Így a tavasz közeledtével kissé hamarabb megunok dolgokat. Hamarabb kezdem el nézni az órámat, de hamarabb kell érzésem szerint kelnem is. De az mindenképpen pozitívum, hogy a hetek csakúgy szállnak. Persze ez igazából nem pozitív dolog, hiszen ezzel a gyorsasággal az élet száll, de azért száll így az élet, mert van mit tenni. Azt hiszem nem véletlen, hogy az emberek úgy alakították ki az életüket, hogy nagyjából 2, esetleg 2 és fél napot kapnak pihenőnek egy héten. Több nem kell, csak alkalmanként. Ha több van, úgy elfolyik az élet, de nem úgy, mint az esővíz a szélvédőn, hanem mint a hó a tetőn. Lomhán, hidegen. Aztán persze mire víz lesz belőle, gondosan az ember nyakába folyik.
Most viszont szépen csúszik a víz. Csúszik egészen a Szentkirályi utcáig. Körülbelül egy hónap, és itt van, majdnem olyan, mint a karácsony. Ebből lehetne igazi adventet kreálni, ehhez kéne valami visszaszámláló mütyürt szerezni a fejlécemre. (Abszolút elképzelhető és kivitelezhető terv, mióta a Müllerben húsvéti adventi naptárat árulnak.) Bár, ha belegondolok, ha nem is explicit módon, szinte minden bejegyzésem egy nap letépése egy képzeletbeli naptárból, egy centi levágása a szabadulás előtt. Persze attól függ, mit merek ebben az esetben szabadulásnak nevezni, mert az igazi szabadulás abszolút nem garantált, legfeljebb egy kis jutalom, jó magaviseletért. Hiszen egyre kevesebbet lázadok az ELTE ellen, néha még úgy is érzem, szeretem. Nyugi, csak néha. Persze nem elhanyagolható az sem, hogy pénteken hol nézek filmet az ELTE miatt, na ugye. Biztosan sokszor írtam már, mondjuk az egész témáról, talán már unalmas, de ezért is írok naplót talán. Mármint nem azért, hogy unalmas legyen, hanem hogy tudassam, hogy gondolok valamit, de ne kelljen mindig beszélnem róla. A SZFE-n meg olyan illat van, vagy talán szag, de a kellemesek közül való, ami emlékeztet gyerekkorom egy időszakára, de azt nem tudom, melyikre, csak, azt, hogy valahol az ottani illatot már sokszor éreztem. Olyan gondoskodó illat, azt hiszem, persze ha van egyáltalán olyan. Egyébként mostanában elkezdtek érdekelni az illatok. Na nem lettem parfümőr, de olyan érdekes, hogy hogyan kapcsolja az ember a látványhoz az illatot, hogyan vésődik fejébe egy kép mellé egy illat, s mennyire együtt működnek később emlékeinkben. Persze nem olyan könnyű visszaidézni egy illatot, főleg, mert annyira már az érzésénél sem vagyunk profik emberként, de ha újra megérezzük azt a bizonyos illatot, rögtön beugrik egy kép. Nos, a SZFE-vel még nem vagyok így, vagy még nem teljesen, még csak sejtéseim vannak, honnan származhat az az illat, de imádom, s alig várom a holnapot, hogy újra érezhessem.
Ez van, kissé defektes vagyok. (Az istvános gólyatáborban, amikor még úgy volt, hogy látványtervező leszek, az egyik hetedikes úgy hívott, hogy effektes, mert én adtam tanácsot, hogy hogyan készítsenek bábot, meg kellékeket a bábelőadáshoz, az pedig már majdnem defektes.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése