szombat, június 6

Mester utca



Ma hallottam először az új BKV-hangokat. Imádom Hegyi Barbarát, főleg a hangját, úgyhogy mától szívesebben hallgatom, hogy az ajtók a bal oldalon nyílnak, meg hogy Mester utca, de azt másért is szívesen hallom.

PÁJ-nak üzenem, hogy amennyiben annak idején komolyan gondolta, amit mondott (kb. egy éve), hogy ha majd neki közlekedési társasága lesz, akkor velem mondatja a megállókat, mert engem ismer, az ajánlatot elfogadom, de a Hegyi Barbara által mondott megállókat hagyjuk meg neki. Köszönöm. És szólj majd időben, ha megalakult a PKV, bár azt hiszem, fantáziadúsabb lenne, ha a BKV konkurenciáját inkább úgy hívnák, hogy PÁJA.

UI.: Ma találkoztam a vonaton régi kistanárunkkal, Marcival, azt üzeni az osztálynak, hogy lógunk neki egy sörrel, mert 5 perccel tovább írhattunk egyszer egy röpdogát törin. (Nagyon durva, hogy szinte mindenkire név szerint emlékszik...)

Nincsenek megjegyzések: