Mert jó ülni a macskaköves téren abba a műfüstbe burkolózva, úgy érezni, hogy semmi gond, s utána sem másképp gondolni. Szagolni a másik füstjét is, valami fura zöldséget füstöltet, nem haragudni senkire semmiért, nevetni dolgokon, ami kissé elszomorító ugyan, de nem tragédia. Rájönni, hogy van élet a végnek gondolt történések után, mert ott is vannak még emberek, emberek, akikkel jó lenni. Akik eddig is voltak, meg én is léteztem, csak most alakultak úgy a dolgok, hogy egymáshoz szóltunk. Hogy érdekeljük egymást, s ez persze nem az, mert már hogy is lenne, de tényleg. Jó ott lenni annak a közelében, ahova mindig vágytam, látni, hogy nincs már messze, s érezni, hogy félig már benne is vagyok. Jó elfogadni másokat, ha látni rajtuk hajlandóságot arra, hogy minket is elfogadnak. Jó olyan emberrel találkozni, végre, aki ugyanúgy nem ismeri a Tankcsapdát, mint én. Jó önmagamnak lenni, jó magamat adni. Jó olyan zenét élvezni, amit nem ismerek, sosem hallottam még, mégis van benne valami olyan kis rezgés, ami elhiteti velem, hogy ismerem. Jó éjfél után zenét hallgatni, s nem rossz mindent jóval kezdeni, s főnévi igenévvel folytatni. Az olyan pozitívnak tünteti fel az állandóságot, kiemelőfilcként alakítja át a szürkeséget feltűnő színekké. Jó kicsit átszokni egy másik életre, jó elhinni, hogy ez kell is, mert hét évente váltani kell. Jó elhinni, hogy nemcsak hét évente.
Jó, hogy olykor kiszámítható, hogy a rossz kedv után jó jön.
Jó kicsit szabálytalannak lenni, de megmaradni önmagunknak. Jó józannak lenni ott, ahol ez ritkaság. Persze jó inni az ingyen bort is, jó rájönni, hogy jobb úgy borozni, hogy nem értek hozzá. Jó megállni akkor, mikor érzem, hogy elég. Jó nézni a többieket, ahogy nem állnak meg, viccesek lesznek. Jó lenni ilyenkor. Ilyenkor senkivel nem cserélnék, ilyenkor jó magamban lenni, jó eltenni mélyre, ami történt, hogy egyszer előjöhessen, amikor szükség lesz rá. Akkor úgyis előjön. Igen, jó olyankor élni, amikor az ember tudja, hogy amit megél, arra biztosan emlékszik majd sok év múlva is, mert az arra érdemes.
Jó lenne találni egy szót, ami elmondja, leírja máshogy azt, ami jó. Magyarul, nem más nyelven. Vagy legalább körülírni. Olyasféle ez az érzés, mint amikor dicsérik az embert, s érzi, jogos, csak nem hitte még el, amikor ott látja valahol a keze nyomát, s nem azért, mert zsíros kézzel a tiszta ablakhoz nyúlt. Mint amikor az embert várják valahol, mikor örülnek annak, ha megérkezik. Meg a megérkezés is szerethető, állomásokra, nem végállomásra. Hisz általában az indulás sem akkor szép, ha az út legelejéről indulunk, mert akkor még ott van az a gyomor és torok között újra és újra épülő vasútvonal rajta egy vén, de sosem tönkremenő pöfékelő mozdonnyal. Ez sosem lesz diesel.
Jó integetni, jó hülyéskedni, jó csipkelődni és jó csípni is; valakit vagy valamit, innen vagy onnan, el vagy meg. Jó. Jó, amíg rá nem ébredünk valamire. Arra, hogy mitől jó. Mert úgy hisszük. Mert úgy mosolyognak ránk, hogy olyan mintha, pedig talán tényleg nem. Vagy lehet, hogy igen, de tudjuk, hogy ez a mosoly nem örök, csak annak tűnik. Rossz, hogy előre tudjuk, hogy vége szakad egyszer, mert ezt addig sem felejtjük el, amíg jó, s ettől már kevésbé jó, na. Hát ez volt a cél.
Úgy aludni menni, végre, hogy nem lebegek, nem ugrálok mások miatt, hanem inkább zuhanok. Magam miatt, magamba, de holnap is lesz reggel, ma meg volt reggae, ami jó volt, emlékezni is jó rá, elaludni is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése