Igen, sikerült a második forduló, s talán már nem is aktuális ez a címke: Álmom-e?, lehet, hogy esetleg már úgy kéne hívni, hogy SZFEretném, vagy úgy, hogy KöSZ, FElvehettek...
Nem dicsekedtem vele, mert annyira hihetetlennek tartom még most is, pedig már két napja tudom, hogy benne vagyok a 44-ben, hogy biztosan megmutathatom magamat a 3. fordulóban. Itt már nem lehet a toll mögé bújni, itt már nincs gondolkodni idő, itt derül fény igazán az alkalmasságra. Itt lehet meggyőzni a felvételiztetőket tehetségről vagy tehetségtelenségről. Itt derül majd ki igazán, ki az aki tévés lesz egyszer, s ki az, aki csak téves.
Huszonhetedikére ígérték az eredményt, délután 5-re, s én itt ültem a gép előtt 16:45-től, de 17:30-ig nem történt semmi. Nyomogattam a billentyűzeten az F5-öt, majd' lekopott, s amikor láttam, hogy feltették, s 2-3 kattintás múlva tudni fogom, kissé remegtem, kicsit nagy a tét. Aztán a kódok között megtaláltam az enyémet, fújtam egyet, és közöltem az itthoniakkal, hogy sikerült. Nem baj, hogy nem készült semmiféle felvétel az ezt követő percekről, mert vicces lehetett, ahogy ugráltam, olyan tíz-szökdelés-térdfelhúzással-harc-szerűséget rendezhettem a nappaliban, szegény csillár...
Huszonnyolcadikára már egy találkozót is szervezett a SZFE, hogy elmondhassák, mi történik majd a nagy napon. Jobban féltem ettől az egész kis meetingtől, mint az eddigi két rostától összesen, nem tudtam, mire számítsak egyáltalán. Tízre kellett az egyetemre menni, persze nem volt kötelező, csak ajánlott a megjelenés. Én 9:30-tól ott járkáltam a Szentkirályi utcában, aztán szembejött Máté Krisztina gyönyörű autójával, gondoltam, akkor bemegyek, hátha hamarabb lesz. Benn olyan furcsa érzésem lett, leültem a többiek közé, és hirtelen arra gondoltam, milyen jó lenne velük tanulni majd, szimpatikusak voltak. Az ablakban feltűnt Liptai Claudia hasonmása, ő is továbbjutott, aztán egy teremből kilépett Fekete Ibolya, az osztályfőnök, akit egyre jobban csípek.
Kivitt minket a kertbe, mivel ott rágyújthat. Leült egy székre, mi körbeálltuk, aztán megkérdezte, van-e valakinek tüze. Egy ideig nem kapott választ, erre megdicsért bennünket, milyen egészséges társaság vagyunk, de persze gyorsan kiderült, hogy azért akad majd ember, aki ellátja tűzzel. Már nem is féltem annyira, lassan betoppant Máté Krisztina is, elkezdődött a tájékoztató. Elmondták, hogy a házi feladat az lesz, hogy csináljunk 4-5 fotóból álló fotósorozatot vagy egy 3-5 perces film-etűdöt. A téma szabadon választható, arra a kérdésre, hogy milyen legyen nagyjából azt mondták nagy egyetértésben, hogy legyen jó, legyen benne gondolat. És hozzátették, ha lehet, ne családi fotókat vigyünk. Aztán megkérdeztek minket, ki mikor akar menni felvételizni, én 9-én délelőtt megyek. A házi feladatról beszélgetünk majd magyarul és angolul, hmmm, nagyon kíváncsi vagyok.
A negyedik rostáról csak annyit mondtak, hogy az ottani bizottságban már sok a Kossuth-díjas...
Még most sem hiszem el, de egyre jobban szeretném...
Ja, és hogy tényleg passzoljon ez a post a címkéhez: jelenlegi Álmom ez...
4 megjegyzés:
Innen már csak összejön... ;-)
Írásban is gratulálok, és továbbra is szorítok neked.:)
Köszönöm szépen :-)
Gracca, drukkolunk majd :)))
Megjegyzés küldése