Ha nem bírod már elviselni...

A mai volt az a nap, amelyről úgy vélekedtem, hogyha ezt túlélem, akkor mindent túl lehet. Már a hétvégém is erre ment rá, hogy jaj, akkor most mi lesz, hogy lesz. A második órában töri esszédoga, a harmadik és negyedik órában meg magyar dolgozat. A törire butulásig tanultam magam, aztán lett, amilyen lett. A rövid esszé az ellenreformációról szólt, na annak még örültem is, de a hosszú esszé, a török-magyar kapcsolat az 1387-1490-ig terjedő időszakban, az már nem volt semmi. Mindegy, legalább túl vagyok rajta. A magyar, na az már más tészta... Összehasonlító elemzés, műértelmezés, érvelés. Úgy akartam valami jót választani, valami kreatívat, kicsit elgondolkodtatót, de valahogy nem vitt rá a lélek. Elegánsabb lett volna egy József Attila és Juhász Gyula összehasonlítás, vagy az a másik, mégis érvelést választottam. Valahogy nem akaródzott ma nekem az elegancia ilyen téren. Ma a kisebb ellenállás felé mentem. Sebaj, legalább kifejthettem, milyen sorozatok vannak, miért szereti a földi halandó, meg honnan ered, stb. Dolgozatírás közben bezsebeltem egy pár homloki L betűt, ugyanis a tanárnő egyszer csak megszólalt:"Találtam egy hibátlan nyelvtan dolgozatot: Greiner Balázsét..." Ekkor körbe kellett néznem, ugyanis ilyen esetekre van egy olyan Iskola a határonos ereklyeszerű jelünk. Hirtelen többen kaptak fejükhöz L betűt formálva homlokukon mutató- és hüvelykujjukból. L=Lúzer. Tanárnő felfigyelhetett erre a jelenségre, és aranykeretes szemüvege mögött mosolyogni kezdett... Lehet, hogy ezt ő is olvassa? :-P Sbeaunegyát rá... Szóval érveltem egyet, aztán úgy éreztem magam, mint amikor 12 órát dolgoztam a Duna-parton a 35°C-ban, és semmi erő nincs bennem. Aztán kikaptam ma még egy 5-ös matek dogát is, úgyhogy azt hiszem, annyira nem volt szörnyű ez a nap, mint ahogy azt tegnap elképzeltem. Itthon már várt Szofi, akivel lesznek még harcaink, mert nem fogja fel, hogy nem szeretem ha a lábam alatt mászkál, mert rálépek, aztán még ő vinnyog. Nőj már fel, Szofi-kutya!
Aztán elindultam sétálni egyet az esőben, olyan jó volt csak menni, kiereszteni mindent a fejemből, fejemet az ég felé emelve belekóstolni az esőbe. Kicsit semmit csinálni, kicsit stand by-ra rakni az agytekervényeimet. A Tesco-ban vettem finom bodzás teát, ezt iszom majd Pest felé holnap, mikor színházba megyünk. Hernádi Judit és Gálvölgyi János. Gondolom nem valami magasröptű darab lesz, de nekem most pont valami könnyű kell, olyan, ami csak vicces, és ez a két név azt hiszem, garantálja a jó szórakozást. Ülök majd a bársonyszékben az ünneplő ruhámban, és elringat majd a kacagás, remélem...

UI.: Mielőtt bárki azt hiszi, hogy hiúságom olyan magaslatokra tör, hogy naponta fotózom magam, hogy illusztrálhassam blogomat: a képek a felvételimre készültek, a feladat az volt, hogy egy napomat kellett bemutatni egy fotósorozatban. Majd egyszer lehet, hogy felrakom a teljeset, de az is lehet, hogy nem.