szombat, január 29

5-ről a 6-ra?

Azt hittem, ez lesz a legkönnyebb félévem, mert ugye utolsó év, már mindent kiismertem az egyetemen, semmi nem lephet meg, de mégsem az utolsó félévről van szó, amikor már olyan közel a vég, olyan nyomasztó a szakdolgozat, meg az államvizsga. Hát, majdnem így is lett, mert azért megszenvedtem ezt a vizsgaidőszakot.

Szeptemberben még azt sem tudtam, főleg az elején, hova megyek majd szakmai gyakorlatra, főleg úgy, hogy már azt is bele kell számolni, hogy feljárós leszek, aztán egy csoda folytán mégis lett helyem, igaz, az egyetemen, és azt is belátom, hogy túl nagy eredménnyel nem végződött, de most az volt az elsődleges szempont, hogy meglegyen. Nyáron úgyis szeretnék elmenni egy komolyabb helyre, mert arra nem vagyok hajlandó, hogy ez a nyaram is semmittevéssel teljen, na meg ugye nyáron nekem már, ha minden igaz, lesz egy diplomám.

Ebben a félévben puszta mazochizmusból elvégeztem az ELTE PPK pszichológiai és pedagógiai modulját, aminek persze főleg a pszichológiai részét élveztem, de a pedagógiai sem volt haszontalan. Más emberszabásúak azt több féléven át végzik, lassanként veszik be, mint a kevés édességet, na én egyszerre nyeltem le, mint az orvosságot. Most iszom rá a vizet. A hat tárgyból négy 5-ös lett, egy 4-es, egy meg kiválóan megfelelt.

A szerkesztői minor, na az meg a szívem csücske. Érdekes módon számomra ott alakult ki olyan hangulat, amiért szeretek erre az egyetemre járni, ahol szeretek összenevetni emberekkel, ahol van összetartás (nem abban a túlzó értelemben), meg ahol jó a hangulat. Néha azért jó, mert jó az, amit tanulunk, néha meg azért, mert kínunkban már csak nevetni tudunk azon, hogy mennyire nem jó az, amit tanulunk. Az utolsó félév következik ebből is.

De mi lesz jövőre? Mi lett ezzel a három évvel? Mondjuk az már mindegy is, de mi lesz a következő kettővel? Éppen azért, amiért szerkesztői minoron érzem jól magam igazán, nem pedig a főszakomon, amit ugyan néha önmagam nyugtatása miatt szívesen hívok kommunikáció szaknak, talán az is, de ez akkor is szabad bölcsészet. Én meg a szabad bölcsészet színhelyétől szeretnék jövőre szabadulni. Ezért mennék a Corvinusra, bár azért az ELTE-t is megjelölöm valószínűleg. Van még 2 hetem, hogy eldöntsem. Ja, és idén valószínűleg nem felvételizem az SZFE-re, valahogy nincs félévenként 360 000 Ft-om rá... Meg talán kicsit ki is ábrándultam belőle. Talán.

Ha pedig az utolsó eredményem is ötös lesz (lekopogom, annak kell lennie), akkor a felvett 37 kredit miatt 6 lesz az átlagom, a hagyományos meg 4,84.

2 megjegyzés:

ZM írta...

Gratulálok!

GbZ írta...

Köszönöm szépen! :)