Mindig elfelejtem, mit szeretek az évszakokban, ezért nem is zavar, hogy váltakoznak, s hogy mindig más az aktuális. Már nem is emlékszem, mit szerettem idén a nyárban, most csak azt látom, mennyire jó sétálni akár Pesten akár itthon a napsütésben főleg akkor, ha egy kis szellő fúj. Hisz nincs már a napnak olyan égető melege, épphogy langyosít, ha eltalál engem,, eszébe sem jut megizzasztani, vagy ha mégis, a szellő felszárítja homlokomat.
Mostanában Kispált hallgatok szívesen, vagy Kate Nash-t, de újabban Amy Winehouse egy-két számát is szívesen választom életem aláfestőjének. Nietzsche és Freud is velem élnek mostanában, olykor nagyon nehezem viselem őket (is).
Ma is voltam könyvtárban, de mivel a kommunikáció-retorika órám nyolckor kezdődik és fél tízig tart, volt egy fél órám a nyitásig, leültem hát egy padra. Ezek a padok mellett sokszor elmentem már, ha fogorvoshoz mentünk, vagy ha máshova mentem. Nem, ma nem mentem el oda, csak képzeletben. Azok a pillanatok jutottak eszembe, csak hogy ma is érezzem, hogy kicsit begolyóztam, amikor a harmadik forduló előtti megbeszélés előtt leülünk az aulában. Méregettük egymást. Kinek sikerül majd vajon? Kire kell úgy néznünk, mintha osztálytársunk lenne majd egyszer? Ki miatt nem kerülünk majd be? Ki az, akiről már tudják, hogy bekerül? Kell majd még itt ülünk, ülhetünk majd még itt?
Rousseau-t olvastam a padon, s néha fel-felnéztem, nem jön-e arra egy félismerős; legyen az tanár vagy diák, mindegy. Szóval nem jött senki arra, a könyvtár kinyitott, ma sem tudtam kérdezni, ma sem tudtam úgymond véletlenül, ha már találkoztunk alapon megkérdezni semmit. Lesz-e, van-e esély? Múltkor egyébként ott volt a könyvtárban egy felvételiző, azt hiszem pont ő volt előttem a szóbelin, de tudtam, hogy nem vették fel, amúgy sem volt szimpatikus, nem szólítottam meg. Később a kampuszon is láttam, nahát, ő is ingyiribingyiri lett!
Tegnap este elalvás előtt azon gondolkoztam, mi a célom: a cél elérése, majd a földrehullás, vagy a cél elérése és menni, menni tovább... Ha az első, jobb is ha földre hullok, mert akkor nem lesz több cél, s akkor ne is kelljen belegondolnom, mi lesz, mert szerintem nagyon semmi, a célnélküliség pedig nem nekem való.
2 megjegyzés:
Természetesen "menni, menni tovább", csak semmi célnélküliség, ha szabad javasolnom. Sokan vagyunk, akik bízunk benned.:))
Nagyon jól esik, köszönöm. Igazából nem is engedném magamnak a célnélküliséget, még akkor sem, ha olykor verseny közben értesítenek arról, hogy a cél nem ott van, ahol számítok rá, hanem jóval messzebb, s még az is módosulhat.
Megjegyzés küldése