Reggel megint jókedvem volt, aztán valamiért megint elromlott, valamiért megint elegem lett. Nem szeretem, ha valakihez beszélek, elmondom neki a véleményem úgy, hogy ne bántsam, vagyis intelligenciájára bízom azt, hogy megfejtse az egyébként nem virágnyelven, csak kíméletesen megfogalmazott saját igazságomat. Olyan szempontból még megbocsátható is lenne, hogy fel sem fogja miről beszélek, hogy ez csak az én igazságom, tehát az is előfordulhat, hogy csak én értem, s ez nem azt jelenti, hogy én mindenkinél okosabb vagyok, csak azt, hogy máshogy gondolkozom, már megint máshogy gondolkozom, nem úgy, mint ők. Elkezdhetem én az elején, a közepén, vagy ahol csak akarom; azt hall belőle, amit akar, arra reagál, amire akar, nehogy megsérüljön az ő érdeke, nehogy kis nyávogós számításaiba hiba csússzon. A legrosszabb, hogy addig szívja a véremet, hogy ide le kell írnom, mert azt nem hagyja, hogy neki értelmesen beszéljek. Használja a hülye szlengjeit, megváltja a világot minden nap. Kijött, nem is foglalkozom vele többet; megtalálom a pirosgombot, használom is...
Volt jó is a napomban, itthon jó dolgok történnek velem, ha jót sugárzok. Kaptam egy levelet nénikámtól, aki talán most is olvas, írt az előző bejegyzésemre egy kis útravalót, nem idézek belőle, mert ha e-mailt írt, akkor valószínűleg nem akarta itt megjelentetni, de olyan jó érzés, ha odafigyelnek az emberre, sokszor azt hiszi, az a jó, ha mindenki, de olykor rájön, elég az is, bőven, ha egy pár ember, a fontos emberek odafigyelnek rá. Furcsa véletlen, hogy éppen nénikámékkal álmodtam, s utána egész nap azon gondolkodtam, mennyire jó lenne egyet beszélgetni. Igen, ezért boszorkányozza le magát olykor.
Most megint egy zöld fotelben ülök, amit Pesten használtam, az kimúlt. Leeresztett, nem ülök benne többé. Az olvasólámpás-wifi-s-itthoni-fotel, ami tényleg zöld, az itt van, s úgy ülhetek benne, mint a bölcsek. Holnap retorika és női természet, kondi meg ebéd ki tudja hol. Talán kínait eszek, de megyek könyvtárba is. Nem véletlen mondom el ma ezt is, mindenki nyüzsög körülöttem, jobb, ha most leírom, majd úgyis olvassák, nincs energiám ez a nap után még szóhoz jutni is, úgysincs a közelemben kanál, mint múltkor, hogy földhöz vágásával szóért folyamodjak.
Ma különbenis elég belőlem, ma még nevelni is akartam. Zavar már egy ideje, hogy valaki állandóan széthagyja itthon a papucsát, hol a folyosón, ahol este sötét van, mert nem kapcsolok villanyt, hiszen jólnevelt vagyok, beszűrődik a fény az üveges ajtókon, hol a nappali előtt, de újabban a konyha előtt is. Kicsit megelégeltem, gondoltam kirakom az út közepére az én papucsomat, hátha valaki orra esik benne, na jó, nem akartam sürgősségi esetet, s akkor már nem kell könyörögnöm, hanem úgy mond egy cáfoló ellenpéldával rávezetem a helyes megoldásra. Éljen az érveléstechnika!
Rájöttem, engem sokáig zavarhat akármi, észre sem veszem. Jön azonban egy pont, ahonnan nincs tovább, s a legapróbb moccanás hatására is elegem lesz.
Nyugalom, holnap bedugod a füled már reggel, Kispált hallgatsz, esetleg mr2-t. Olvashatsz is, kitartás, ez csonkahét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése