álmomban 3.

Lehetett volna az a címe ennek a bejegyzésnek, hogy Állati Álmok, de sajnos, tényleg sajnos, úgy hozta az élet, hogy mostanában életemben fontos szerepet játszó ember is részt vett az álmomban, és annyira azért nem haragszom rá, hogy állatnak nevezzem.
Kezdjük az állatokkal, éljen az evolúció!
Tegnapelőtt azt álmodtam, hogy egy kis faházban tehenet fejek. A tehénnek annyi teje van, hogy alig győzöm hova tölteni. Biológia tudásom hiánya ismét felbukkant, ugyanis igen furcsán nézett ki a tőgye szegény Milkának, sajnos még nem sikerült valódi képet feltölteni az agyamba, pedig már zenét is fel tudok tölteni eftépén.
A történtek után felhívtuk az Álmoskönyvet, aki elmondta, amennyiben az ember ezt álmodja, akkor igen nagy összeg üti a közeljövőben a markát, s ezért nem kell majd sokat dolgoznia.
A másik állatos sztori csak pár órája vetítődhetett az agyi mozimban. A Kis-Dunánál álltam, talán a Lépcsős híd közelében. Három akkora krokodil napozott a víz szélén, hogy csak na. Olyan nagy szájuk volt, hogy nyitott állapotban belefért volna egy kocsi. Álmomban gyíknak vagy kígyónak gondoltam őket, de már persze rájöttem, hogy nem azok voltak.
Az Álmoskönyv erre csak annyit mondott, hogy van egy olyan ember, aki nagyon szeretne megismerkedni velem, ha pedig több krokodil is tátogatta száját, akkor még meglepetésben is lesz részem. Éljen a vasárnap!
És most következik az, amit már én unok mindig emlegetni, de valahogy mindig előkerül, előre bocsánatot kérek az olvasóktól, de sajnos úgy látszik, ez a nyár erről szól, lesz ez még így se, vagy máshogy.
A József Attila Iskola aulájában játszódik a történet, ott, ahol az ebédlőbe lehet lemenni, vagyis nem pont ott, hanem az ablaknál, ahol az aula és az ebédlő közötti kis udvar van. Főbb szerepekben: Máté Krisztina, jómagam. Meglepő, mi?
Örültem a véletlen találkozásnak, ugyanis elhatároztam, - inkább csak álmomban, az életben nem biztos - hogy ha találkozunk valaha, megkérdezem, mit rontottam el a felvételin. Kicsit morcos volt, de válaszolt. Azért nem vettek fel, mert nem éreztem a rezgéseket, villanásokat. Vagy valami ilyesmit mondott. Aztán kérdeztem még valamit, pontosabban megkérdeztem, hogy lehetne-e még egy kérdésem, de azt mondta, hogy nem. Meg még hozzátett annyit, hogy ha jövőre sem vesznek fel, akkor többet már ne is próbáljam.
Megkérdeztük az Álmoskönyvet ismét, de nem vállalta a szereplést, annyit üzent a nézőknek, hogy mindent ő sem tudhat.
De miért is írtam én ezt az álmot le, mikor én már lezártam egy párszor erre az évre ezt az ügyet? Hát azért, mert tegnap kaptam egy levelet a SZFE-től, hogy sajnálattal közlik, hogy nem vettek fel. Nahát, ki gondolta volna, hogy nem vettek fel? Szóval jobban örültem volna, ha inkább nem küldenek levelet, mert amikor megláttam a feladót a borítékon, tisztára azt hittem, azért írnak levelet, hogy tudassák velem, hogy mégis felvettek.
Szóval még egyszer boci, vagyis bocsi, már én is unom a témát, de hát ez van. Majd szólok akkor is ám, ha sikerült kitörölnöm az agyamból, de az mindenesetre biztató, hogy azt írták a levélben, hogy próbáljam meg jövőre is. Jó, tudom, hogy ez egy sablonszöveg, de nekem jól esett. Ennyi.