szombat, május 16

Vége a második résznek



Ma rájöttem, hogy vége a szorgalmi időszaknak. Furcsa, mert most kezdődött. Nemrég volt, amikor bejártam az egész Róna utcát a TV2-s beiratkozáskor a névnapomon, aztán hirtelen minden felgyorsult. Hirtelen többet voltam TV-stúdióban mint Esztergomban a városban, több régi filmet láttam mint bármikor, s többször voltam az SZFE-n is. Utálom leírni, s mostanában észre is veszem magamon azokat a kifejezéseket, amiket nagyon sokat használok, de akkor is leírom, hogy ha bárki megkérdezte volna tőlem az undorító januári vizsgaidőszakban, hogy milyen lehetőségeket látok magam előtt, akkor csak annyit mondtam volna, hogy csak éljem túl, aztán majd lesz valahogy. Aztán hirtelen részben megszerettem az ELTÉ-t is, Gát György órái és Gács Anna Írásgyakorlatai miatt. Most szerdán az utolsó órán kicsit rosszul is éreztem magam, rossz, hogy vége, szerettem oda írni. (Persze biztos nem ez lenne a véleményem, vagy legalábbis nem ilyen egyértelműen, ha nem csak ötösöket kaptam volna tőle a félév során.)

Igen, ilyenkor veszem elő azt a mondatomat, hogy a tavalyi énem seggbe rúgja az ideit. Mert bár nagyon sok szempontból nem volt ingyen ez a félév, én mégis azt mondom így a végén, megérte. Megérte a vonatozás minden nap, megérte a TV-s suli a pénzét, s még az előző félévben megérte a hazaköltözés, de az másért inkább. Jó, az is igaz, hogy a vonatozást meguntam, ősztől ha minden jól megy megint pesti leszek, de talán több sikerrel és jobb hangulattal.

Most vizsgaidőszak lesz: holnap egy beadandót kell írnom, hétfőn kell leadni. Szerdán vizsga Tömegfilmből, csütörtökön a hétfői beadandó jegyét írják be, PÉNTEKEN FELVÉTELI, aztán neki lehet állni tanulni és még hasonló jókat. Nem panaszkodtam, inkább dicsekedtem.

2 megjegyzés:

Acho írta...

Hajrá. ;-)

Névtelen írta...

Na és hol laksz majd "pestiként"?:)

Ui.: remélem "minden jól megy majd".