Voltunk a megyén. Kinga néni mindig így hívja, remélve, hogy csillaghullás lesz. Reggel 7-kor indultunk, bérelt busszal persze, kényelmesen, a hátsó 5 helyen hárman ültünk. 9-12-ig egy kis csendélet, afféle meglepetés, úgysem kellett még ott sosem csendéletet rajzolni... Zöld háttér előtt zöld gyertya, valami érdekes mintájú váza, egy kő, meg egy temetői mécsestartó.
Nem kell a pasztell, legyen egy könnyed akvarell...
Amikor először voltunk a megyén, nagyon izgultam. Úristen, hogyan kezdjek neki, egyáltalán hogy is van ez? Aztán jött, kész lett, és nyertem is. Milyen nagy dolog volt ez akkoriban, hogy örültem neki. Most meg épp egy oklevél, arra már nem is emlékszem, melyik könyvet kaptam mellé. Most kicsit nagyképűnek is érzem magam, hogy elmentem úgy, mint egy nagymenő, aztán a 3 helyett 2 óra alatt végeztem is az egésszel. Nem szenvedtem én a pasztellal, csak hideg vizet kérek, mondhattam volna, ha kérdezi bárki is, most inkább az akvarell mellett döntöttem. Nem kell nekem az az idegesítő por, meg akar a fene kenegetni, úgy kinézni utána, mint egy papagáj - gondoltam akkor. Nos poros nem lettem, csak az ingem lett zöld a festéktől, meg minden tiszta festék körülöttem. Sebaj, a pogácsa és a tea ott volt, elment. bár teát nem ittam, mert nem kívántam, a pogácsa meg, és ezt Kinga néni is megmondta, száraz volt. Megtudtam egy régi osztálytársamról aversenyen, hogy tovább jutott a MOMÉ-n, és egyáltalán nem éreztem emiatt magam rosszul. Kigyógyultam volna? Talán nem is az volt az igazi álmom... Mire kiderül, hogy megyünk-e újra a megyére, igaz, most már csak eredményhirdetésre, már azt is tudni fogom, hogy közelebb kerülök-e ahhoz, hogy a Sitku házaspár továbbéljen Bárdosék személyében tanulmányaim során, na meg túl leszek az érettségi írásbeli részén is. El sem hiszem. Ezenkívül tarisznya lóg majd a falamon, és bár külön kértem, hogy ne hozzon nekem senki virágot, már virágportól fogok tüsszögni Tag und Nacht. Valószínűleg szépen beosztom majd addigra a tételeket, eljárok majd jó sűrűn úszni a dorogi uszodába, és tételek társaságában, na meg persze Barnabáséban, süttetjük a hasunkat a napon.
Na, lassan elhúzom a csikot, ahogy Kinga néni mondaná. Kíváncsi vagyok, holnap melyik a MOME-felvételiről maradt képet tudom majd az aktuális bejegyzéshez társítani, legalább nem vesznek kárba, ha már arra nem voltak jók amire készültek. Lehet persze, hogy az én nagy-nagy szerencsémre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése