darabig. Persze azért, mert részben elköltözöm innen, ide. Még csúnya, szóval ne szidja senki, lesz még szebb. Kicsit el akarom választani a fikcióval átszőtt írásaimat a véleményemtől és a mindennapjaim leírásától.

Módosult nyitva tartás

Enthüméma

1. premissza: Minden ember hülye, aki nyáron zöld és/vagy sárga pólóban jár, mert arra tapadnak a bogarak.

2. premissza: Balázs zöld és/vagy sárga pólóban jár nyáron.

Mi a konklúzió?
A helyes és nem bántó megfejtéseket a kommenteknél várom, a helyes megfejtők között zenekérési lehetőséget sorsolok ki.

Pa-dö-dő

Amikor elballagtam az óvodából, pont aznap volt Pa-dö-dő koncert a Sportcsarnokban. Emlékszem, mikor mentünk Zsófival reggel iskolába/óvodába, néztük a plakátokat a buszmegállóban, nagyon szerettünk volna elmenni, bár arra nem emlékszem, hogy azelőtt olyan nagy rajongók lettünk volna, bár folyamatosan ott volt a tudatunkban a két színes hajú nagydarab, vicces énekesnő. Beletörődő arckifejezéssel szálltunk fel minden nap az 1-es helyijáratra, ami akkor még olyan kávészínű volt, gondoltuk, úgysem megyünk a koncertre. Egy árra emlékszem a plakátról, ha minden igaz, a felnőtt belépő 990 Forintba került, 1996-ot írtunk.

Miután elvégeztem az óvodát, megkönnyebbülve mentünk sétálni délután, micsoda véletlen, éppen a szigetre, s pont a Sportcsarnok felé volt dolgunk. Arra szaladtunk, mi gyerekek. Oda is értünk a csarnok bejáratához, elkezdtük egyesével szedni a lépcsőket, aztán hirtelen már fenn is voltunk, s elénk tárult az a fényes csoda, amit azelőtt legfeljebb a tévében láthattunk, de az biztos, hogy az orrunk előtt még nem volt ilyen. Óriási (hat évesen annak tűnő) színpad, mindenféle fényekkel, füstgépekkel. A jegyszedő bácsi közeledett, s akkor meg is álltunk, azt mondtuk, csak idáig jönnénk, ha már nyitva van az ajtó. Mire ezt kimondtuk, félre is állt, s mi valahogy beszivárogtunk, Anya meg jött utánunk, mert ugye a gyerekei után megy, a jegyszedő legyintett, állítólag alig voltak a koncerten, kellett az ember. Én persze csak azt láttam, hogy rengetegen vannak, s iszonyúan élveztem. Találkoztunk ovis barátommal, Timivel is, aki fentről lógatta a lábát, úgy nézte a koncertet, nagyon irigyeltem, vagánynak találtam, aztán én is úgy csináltam, bár egy kicsit féltem, hogy leesem. Persze nem sokáig ültünk ott, rohangálnunk is kellett, egyszer még a színpad előtti hangfalakra (?) is felálltunk, s én integetni kezdtem minkét énekesnőnek, de nem figyelt rám igazán egyik sem. Én persze rendületlenül énekeltem a Fáj a fejemet, a Kiabáljt, meg a Szép dalt, amit úgy kellett énekelni, hogy a lányok a Mariannal énekeltek, a fiúk meg a Györgyivel.

Pár nap múlva az ETV-ben láttuk őket nyilatkozni, csak arra emlékszem, milyen pattanásosnak tűnt az arcuk. Akkor hittem el igazán, hogy tényleg ott voltak, amikor a tévében is láttam őket, annyira önkívületben voltam a koncerten.

Abban az évben szülinapomra megkaptam az akkor aktuális kazettájukat. Az volt az első áttetsző kazettám, azelőtt csak olyan Pepita feliratú kazettákat láttam. A buszvégen vettük a kazettát, akkor volt ott egy bódé, ahol egy rasztahajú ember árult kazettát, vagy talán cd-t is.

Pár évvel később, talán öt évvel később, életem első tévéfelvételére mentünk. Activity show volt, oda is Timivel mentünk, bár ezt már ők is szervezték, nem csak ott találkoztunk. A Fortuna stúdióban volt a felvétel (ma ott van az összes lottósorsolás is), ez a Pólus center mellé épült, csak egy üvegajtó választja el a plázától. Az üvegajtón túl van egy büfé, ahol egyszer csak megjelent két kutya. Először magamnak sem mertem elhinni, de később bebizonyosodott, hogy a két kullogó kutya a Pa-dö-dő-ék kutyája. Autogramot akartam tőlük kérni, de mire odaértem már a büfé pultjánál ültek, mignon-t ettek. Azt mondták aláíráskérésemre, hogy "ez az időpont most éppen nem alkalmas". Később, mikor elkezdődött a felvétel, alig vártam, hogy rájuk kerüljön a sor, szinte biztos voltam benne, hogy énekelni is fognak. Aznap kellett rájönnöm, hogy a tv-műsorokban az emberek nem (mindig) azt csinálják, amihez értenek, talán ez volt az első celebműsorok egyike. Persze a Pa-dö-dő-nek azért van humora is.

Hát, így lettem megfertőzve, azt hiszem. S hogy hogy jön ez most ide? Ma rátaláltam azokra a zenékre, amik azon a bizonyos kazettán voltak.

Jobbagynyomtató

Na, ezért voltam Pesten június 18-tól 21-ig, bár sokat nem látszom benne, de nem is lett volna fair, azt hiszem. Olvasóim nemcsak a tv-riportot, hanem egy ott készült rajzomat is láthatják, ha már nem került bele a kész műbe. Legközelebb, ha a TV2-n szereplek, majd nem az RTL sztárját rajzolom le. :-)

Átlag

Utolsó két jegyemet ma voltam beíratni, az egyiket tudtam már, csak nem tudtam, hogy lesz-e ma jegybeírás, a másikat meg nem tudtam, és felkészültem arra is, hogy szerdán megyek UV-ra is. Aztán nem, mert 4-es lett. No comment, ennyit az önbizalmamról. Az átlagom 4,67, nem is rossz, kíváncsi vagyok, hogy fog ez kinézni immár kommunikáció szakiránnyal és szerkesztői minorral. Most végre nyár, index leadva.

A Kispál és a Borz Van-e nálatok alkohol című számának egy sorát idézném: "Tévékettő és RTL, nálunk senkit sem érdekel." Mindez konvertálva akademista-egyetemista személyemre: "Tévékettő és ETR, nyáron engem nem érdekel."


Íme az második félévi egyetemi átlagom részletezve. Kattintás után előjön olvasható méretben.

Írj címet Te!

Utálom, ha nem tudom a bejegyzésem címét azelőtt, hogy elkezdeném írni. Akkor a legjobb írni, ha az őrült frappáns cím már megvan, s igazából a fejemben van az egész post, csak ki kell agynyomtatni.

Most olyan lesz a bejegyzés, hogy lesz benne minden: álomfejtés, reflektálás, felismerés és beletörődés. Bár most, ahogy ezeket leírtam, rájöttem, mindig ezek vannak.

Azt álmodtam, hogy hirtelen szerelmes lettem. Furcsa volt. Valami osztálytalálkozó vagy mi volt egy tanteremben, ahol egyszer csak mellém került Várkonyi Andrea a Tényekből. Senki ne kérdezze, hogy miért pont ő, eddig annyira észre sem vettem. Sőt, élőben a négy Tényekben dolgozó műsorvezető közül csak őt nem láttam, tehát csak a 2D-s képe van meg. Azt mondják róla, hogy kicsit. Álmomban is kicsi volt, s amikor mellém került, valahogy éreztem, hogy meg kell ölelnem, csak nem tettem, mert olyan távolságtartó volt. Kétszer vagy háromszor ugrottam neki a projektnek, vagyis annak, hogy megöleljem, végül sikerült, s azt mondta, már régóta tetszettem neki, és hogy jelöljem be iwiw-en, ott írhatok is neki. Boldogan mondtam igent, aztán még mindig öleltem, majd Durzák
tanárnővel elkezdtük énekelni a Most múlik pontosant, s a tanárnő annak ellenére, hogy éppen akkor jöttünk össze ő szőkeségével, ránk mutatott, miközben a dalt énekeltük, pedig ez a nóta pont nem egy szerelem elejéről szól. Aztán egy dalra vonatozni kezdtünk, egyre többen lettünk, újdonsült szerelmem eltűnt, de nem is hiányzott aztán.

Valami nem jól van mostanában. Minden megszűnik, rengetegen halnak meg, persze ez mindig így van, csak nem mindig észrevehető, mert nem mindig a környezetünkben vannak ezek a negatív változások. Meghalt Michael Jackson is. Sosem voltam nagy rajongó, s tudom, hogy rengeteg dolgot elért az életében, de sajnálom, hogy nem volt lehetősége visszatérni. Ez volt az egyik kedvenc számom tőle. RIP. Sajnos mostanában ezt többször kell leírnom, mint azt szeretném.

Ma két emberrel is találkoztam, akik a múltban szervesen hozzátartoztak a lakóhelyemhez, egyikük még a Bánomihoz, másikuk a Vasvári Pál utcához. Mindketten megkérdezték, mi van velem, mit csinálok. Persze válaszoltam nekik, de már lassan ki fogom írni a fejemre, hogy bölcsész-tévés vagyok, rúgj belém! Persze ők nem mondtak semmi rosszat, egyikük még örült is, hogy a TV2-nél tanulok, nem is értette, amikor az ELTE szóba került, azt mondta, azt olvasta, hogy valami tévés sulit csinálok. Nahát, olvasta. :-) Másikuk arra biztatott, hogy ne adjam fel a díszlettervezést (az ő legutolsó információja még az volt), én mondtam, hogy jó, de már én sem tudom, főleg a múlt hétvége óta, hogy kirúgtam-e az életemből a rajzolást vagy sem. A naplós operatőr csak rajszolásnak hívta, mindegy.

A vége pedig mindig az, hogy pillanatnyilag úgy érzem, mindent leírtam, de ahogy elindulok a wc-re, már eszembe is jut a következő, csak ugye ki tudja, hogy ki kíváncsi rá, meg nem lehet egész nap a gép előtt ülni.

És, bár még nem tudom, milyen lett a végeredmény, vagyis mit sikerült összevágni a majd' 4 napból 10 percbe, mégis szólok, hogy vasárnap este TV2, Napló, abban meg én is.

Ui.: Kedves Olvasóim!
Akciót hirdetek, csak mert a már beígért tombolára most nincs pénzem. (Nem kellett volna szétcsúszni szerdán...)
Mostantól, ha nem tudok címet adni bejegyzéseimnek, akkor megkérlek Titeket/Önöket, hogy találjatok/találjanak ki neki valamit, és írjátok meg kommentben. Inkább tegeződöm. (Mármint a blogon.)

200 20 felett

Na nem, nem fogom a Neoton Família számát idézni...