Ma még borfesztivál van a téren, úgyhogy aki még esetleg nem jött, az tegye meg, mert azt hiszem, ennyire még nem volt tele a tér. Jó, az most mindegy is, hogy csak akkor tud ennyi ember lenni a téren, ha ivásról van szó... Ez a hatodik, és a legviccesebb az, hogy nekem is, mert tulajdonképpen már a kezdetektől ott vagyok, igaz, 2004-ben még csak mint festegető gyermek jelentem meg a rendezvények kulisszái között. Akkor a régi, mára talán már kiselejtezett bástyaszerű építményeket festettük/dekoráltuk, 2005-ben egy karámnak becézett helyen festettünk falapra versillusztrációkat, 2006-ban már szerintem hostkodtam is, bár csak ritkán, 2007-ben már többet, akkor már mindenfélét csináltam, 2008-ban hajjaj, idén meg rohangáltok, mint pók a falon, és legfeljebb annyi időm van 2 zongoracipelés vagy pohárszállítás között, hogy pár ismerősnek éppen csak bólintsak, sajnos. Kicsit bunkónak is érzem magam emiatt, de tényleg állandóan rohangálni kell, ami azért nehéz, mert az emberek szeretik az általában szépen, szabályosan, sorokba rendezett műanyag- és vászonszékeket olyan alakzatba tenni, amit ember legyen a talpán, aki kikerül. Mindegy is, a baj csak az, hogy lassan vége a nyárnak, a téren lemennek a nagy durranások, szerintem a tegnapi az volt Falusi Mariannal, Tolcsvay Lászlóval és a Honvéd Férfikarral meg a zongorával, ami vérzésre késztette a bal lábam nagyujját. Kicsit nehéz volt, de mindegy. Egyébként meg olyan viccesnek tartom még mindig, hogy mennyi-mennyi ember jön el egy borfesztiválra, amin aztán olyan csacsirészegek lesznek, hogy azt öröm nézni. Hú, nem lehetett túl jó ma felkelni nekik, bár ha kitartóak, lehet, hogy már nyitáskor ott voltak ma reggel, rátöltöttek, s így kitolták a másnap érkezését.
A nyár végében csak az zavar, hogy vége lesz egy olyan rendszernek, amit jó volt megszokni, jó volt élni benne, ahogy így kialakult 1-2 hónap alatt munkával és bulikkal, s lassan jön egy új idő új helyen részben új emberekkel, de valahogy azt is várom. És az életben azt szeretem, hogy mindig idesodor nekem egy pár szerethető szereplőt, pár idegesítő tényezőt, szép díszleteket és szép aláfestéseket, és hogy mostanában nem csak mellékszerepeket, hanem főszerepet is merek vállalni a saját filmjeimben. És amit nagyon szeretek, hogy ha kedves az ember, akkor általában viszont kedvesek vele, és előre köszönnek az utcán, és hogy tényleg úgy van, hogy ha mosolyogsz, visszasugárzik rád. Csak azt sajnálom, hogy ezekre csak most jövök rá, úgy érzem magam, mint egy írástudó másodikos a kiscsoportban. Én már nagy vagyok, de szeretek törökülésben lebiggyesztett szájjal játszani a többiekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése