Vissza a kertbe, csak most másképp. Velem maradt...
És eddig tartott az idill a padon a még hűvös tavaszi délelőttön, s lám, már az ég is szürke. Egy pénzügyi szakértő/tanácsadó/sztranszponsztőr cég alkalmazottja szólított meg igencsak direkt marketinges eszközökkel. A lány csak kérdezett, én meg elővettem álmosan jólfésült, kissé morcos, de mégis selymes hangomat, s válaszoltam neki, egye fene! Leginkább akárokkal válaszoltam, aztán amikor nem értette meg, hogy nem adom meg a telefonszámom, legfeljebb az e-mailcímem, akkor búcsút vettem tőle.
Közben elszaladt előttem a trefort kerti cirmi is. Nem vinnyogott, pedig szeretem, ha nyávog. Ja, már nem a fránya macskáról beszélek. Mielőtt ez a sztranszponsztőr megzavart, azt terveztem, leírom, milyen érzés itt ülni egy vizsgaidőszakkal a zsebemben, hiszen utoljára ősszel ültem itt. Kíváncsi voltam, miként módosult ez az ippeghogy féléveske keretes mű. Teljesen megfelelő időpontban erre jött a művészet kampuszi megtestesítője, a Club Era hegedűse, de mire ez a jelenség tökéletesítette volna tervemet, jött ez a piszkatúra...
Kiverték belőlem még az alkalmi művészt is, jellemző! Pedig úgy klappolt minden...
(Bár ez így nem teljesen igaz, amióta írásgyakorlatra járok, megvan a heti magamutogatás- és alkotásvágy kielégítése, de akkor is.)
Hideg még a kerti pad, még csak a padot tartó betonelemek fagyosságát érzem, messze még az izzó fa melengetése; ez még nem szauna, csak jégcsap - mindegy, majd próbálkozunk jövő héten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése