Ma hivatalosan is rájöttem, hogy a nyárnak vége, s bár minden idegszálammal azon vagyok, hogy nyújtsam, amíg csak lehet, azt hiszem, nincs tovább. Szerintem beteg is azért lettem, mert így kicsit tovább tartott az itthoni élet, később kezdődik a pesti futkosás. Persze nem is Pesttel van bajom, inkább azokat az esztergomi családi és baráti szálakat féltem, amik idén változtak meg úgy, hogy már nevezhetjük felnőttesnek. Persze ma részben megnyugodtam, mert szerencsére más is úgy látja ahogy én, és nem fogjuk hagyni, hogy a rokonlélekségünk elpazarlódjon, és különben is, talán folytatódnak a rendezvények a téren ősszel, télen meg szinte biztos.
Holnap már Tv2-s suli, olyan, mintha vége sem lett volna tavasszal, főleg, mert azóta minden műsort kritikus szemmel nézek, és bár leállt nyárra az álomgyár, meg nem is tévéztem annyit, azért találtam némi kivetni valót párszor, de azokról már szóltam a nyáron. Tudom, nyáron sokszor rest voltam, azt kellett volna csinálnom, hogy úgy ahogy van, szüneteltetem a blogom, nem szenvedek vele annyit, hogy akkor most hogyan tovább. Nyáron az embernek van arra ideje, hogy kibeszélje magából ami jó meg a mi rossz, nincs annyi szüksége az írásra, csak kivételes esetekben. Nyáron az ember leül a téren munka után egy sör mellé és munkatárs(ak)ból lett barátokkal akár hajnalig is beszélget. Ez nagyon fog hiányozni, de tudom, lesznek ehhez hasonló élményeim az őszi-téli időszakban is, akár ugyanazokkal az emberekkel is, majd akkor azoknak örülök, és azok után is bánkódni fogok.
Most újrakezdtem és redizájnoltam már sokadszor, és most is elhiszem, hogy így jobb lesz, főleg úgy, hogy most félig vagy teljesen ideköltöztettem az Agynyomtatót, tehát körülbelül ott vagyok, ahol a part szakad.
Zsebemben a kulcs, holnap indulok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése