csütörtök, április 23

Holnap már holnap



Ez a hét egy kicsit idegbetegen indult a részemről. Már hétfőn fájt belegondolni, hogy ez a hét már az a hét, s hogy megint nem kevés múlik azon, mit produkálok akkor. Tudom, már közhelyessé vált ez a kifejezés, hogy nem kevés múlik azon, de tényleg így van.

Holnap még csak annyi történik majd, hogy visszamegyek újra a tett helyszínére, persze csak filmnézés céljából. Aztán a délután valahogy megint eltelik majd, 5-től pedig Róna utca. Aztán haza, gondolom jó adag gyomorgörccsel, mert holnap már mondhatom, hogy holnap megyek felvételizni.

Nem telik el úgy nap, hogy ne menjek fel a SZFE honlapjára, hogy ne jutna eszembe valami hülyeség, hogy na, ezt biztosan kérdezni fogják, csak az a baj, hogy én ezt nem tudom. Mára azt terveztem, hogy keresgélek a fejemben olyan adatokat, amikről tudom, hogy szerepeltek tavaly, de rájöttem, ehhez nem kell külön nap, egy éve ez pörög az agyamban szinte megállás nélkül. Jó, azért egy-két dolgot kinyomtattam a netről, persze az is lehet, hogy teljesen más dolgokat kérdeznek majd, hiszen lehet, hogy más lesz az egész osztálykoncepció. Vagyis nem tudom. Kicsit csapongok és nagyon félek. A legcsúnyább az lenne, ha már elsőnek elvéreznék, szintén csúnya lenne, ha úgy járnék, mint tavaly. Általában képes vagyok arra, hogy elképzeljem, hogy hol leszek a következő évemben, bár ez lassan kezd működésképtelenné válni, főleg, mivel már arról sincs semmiféle képzetem, hogy a nyáron mit kezdek magammal.

Persze nem akartam a nagy zöld és sárga blogomat ilyen spleen-adaggal nyitni, csak jelenteni akartam, hogy ismét szükségem van egy kis rámgondolásra szombaton előreláthatólag 10-től délig. A szabály pedig változatlan: aki szeret egy kicsit is, gondoljon rám, aki meg nem, az tegye el a rólam készült woodoo-t, ne szúrkáljon, sőt, ő inkább ne is gondoljon rám, ne szúrjon már ki velem ennyire.

3 megjegyzés:

Beaune írta...

Rám számíthatsz, szorítok érted.:)

GbZ írta...

Rám fog férni, köszönöm! :-)

Acho írta...

Naaaa...? Ugye ügyes voltál?