Olyan jó lett volna, ha ma elmegyek mégis a Szentkirályi utcába, hogy megnézzem a tesztemet, hogy miket rontottam el benne. Láttam volna a Múzeum utcában a kedvenc híradósom autóját. Egyre gyorsabban szedtem volna a lábam, mintha sietnék, pedig 11-től 1-ig csak oda értem volna az Astoriától, ha 12-kor indultam volna. Bementem volna a kapun, kikerültem volna az udvaron álló sok autót, majd a portás néninek azt mondtam volna, hogy a felvételi megtekintésére jöttem, ő meg odamutat az aula sarkába, hogy ott ülnek a tanárok, meg ott vannak a második fordulóba nem küldhető emberek feladatlapjai. Az is jó lett volna, ha leülök a szőke hajú szemüveges híradóshoz, aki nagyon kedves, örömmel köszönt volna nekem, aztán azt mondta volna, hogy nézzem át alaposan az egészet, ha 10 percet tudnék várni, amíg ő bemenne órára. Én nagy köszönömök közepette mondanám, hogy persze, várok, addig átnézem. Aztán kijönne, megköszönné, hogy vártam rá, aztán tüzetesen átnéznénk az egészet. Kapnék rá 2 plusz pontot, aztán megint kettőt, újra, aztán a következő szám papírra vetésekor rám mosolyogna azzal a félmosollyal, ami csak azért fél, mert a fogait nem mutatná, de szája a fülig érne, mint mikor a Tények végén elrontja, hogy milyen műsor következik, s azt mondaná, hogy ez megvan. Nem is kell tovább nézni. Nekem is fülig érne a szám, hálásan megköszönném, és bejegyezném a telefonomba, hogy 22-én felvételi 2. forduló. Olyan jó lenne...
És mi lenne, ha azt mondanám, hogy minden így igaz, ahogy leírtam, csak feltételes mód nélkül?
Óriási vigyor a képemen azóta is, és nem hiszem el. Ugye nem álmodom?
5 megjegyzés:
Erre vártam egész délután. Gratulálok! :)
Hogyhogy vártál? :)
Gratulálok! Valahogy éreztem, hogy sikerülnie kell.:)
Köszönöm! :-)
Vártam, hogy post legyen belőle. :)
Megjegyzés küldése