Felsőoktatási adósságrendezés

Semmi kedvem nem volt ma jegybeírásra menni, főleg azért, mert ezt az egész rohangálást nagyon utálom. Eleve viccesnek tartom, hogy felnőtt emberek rohangálnak jegyet beíratni, mintha egy üzenőfüzettel kéne bebizonyítani, hogy adott kurzust elvégzett-e vagy sem. Még jó, hogy nem kell aláírni a szülőnek, hogy "láttam, lányommal/fiammal elbeszélgettem jövőjét illetően, a következő félévben majd ráhajt, különben csökkentjük a heti gumicukoradagját."

Ha csak egy mezei jegybeírás lett volna, azért nem is szóltam volna semmit, de ez olyan volt, ahol ott derült ki az eredmény, és az előttem sorra kerülők gyanúsan sokáig voltak benn az egyébként nagyon kedves, szellemes tanár úrnál, akit magamban csak bácsinak hívok. Mikor végre bementem, (igaz, hogy én voltam ott elsőnek, de egyedüli hímneműként úgy gondoltam, annyira nem sietek, előre engedek szinte mindenkit) a bácsi örömmel fogadott.

Mielőtt tényleg bejutottam volna, egy lány odaadta az indexét, hogy írassam már be neki, mert ő nem is látta azt a filmet, amiről írt a vizsgában, s nagyon fél, hogy belekérdez és lerontja a jegyét. Félelme nem volt alaptalan, az egyik lány tényleg így járt. Megkért, mondjam azt, hogy beteg, és már korábban odaadta az indexét. Hát jó, ennyit még csak összeszínészkedem...

- Nahát, egy férfi?! -  fogadott örömmel a tanár úr, - jöjjön be!
- Egy férfi, igen, egy női és egy férfi indexszel - mondtam, s tettem vásárivá az antrém.

Nyújtotta a jobbkezét, én meg reflexből adtam neki az indexeket, bár később az is eszembe jutott, mi van, ha nagy örömében, hogy férfit lát a bölcsészkaron, kezet akart fogni, de a pillanat már elmúlt, s nem is baj, mert kellemetlenebb lett volna, ha kezet fogok vele, pedig nem is akart volna.

- Milyen szakos maga?
- Kommunikáció és médiatudomány, a szabad bölcsészeten belül - tettem hozzá, mintha kötelező lenne, sebaj, már csak egy félév, s egy életre megszabadulok a szabad bölcsészettől.
- És hanyad éves?
- Harmad,
- És miből írja a szakdolgozatát?
- Televíziós műsorokból, pontosabban az RTL Klub Reggeli című műsorában vizsgálom az autoreferencialitást.
- Hmm, adjon már nekem tanácsot, fogok tartani a következő félévben TV-műsorok címmel szemináriumot, milyen kötelező irodalomból érdemes maga szerint?
- Kereskedelmi vagy közszolgálati tévére szeretné kihegyezni az órát?
- Hát nézze, nekünk valahogy az irodalommal kellene összehoznunk a televíziót, ilyesmire gondoltam...
- Értem, én inkább a kereskedelmiekben vagyok otthon, ha arról szólna az óra, javasolnám Kolosi Péter könyvét, az elég jól érthető, meg a Médiakutató cikkeit...
- Én hallottam, hogy Szinetár Miklósnak van egy könyve, majd talán azt...

Én arról a könyvről még nem hallottam, vagyis lehet, de nem emlékeztem, majd mindjárt rákeresek. Nem is ez a lényeg. Tőlem kérdezi meg, hogy miből tanítson? Ezek után már nem is muszáj, hogy ötöst adjon...

- Na, nézzük a dolgozatát! Na, meg is van! Hát ebbe' nem is találtam nagyon aláhúznivalót. Még azt is tudta, hogy miért hívják Madzag-egyletnek a Simó-osztály tagjait, meg hogy a következő osztályát Grunwalsky vette át. Csak nem arrafelé kacsingat?
- Már háromszor kacsingattam arrafelé, sikertelenül, de én nem is a film miatt, inkább a tévé miatt.
- Hát az jobb is, most a filmet 4-5 évre úgyis hibernálták sajnos. Most ki fog maradni akár egy generáció is. Hiába tehetséges, hiába lehetne ő az új Szabó István vagy Jancsó Miklós...

Ebben a mondatában két kísérteties dolog is volt, ami így leírva nem is derül ki, ismerni kell hozzá némi előzményt, meg látni kellett a nonverbális jeleket. A tanárt egyébként Szabó Istvánnak hívják, na jó, Szabó B., vagyis Szabó Bánk Istvánnak, de miközben Szabó István nevét mondta, rám mutogatott, szeme sarkában huncut mosoly volt. Nem akarok persze egy ilyen kis párbeszéd miatt rohanni a Szentkirályi utcába, hogy én vagyok az új Szabó István, tessék engem felvenni, mert filmes tudásomból kiindulva már az ELTE sorompójánál elröhögném magam, de éreztem ebben az egész szituációban valami olyasmit, amikor visszaadják az ember pénzét, vagy nem is jó ez a példa, inkább amikor megkap valami olyat, amire már régen vágyott, már el is felejtette, hogy vágyik rá, de amikor megkapja, hirtelen rájön, hogy na, igen, ez hiányzott eddig.

Végül ötöst kaptam, beírattam a félénk lánynak is, az övé négyes lett, de majdnem hármas. Máris szebb a napom, máris nagyobb kedvvel kezdem el végre a szakdolgozatom. Ja, és még azt is mondta nekem, hogy nem szabad feladni, nagyon sokan, akik befutottak, nem kerültek be elsőre... Tessék felébredni!

"Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni,
Mire felnő, az álmokat lassan elfelejti…"