kedd, május 5
Takonykór és vokál
Azt álmodtam, hogy a Padödővel éneklek. Egy nagy téren vagyunk, ahol a színpad egy terméskővel kirakott, a térnél kicsit magasabb rész. A két dödő előttem áll és énekel, én meg vokálozom, tán még azt a dalt is, hogy Indul a nyár! , de valaki mindig hozzám szól, úgyhogy lekésem a részem, pedig olyan szépen, mívesen csavartam volna a hangokat. Az a valaki egy éni, aki ott lakott a Bánomin, mikor még mi is. A végén megöleltem mindkét dödőt és mondtam nekik, mekkora megtiszteltetés, hogy velük énekelhettem.
Azt is álmodtam, hogy iskolában voltam. Kedden. Milyen naprakész álmom van. Ott ültem a 201-es teremben, ahol akkor ültem németen, amikor már kivontam magam a forgalomból, mert nem érettségiztem, és úgy tettem, mintha más órákra tanulnék, pedig füleltem nagyon, vagy szenvedtem, hogy nem akarok következő órán felelni, vagy bekapcsolódtam a beszélgetésbe, az volt a legjobb. Na, kis epikus kitérő. Szóval ott ültem egyedül a padban, Máté eggyel előttem a szélső padsorban, mert nekem nagyon folyott az orrom, nem fért volna el a sok zsebkendőtől. Dupla német volt, utána jött volna egy óra Beaune-val, de addigra felébredtem. Az érdekes az volt ezen a németórán, hogy ott ültek előttem egymás mellett a testvéreim, de én végig attól féltem, nehogy nekem összevesszenek valamin. Aztán ZM megkérdezte tőlük, mikor kezdődik a színdarab, amire mennek.
Ilyenkor mindig azt gondolom, sokat vacsoráztam...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Most már soha nem fogjuk megtudni, mi lett volna a következő órán.:)
Majd ma koncentrálok, hátha mégis. :-)
Megjegyzés küldése