GbZ-view

Felétek

A zöld farmerdzsekim bal zsebébe mécseseket és gyufát, a jobb zsebembe a dalszövegeket tettem. Kapu becsuk, Szofi bennmarad, indulás. Az útra nem vittem magammal zenelejátszót, úgyis hallok ma még elég énekszót - gondoltam magamban.
Hét óra körül járt az idő. Nem volt sem meleg, sem hideg. Csak akkor remegtem, mikor belegondoltam, mire készülök most, de olykor melegem is volt, mikor eszembe jutott, kikkel készülök arra. A zöld hegyekről lila orgona bokrok kiabálnak, kelletik magukat, illatukat gurítják le a szomszédos bokrok tetején. Nincs most allergia, hiszen nem érzek fűszagot, nem száll a levegőben semmiféle szösz, csak az egyre kisebb szögből érkező napsugarak ugrálnak a házak falán. Rajtam kívül mozognak még az autók, és mozgásukkal hangot adnak ki a fák, dicsekednek, hogy újra van levelük...
A nap hirtelen a szemembe süt, és elmegyek a ház mellett, amit gyűlölök. A ház udvarán vad gyerekek játszanak vad játékokat, és hirtelen egyenletlenné válik a járda, elfelejtettem, minek örültem az imént. Az ember mindig kényeskedik, ettől olyan boldogtalan.

Veletek

A Tesco parkolója hirtelen megtelik istvánosokkal, akarom írni Istvánosokkal, hiszen így K.eL.l írni. Az egyik kocsiból egy végzős,a másikból egy tanár száll ki, mintha velük is megbeszéltük volna a találkát. Elindulunk, célunk a Kenderesi 30/c. A 30/a-nál megálltunk, rendeződni, kiegészülni... Borz, s a Corsa érkezett az utolsó pillanatban, mikor már a fények szemünkkel egy magasságban cikáztak. A piros kocsi ezúttal igazságot szolgáltatott, elhozta azt az embert, aki nem lenne önmaga, ha nem késne, és elhozta azt, akinek ott lett volna a helye. A kocsi elrobogott, az igazság megszűnt. Maradtunk harmincan a-sok a harminc a-nál, és olyan szépen szóltunk első turnéállomásunkon, mint még sose...

Úton, veletek

Hosszú úton hosszú sorban indultunk a következő állomásra. A Csalamádé temetőben a fák között átvágtunk a parkon, minket senki nem állíthat meg. Mindenki beszélt mindenkihez, senki nem gondolt az érettségire, csak néha tárgyaltunk a matek feladatokról. Gyertyákat gyújtani, újra rendeződni, újabb állomás jön, ének, ajándék, vendéglátás, boldog percek, együtt. Megismételjük ezt sokszor, meg holnap is lesz nap, ugye, akár minden nap mennék szerenádozni...

Nélkületek

Egyedül állok az egykori Bánomi Fogadónál, egyedül a friss emlékekkel, meg a felnőttség furcsa érzésével, hogy most én búcsúztam a tanároktól, és most én jártam ott, ahová születtem, s ahol most minden olyan kicsi és olyan átlátható, pedig gyerekként egy átláthatatlan óriási labirintusnak tűnt. Fényképező a kezemben, a képek közt tallózgatok, alig várom a következő napot, újra veletek.