Tudom, régen...

Nem, nem hat blogomra a gazdasági világválság, hacsak nem lesz drágább a marcipán, amit olykor jó felbontani, ha az ember neki ül életét rögzíteni. Most is van marcipán, meg most végre lesz bejegyzés is, már hiányzott, főleg nekem, de amint láttam ma, azért másnak is feltűnt restségem.

A világválságra visszatérve, igen nagy öröm, hogy úgy mint az országot, engem is besoroltak egy szempont alapján. Persze én szerencsésebb helyzetben vagyok, engem nem azért osztályoznak, mert nem tudom megadni az adósságaimat, hanem azért, mert csöppet ritkábban írok, de szerencsére a második kategóriába kerültem, s nem a legrosszabb osztályzatnak számító egyes kategóriába.

Egyfolytában furdalog a lelkiismeretem, mert megint úgy érzem, kicsit nagyobb volt a szám a kelletétnél, megint terveztem valami őrült nagyot a blogomra, hogy majd én adventi naptárat csinálok, meg majd' minden nap más zenét teszek ki, aztán most meg kb. november óta egy számot lehet meghallgatni nálam, az adventi naptárat meg meg kellett szüntetnem, a gyertyák sem tesznek úgy, mintha égnének. Ráfoghatnám ezt a visszaesést arra, hogy amikor dolgozom, látok elég égősort, meg majdnem gyertyát, meg hallok elég Krisztmasz tájmot, misztültó end vájnot, de attól tartok mégsem ez az ok, hanem inkább az, hogy megint kezdek szétcsúszni. Nincs is ezzel semmi gond, most végre egy kicsit kevesebb távoli kötelességem van, így lesz időm visszaszereznem szobámat az őserőktől, és talán nem is kell ahhoz a megoldáshoz folyamodnom, amit először kitaláltam, tehát nem kell benzint vennem, még akkor sem, ha olcsóbb, mint 2000-ben, s az extra hosszúságú karácsonyi gyufát sem kell behajítani a benzintől tocsogó szobámba, nem kell leperzselnem a kupit szobám falairól, padlójáról. A hagyományosabb megoldás is megteszi, klasszikus rendcsinálás, mostanában úgyis sokat látni engem seprűvel meg lapáttal és tekintélyes méretű kukászsákkal, itthon sem szabadulok a munkahelyi ártalmaktól.

Megint sikerült hosszan kifejtenem a bevezetést, ismét lesz, aki azt mondja az első sorok olvasása után, hogy jól van, él még, nem változott, megint be nem áll a klaviatúrája. Pedig a lényeg ég csak most jön. És mennyi van belőle! Haladjunk kronológiai sorrendben. Arról még tudattam mindenkit, hogy behívtak szóbelizni, de annak menetéről még nem írtam. A szóbeli szombaton volt, Luca napján, tehát tizenharmadikán, szóval ha triszkoidekafóbiám lett volna, amim talán nincs, lehet, hogy nagyon féltem volna. Mielőtt tovább mennék, azt hiszem, magyarázatra szorul egy szó az előző mondatban, íme: a triszkoidekafóbia azokat gyötri, akik rettegnek a tizenharmadikáktól. Ezt magamtól nem tudtam ám, csak utána néztem pénteken, aminkor átismételtem azt is, hogy hány képviselő van az országgyűlésben, gondoltam, ha ezeket átnézem, akkor mindent tudok. Szóba sem kerültek, milyen meglepő. Elmennék szó nélkül amellett a tény mellett, hogy 4-kor keltem, elmennék, de nem tudok, mert fájt. A feladatról majd inkább személyesen mindenkivel, akit érdekel, csak mert lesz még felvételi, aztán nehogy már... Egészen pozitív érzésekkel jöttem ki a felvételiről, bár én már nem gondolok inkább semmit, csak annyit mondanék tanulságként, hogy a Podmaniczky utca egy hosszú utca, szóval aki a Nyugati pályaudvarhoz mennének, ne ugorjanak fel oly gyorsan a székről, ha meghallják hogy Podmaniczky, mert akkor igen gyorsan kell elérniük valahonnan az állatkerttől gyalog a Nyugatiig 10 perc alatt, s ez nem biztosan sikerült, nekem legalábbis biztosan nem sikerült.

Tegnap dolgoztam egy kicsit 10-től 9-ig, s a nap felismerése az volt, hogy az az intézmény, amely már 6 éve változatlanul pozitív élményekkel gazdagít, nem véletlenül olyan, amilyen, hiszen egyik "alapítója" igen hasonló pozitív tulajdonságokkal rendelkezik, kommunikációja pedig igazán szórakoztató. Nem is tudom, írhatom-e az intézmény nevét, nem számít-e reklámnak, talán nem, hiszen sokunk számára állami intézmény, szóval a Borzról van szó, az alapító meg a fényképezőgépes nagy Borz. Eszméletlen, hogy ugyanúgy beszél mindkettő, ugyanúgy mesélnek viccet, stb.

Mára is jutott a jóból, a tényleg jóból. Ma reggel eszembe jutott, hogy már egy napja nem kapcsoltam be a gépet, biztosan ezren írtak már e-mailt, és tulajdonképpen majdnem.
Jó, nem ezren írtak mailt, de volt egy fontos benne azért. Informatika félévi eredményemről értesítő e-mail-ből következik idézet: "A zárthelyijében néhány megoldáson elvitatkoznék, de nem oktatói pozícióból, hanem mintegy egyenrangúként. Remélem, nem lepi meg, hogy jelest kap." :-D

A másik jó hír illusztrálásához egy képet mutatnék végezetül.